Mindenkinek lehet, és van is véleménye mindenről, a közösségi hálók megjelenése pedig lehetővé tette álláspontunk nyilvános közzétételét. Hatalmas méreteket öltött ez, már nem passzív félként fogadjuk a híreket, bármiről írhatunk véleményt, megkérdőjelezhetjük az olvasottakat, akár kompetensek vagyunk a témában, akár nem. Rengetegen „mondják ki hangosan” azt, amire más sosem kérdezett rá. Mintha az emberekben nem létezne belső szűrőrendszer, ami eldöntené, mit pötyög le és mit nem. Ez a helyzet új lehetőséget teremtett a marketingeseknek, a jogászoknak, munkahelyek szűnnek meg nap mint nap, mert a főnök is látja, amit beosztottjai kiírnak magukból, családi és baráti kapcsolatok romlanak meg ugyanezért. Sokan úgy vélhetik, hogy gyávaság, ha valaki inkább a hallgatás mellett dönt, pedig a némaság némely esetben nagyon is bölcs megoldás lenne.
A közelmúltban Magyarország talán legnagyobb fitneszguruja nagyon éles hangnemben bírálta az elhízott édesanyákat. Közönsége zömével bírálta, csak kis számban értettek vele egyet, és most nem is fecsérelnék rá több szót, mert ezt már megtették helyettem mások. Jóformán mindenki: sztárok, politikusok, vállalkozók, vállalatok, újságírók, még a marketing-szakemberek is, akik különböző fórumokon, tovább szítva a kedélyeket, arra ösztönözték ügyfeleiket, írjanak kommenteket, véleményeket, posztokat a történtekről, mert ha nem teszik, lemaradnak egy fantasztikus lehetőségről, az észrevehetőség lehetőségéről. Elborzadtam. Hát nem egyértelmű, hogy mindez a porkavarás érdekében történt? Miért kell még több olajat önteni az amúgy is magasan csapkodó lángokra? Miért kell buzdítani másokat olyasmire, amivel egyáltalán nem is kellene foglalkozniuk? De hát ilyen a modern világ embere. Bátran kommentel a képernyője mögött, hangulatjeleket küldözget, önigazol, újabbnál újabb szelfiket készít magáról, hogy jobban érezze magát a dicsérő véleményektől, akár indokoltan kapja őket, akár nem. Mindeközben azt hangoztatja magáról, nem érdekli mások véleménye, akik pedig a háta mögött kibeszélik, komoly okkal vannak pont ott.
Képzeljük csak el egy pillanatra, hogy milyen vicces lenne, ha az idegenekhez intézett hangulatjeleket nem az internet világán keresztül tennénk közzé, hanem a valós találkozásokkor: szívecskéket formáló kezünket mutogatnánk az utcán látott cuki kutyusoknak, sírást imitáló arcot vágnánk, ha meglátnánk egy graffitit műemlékvédelem alatt álló épületen, vagy minden velünk szembejövő járókelőnek hüvelykujjunk felmutatásával jeleznénk, hogy tetszik nekünk az öltözete, mobilja, frizurája, izmai, netalán a melle. Ha ugyanezt szóban is kifejtenénk, még torzabb kép tárulna elénk. Csak vessünk egy pillantást a közfelháborodást keltő, általában pletykaoldalakon vagy álhírportálokon közzétett rémhírekre reagálók agresszióra buzdító kommentjeire. Vajon ténylegesen kimondanánk mindazt másoknak? Ez talán a középkori kivégzések során a főtéren összegyűlt emberek csoportjának viselkedéséhez lenne hasonlatos. Sokan nem tennénk. Nem gyávaságból, hanem emberi igényünk, a társadalomba való beilleszkedési vágyunk miatt. Ismerek olyan embert, aki nem a jó teljesítményéért kapott külön irodát, hanem azért, mert állandóan kifejtette a véleményét, minek következtében a környezetében dolgozó kollégák már nem tudták őt elviselni.
Természetesen minden körülöttünk lévő jelenség megteremti véleményünk kialakulásának esélyét, amely minden esetben szubjektív, hisz nem tényeket állapítunk meg vele. Sokszor igazságként fogjuk fel saját nézeteinket, és elvszerűen kiállunk mellettük, ami olykor meglehetősen kártékony hatással lehet ránk vagy másokra. A szűklátókörűség, a hozzá nem értés, a teljes kép hiánya legtöbbször nevetségessé, irrelevánssá teszi a kommentelőket, mégis sokan éreznek kényszert, hogy arcukat vállalva, teljes névvel leírják, amit gondolnak. Mennyi per indulhatna rágalmazásért vagy lincshangulat gerjesztéséért? Ha azt hisszük, a kommentáradat általános képet adhat egy régióban élő emberek közhangulatáról, műveltségi szintjéről vagy intelligencia-hányadosáról, tévedünk. Nem mindenki van fent ezeken a portálokon, és nem mindenki akarja megosztani véleményét, vagy egyszerűen ideje sincs rá. Senkit sem szeretnék véleménykifejtésének korlátozására ösztönözni, azonban az indokolatlan kommentelés, uszítás és káromkodás semmi jóra nem vezet. Felesleges és destruktív.
