Az elmúlt tíz évben három olyan évünk volt, amikor az évi középhőmérséklet megdöntötte a korábban mért rekordokat. Tavasszal hamarabb köszönt ránk a tartós nyári meleg, ami nyári forrósággal folytatódik. A Kárpát-medencében megszokhattuk már, hogy forrók a nyarak, csak az a gond ezzel, hogy a szokásosnál hosszabb ideig tartanak ezek a hőhullámok és nem kíséri őket csapadék. Az elmúlt két évben is nagyon meleg és száraz volt a nyár. Tavasszal május végén és júniusban, amikor már az aratásnak kellett volna kezdődni, hetekig csapadékos volt az időjárás, a gabonában feltörtek a gyomok, a kalászokat gombák támadták meg, romlott a szem minősége.
A nyári hónapokban azután már nem kaptunk említésre méltó mennyiségű csapadékot. Egészen novemberig nem esett, a hosszú és meleg vénasszonyok nyara kellemes volt ugyan, de csapadék hiányában késett az őszi vetés. Tavaly ugyanez volt a helyzet, a száraz időszak egészen december közepéig tartott, fel is perzseltek mindent a gyújtogatók, egész Vajdaság hónapokig égett és füstölgött. A sok gyújtogatás emberéleteket is követelt, nem beszélve a természeti értékekben okozott felbecsülhetetlen kárról.
A hófehér nagykócsagok egy része kitelel (Fotó: Gergely József)
Karácsonyra készülődve az inkább április elejei, mintsem decemberi időjárás, a kellemes 15 fok közeli enyhe napos időben újra megteltek a vendéglők kiülő teraszai. A feldíszített utcákon napközben is sok a sétáló, az ünnepre készülő, ajándékokat vásárló ember. Legfeljebb a gyerekek sajnálhatják, hogy a napokon belül kezdődő karácsonyi, újévi, a félévi iskolaszünetben még egy ideig biztosan nem kell elővenni a szánkókat. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy fehér karácsonyunk lesz, a napokban ugyan várható csapadék, de csak eső formájában. Karácsonyra valamelyest lehűl a levegő, de csak néhány fokos reggeli fagyokat jósolnak az időjósok.
Egyre gyakrabban fordulnak elő csapadékban, hóban szegény telek. A szélsőséges időjárás igencsak kiszámíthatatlan, példa erre 2017 januárja, amikor kemény, amolyan igazi alföldi tél köszöntött ránk. A hosszan tartó szibériai hidegben még a magyar tengernek becézett Balaton is befagyott, ahogy a mi Tiszánkat is vastag jégréteg borította be, amire évtizedekig nem volt példa korábban. Egyes vélemények szerint a klímaváltozás biztos jele a szélsőséges időjárási megnyilvánulások gyakoribbá válása. Rövid idő alatt hullik több havi csapadék, majd közel félévig mérhető eső nem esik. Közben rekkenő hőség, kánikula gyötör bennünket. Enyhébbek a telek, a nagy havazások elmaradnak, bár megtörtént, hogy december első felében nedves mediterrán ciklon kavart be erős széllel a Kárpát-medencébe, és több méteres hótorlaszokat emelt, megbénítva a közlekedést. Ezrek rekedtek járművükben az autópályán a hó fogságában, még a katonaságot is bevetették.
Az enyhe december kedvez az ünnepre készülők pénztárcájának, kevesebbet kell költeni fűtésre, több marad a fa alá szánt ajándékok megvásárlásra. A madarak is örülnek a téli tavasznak. Azért a legtöbb vándormadár a megszokott időben elvonult a szokásos téli telelőterületeire. De nem lehet nem észrevenni a parkokban, bokrosokban, ligetekben, a kertjeinkben egyre nagyobb számban áttelelő feketerigókat. A rigók rájöttek, ráéreztek arra, hogy az ember közelében át tudják vészelni a kevésbé kemény téli hónapokat. Találnak bogyótermő fákat, bokrokat, azután a kertekben maradt leszedetlen alma, az enyhe napsütötte, déli kitettségű falak repedéseiből a nap cirógató sugarai előcsalják dermedtségükből a pókokat és rovarokat, amikkel a madarak éhségüket csillapíthatják.
Még a januári keményebb hideg napok is kisebb kockázattal járnak a rigók számára, mint a több száz, vagy ezer kilométeres vándorút, amely során a vonuló énekesmadarakra számos veszély leselkedik. Nem véletlenül van a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárgyűrűző adatbázisában legtöbb rigó-megkerülés a mediterrán országokból, elsősorban Olaszországból. A gyűrűs – és nem csak gyűrűs – rigók közül itt ejtik el, itt lövik le a legtöbbet. A sok millió puskás ember mellett a vándorúton viharokkal, ragadozókkal és más akadályokkal is meg kell küzdeniük a tollas vándoroknak, hogy célba érjenek. Nem csoda, hogy a rigók, de nem csak rigók, a házi rozsdafarkú és egyéb énekesmadarak közül is nagyon nagy számban maradnak télire is a költőterületükön vagy annak közelében.
A vízimadarak, a récék, libák, szárcsa, vízityúk meg több gémféle közül is egyre többel találkozhatunk a vizeink, csatornák, tavak, halastavak mentén. Amíg nem fagynak be tartósan az állóvizek, a vízi madarak találnak maguknak táplálékot. Sokan kérdezik, hogy mik azok a nagytestű szürke és fehér madarak, amelyeket sokfelé észlelnek télidőben is. A gémek közül a szürke gém és a nagy kócsag egyre jelentősebb számban telel át. A legszívósabbak még akkor is kitartanak, amikor az állóvizeink tükrét már keményre edzi a tél. Ekkor is találnak maguknak táplálékot, a lucernatáblákon ugyanis egész télen át egerészhetnek, pockozhatnak. A kis rágcsálók, mint amilyen a mezőgazdasági területeken olykor tömegesen elszaporodó mezei pocok is, nem alszanak téli álmot, egész évben aktívak. Telente pocokra leső gémeket úton, útfélen látni, pedig a múlt század nyolcvanas éveiben veszélyesen megcsappant a fehér ruhás nagykócsagok száma. Szerencsére az állomány időközben megerősödött és a fehér ruhás gémek kellemes színfoltjai a téli tájnak, mindaddig, míg le nem esik az első hó. A fehéren szikrázó hóborította táj elrejti az ember szeme elől a fehér madarakat.
