2024. szeptember 9., hétfő

Ön nyert!

A nyereménye azonban attól függ, hogy miután végigolvasta az írást, hány embert sikerül rávennie arra, hogy Önhöz hasonlóan cselekedjen.

a) Amennyiben 0 embert győzött meg arról, hogy végigrágja magát e szövegen, úgy az ismerőseinek a piacon pénzért biztosan jut alma. Az Ön jutalma pedig a gyomrában és a kezében is ugyanaz lesz: görcs.

b) Ha az Ön ajánlása után 1–3 személy olvassa el a cikket, úgy napokon belül csöng majd a telefonja (ha nincs, akkor a postás hozza a jó hírt, vagy a telefont): egy kedves hang közölni fogja, hogy Ön nyert (már megint!). A sors majd eldönti, hogy mit, de az biztos, hogy ezért a nyereményért már el kell mennie a közeli étterembe, ahol egy miniatűr húsdarab mellé – szerencsés esetben – szépen elmosott villát és kést kap, amelyek segítségével a lyukas fogába tömködheti a húst, így elraktározva azt ínségesebb időkre is. Ezen kívül a bolti ár háromszorosáért olyan fantasztikus termékekre költheti el még kézhez sem kapott készpénzét, amelyeknek öt perccel a prezentáció után már semmilyen hasznát nem tudja venni. Ha Ön gyerekkorában megfogta az Isten lábát, s még mindig jó erősen kapaszkodik abba, akkor se húst nem fog kapni, se használati, de használhatatlan tárgyat sem fog vásárolni, hanem az étteremben a világ legjobb rendelőit is megszégyenítő, tüzetes orvosi vizsgálaton esik majd át. A mi családunkban eddig egy személynek sikerült e kegyben részesülnie. Az eredménnyel kapcsolatban azóta is mindenki a „csodálatos és a hihetetlen” jelzőt használja, ugyanis a diagnózis kimutatta, hogy édesapám méhe rendben van!

c) Ha 4–9 személyt tudott rábeszélni, akkor azonnal mondjon fel jelenlegi munkahelyén, s jelentkezzen időseket prezentációra rábeszélő, telefonos ügyintézőnek (bővebben lásd a b pont alatt)

d) Ha 10–19 személyt sikerül rábírnia, akkor Ön bekerül azon kiváltságos egyének közé, akiknél az MNT stratégiáiban a 2013-as fontos események a háza körül, vagy a házában zajlanak majd le. Az év valamelyik napján lengyel nyelven beszélő lovas hadsereg érkezik majd meg az udvarába, ahol a joó, horti (fonetikus írásmód) korszakot idéző beretkát (szerb jövevényszó, jelentése svájcisapka) viselő egyének Önt is bevonják a megvalósításba. És jogos a kérdés, hogy a tájékoztatással mi lesz? A válasz pedig egyszerű: miután megvásárolta a lapot, Ön már hozzájárult ahhoz, hogy a példányszám ne csökkenjen. Persze nem ártana, ha az ismerőseinek nem a saját példányát adná oda, hanem ők is megvennék a lapot, így biztosítva a 20 százalékos példányszám-növekedést.

e) Amennyiben 20 vagy annál több személy olvasta el Önnek köszönhetően ezt az írást, és a Nagy (keresd a (szerkesztő)nőt) szilveszteri mellékletet, Ön egy boldog ember, hiszen ennyi ember bízik Önben, hisz az Ön szavának, nyereményre nincs szüksége.
De, hogy senki ne maradjon jó kívánság nélkül, szeretném, ha a 2013-as évben annyiszor mosolyodnának el és annyi boldog napjuk legyen, ahányszor a vezetéknevem szerepel a Karl Marx által írt Das Kapital: Kritik der politischen Ökonomie (magyarul: A tőke: A politikai gazdaságtan bírálata) című műben!
Mint a sportrovat szerkesztője, nem lenne ildomos, hogy ne egy sportos viccel köszönjek el önöktől.
– Ha két kígyó megy a sivatagban, melyik az ökölvívó?
– Balboa...