A tálalás mindig nagyon lényeges dolog. Nem csak az étellel van ez így, hanem a hírek, információk esetében is. Ebben a nyári uborkaszezonban a sajtóorgánumok – egyik utánozva a másikat – arról kezdtek el cikkezni, amit egyébként is mindenki tudott, hogy hosszú távon a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, ha a trendek nem változnak. Egyre tovább élnek ugyanis az emberek, miközben mind kevesebb a munkaerőpiacra itthon belépő fiatal. Mert hát ugye a demográfiai adatok, meg az elvándorlás.
Valóban igaz, hogy amennyiben továbbra is a bismarcki típusú nyugdíjrendszer keretei között gondolkodunk, a jövőben az aktív dolgozóknak egyre több nyugdíjast kell eltartaniuk. Ha meg szeretnék fordítani a kedvezőtlen demográfiai folyamatot, az elöregedést, a közeljövőben a fiatal pároknak kétszer annyi gyereket kellene vállalniuk, mint az előző generációknak. Vajon mekkora ennek az esélye?
A fenntartható nyugdíjrendszer problematikája nagyon összetett. Nem csak pénzügyi, gazdasági, hanem társadalmi és szociális vetületei is vannak. A lényeg azonban nagyon egyszerűen megfogalmazható. A nyugdíjalapnak olyan forrásokat kell biztosítani, melyek hosszú távon biztonságossá teszik a rendszeres kifizetéseket. Bizonyos médiumok azzal riogatnak, hogy a jövőben, akár belátható időn belül, nyugdíj nélkül maradhatnak az idősek, mert nem lesz miből kifizetni a járandóságokat.
Valójában azonban ez féligazságokon, félremagyarázáson, rosszindulatú elferdítéseken alapuló állítás. A 21. században, amikor több országban már a feltétel nélküli alapjövedelmet tesztelik, nem lenne szabad azzal riogatni az embereket, hogy nem lesz majd nyugdíjuk. Az a rendszer, melynek alapján a nyugdíjbiztosítási járulékból befolyó összeget fizetik ki nyugdíj gyanánt, már eddig sem működött tökéletesen. Nyílt titok, hogy a befizetések már egy ideje nem fedezik a kiadásokat, tehát már eddig is megvoltak a módozatai annak, hogyan lehet megoldani a kérdést. Az idősek ellátmányát nem csak az aktív dolgozók nyugdíjjárulékából lehet megoldani. A helyzet azonban valóban tovább súlyosbodhat, hiszen évente sok ezer munkaképes fiatal hagyja el Szerbiát.
Az egykori Jugoszláviáról sokan hitték, hogy titokban talán még atombombája is van. Végül kiderült, hogy nem volt, de abban biztosak lehetünk, hogy van most már saját nyugdíjbombánk. A szerbiai nyugdíjak régiós összehasonlításban alacsonyak. Időben történő kifizetésük mégis egy kapaszkodót, biztos támpontot jelent az idősek számára. Ezt nem egyfajta sikerként kell kezelni, hiszen a rendszeres nyugdíjkifizetés csupán egyfajta normális állapotot jelent. A nem is olyan távoli, embargós, háborús időszakokban azonban nem volt ez mindig így, és nyílt titok, hogy ma is csak úgy lehet a nyugdíjakat időben kifizetni, hogy a rokkantsági és nyugdíj-biztosítási alapot a köztársasági költségvetésből támogatják. Voltak olyan időszakok, amikor a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénz több mint a felét kellett a büdzséből dotálni. Elméletileg ez egy fenntarthatatlan állapot. Sok közgazdász eleve úgy is tekint rá, folyamatosan bírálja a rendszert, pánikkeltő nyilatkozatokat tesz.
Az, hogy a munkaviszony alapján befizetett járulékok összege messze elmaradt a járandóságokra szükséges pénzmennyiségtől abból ered, hogy társadalmunk elöregszik. Jelenleg körülbelül 1,4 dolgozó jut egy nyugdíjasra. Az arány tovább fog romlani. Még akkor is, ha jó tempóban sikerül majd csökkenteni a munkanélküliek számát. Hiába tolják ki ugyanis folyamatosan a nyugdíjkorhatárt, az időzített „nyugdíjbomba” ketyeg és három-négy éven belül robbanni fog. Az 1950-es években – 57-tel bezárólag – volt ugyanis a szerbiai „baby boom”, amikor a legtöbb gyerek született. Ezek a generációk azonban addigra nyugdíjba vonulnak, és a pénzt az ellátmányuk kifizetéséhez biztosítani kell. Már most megjósolható azonban, hogy a munkaviszonyból eredők befizetéseit még a legoptimistább forgatókönyvek alapján sem lehet addigra annyira megnövelni, hogy ne kelljen más forrásokból pótolni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénzt.
A nyugdíjbomba nem szerb „találmány”. Ott ketyeg a világ számos más országában is. Elsősorban a fejlett országokat jellemzi. A kínálkozó megoldások tárháza beszűkülőben, miközben az idős emberek ellátmányát biztosítani kell valahogyan.
Nem okvetlenül szükséges mindezt eldramatizálni, hiszen a technológiai fejlődés (ami összességében egy jó dolog) is a munkahelyek számának csökkenést eredményezi. Nem a fejlődést kell korlátozni, hanem annak az esetleges mellékhatásait kell kiküszöbölni. Korábban felvetődött már, hogy a forgalmi adóhoz hasonló közteher kivetésével lehetne pénzt beszedni a nyugdíjakra. De amikor a költségvetésből pótolják ki az összeget, azt eleve úgy foghatjuk fel, hogy a forgalmi egy részét erre fordítják. A jövőben pedig, ha a robotok elterjedése redukálja a termelésben a munkahelyek számát, a robotok megadóztatásával lehetne a nyugdíjakra pénzt előteremteni. Bill Gatesnak van is egy robotadóval kapcsolatos elképzelése. A világ leggazdagabb embere nyilván nem a saját nyugdíjáért aggódik ezzel.
A nyugdíjbomba mégis reális veszélyt jelent, hiszen nem maradhat fenn hosszú távon egy olyan társadalom, melyben csak eltartottak vannak. Amikor az aktív népesség részaránya bizonyos hányad alá csökken, valóban fenntarthatatlan helyzet áll elő. Az egyik hazai közgazdász szerint az egyedüli megoldás a jövőre nézve, ha serkentenénk a fiatal afrikai eredetű népesség beáramlását. Ők majd dolgoznának, eltartanának bennünket (!) is, idős korunkban. Sajnos, ha nem tudunk megoldást találni, tényleg ilyen sötét (és nem igazán menő) jövő áll előttünk…
