A családi házból való kilépés egyik mérföldköve életünknek. Meglehet, hogy a tizennyolcadik életévét betöltött fiatalról azt mondjuk, hogy nagykorú, mégis a társadalom nagy része akkor tartja őt igazán felnőttnek, ha több kötelezettséget, komolyabb felelősséget vállalva elköltözik otthonról, munkába áll, megházasodik, gyermeket vállal. Ezek nélkül sokszor nehezen veszik őket komolyan, nem csak a családi, hanem a munkahelyi környezetükben is. A fiatal felnőtteknek igazán nehéz dolguk van, különösen országunkban: rengeteg elvárás, kevés elismerés és lehetőség. Így érzik ők, derült ki a KOMS vagyis a szerbiai fiatalok ernyőszervezetének nemrégiben megjelentetett kutatásából, amelyben a hazai huszonéves ifjúság életkörülményeit, szükségleteit és terveit tanulmányozták.
A vizsgálat során többek között a fiatalok anyagi helyzetére is kitértek, mely szerint a megkérdezettek 60 százalékának semmilyen keresete nincs, 10 százalékuknak pedig magasabb keresete van a szerbiai átlagfizetésnél. A fennmaradt 30 százalékuk minimálbérért dolgozik. A pénzkereső fiatalokat arról is megkérdezték, hogy mennyire elégedettek a havi jövedelmükkel, melyre fele azt a választ adta, hogy többnyire elégedett. A fenti számok alapján nem meglepő, hogy a hazai fiatalok 64 százaléka még a szülői házban, 7 százalékuk diákotthonban él, és csupán 9 százalékuk tartózkodik saját ingatlanban, illetve 5 százalékuk bérel lakást. Az Eurostat által közzétett adatokból kiderül, hogy helyzetük nagyon hasonló a kontinens déli országaiban élő fiatalokéhoz. Szerbiához hasonlóan a szomszédos Horvátországban 32 évesen repülnek ki a szülői fészekből, Olaszországban, Máltán, Spanyolországban 30 évesen, Portugáliában és Görögországban pedig 29 évesen hagyják el a családi otthon melegét. Az európai szervezet kutatása szerint legkorábban Európa északi államainak fiataljai mennek el otthonukból másik lakhelyre: a svédek 17, a dánok 21, a finnek 22 évesen. A szociológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a mediterrán országok lakossága esetében nagyon erősek a családi kötelékek, melyek hagyományai szerint csak házasság esetén költöznek el otthonról a fiatalok. Ezt a következtetést támaszthatja alá a KOMS azon adata, mely szerint a hazai fiatalok 87 százaléka még nőtlen és hajadon. Ahhoz, hogy valaki lakáshitelt vehessen fel, határozatlan idejű munkaszerződésre van szüksége, a fiatalok legtöbbje azonban feketén vállal munkát vagy munkaadóik ideiglenes szerződéssel alkalmazzák őket. Így nem igazán van lehetőségük saját otthont teremteni maguknak, és mint kiderült, azoknak sem, akik elköltöztek a szüleiktől, hisz ők – a statisztikák szerint – megörökölt vagy a szüleik által vásárolt ingatlanban élnek, és csupán ezrelékben fejezhető ki azok aránya, akik önerőből teremtettek tetőt saját fejük fölé.
A további magyarázatok alapján a hazai munkaerőpiacon leginkább a kétkezi munkák elvégzésére van kereslet, melyekért alacsonyabb bérezés jár, ezért magasabb azon dolgozók aránya, akik minimálbérért dolgoznak. Nehezítő körülmény, hogy a leérettségizett vagy diplomát szerzett fiatalok nehezen tudnak végzettségük szerinti állást találni, ezért a mutatók szerint 62 százalékuk nem a szakmájában dolgozik. A fiatal felnőttek egyre nagyobb hányada hiszi, hogy nem az egyetemen szerzett diplomájával kap munkát, viszont érdekes az az adat, miszerint a válaszadók 93 százaléka hajlandó lenne a végzettségén kívüli munkakört betölteni, de csak 63 százalékuk képezné át magát. Ez az információ arra enged következtetni, hogy már kevésbé állja meg a helyét az „ezeket a fiatalokat semmi sem érdekli” állítás. Igenis hajlandóak dolgozni, elvállalnának szinte bármit, hogy tőkét teremtsenek maguknak az önálló élethez vagy hozzájárulhassanak a családi költségek fedezéséhez. Többek között ugyanezt nyilatkozta nekem az egyik szabadkai ifjúsági szövetkezet munkatársa, aki a helyi 15 és 30 év közötti fiatalok munkakeresését segíti. Mint azt egy hónappal ezelőtt elmondta, rengeteg fiatal vállalna munkát, de a járványhelyzet okán várólistán vannak.
A KOMS statisztikája szerint az ifjúság 53 százaléka költözne ki külföldre a fent említett okok miatt, legtöbbjük Nyugatra, ami több mint 10 százalékkal kevesebb az előző évi mutatókhoz képest, de ezt a javulást a koronavírus számlájára írják. Következtetéseik szerint a fiatalok kezdik belátni, hogy az élet sehol sem ideális, ha az egész világot érintő problémáról van szó, és biztonságosabbnak tartják a család és a barátok közelségét.
A fiatalokat nem érdekli a politika, szoktuk hallani. Nos, ez valamelyest változott a statisztikák szerint, hisz a válaszadók 25 százaléka igenlően reagált erre a kérdésre, mert a 2019-es adatokhoz képest 10 százalékkal csökkent azok aránya, akiket egyáltalán nem izgat, mi történik a politika világában. Hetvenhat százalékuk azonban egy politikusnak sem hisz, ettől függetlenül a megkérdezett fiatalok több mint fele rendszeresen voksol, 77 százalékuk pedig igazságtalannak tartja az idei választások eredményeit.
Meglehet, a dolgozó fiatalok többsége elégedett a keresetével, viszont ahhoz, hogy elköltözhessenek a „mamahotel” kényelméből, több bevételre van szükségük. Több mint 90 százalékuk úgy gondolja, hogy a munkavállalás során a fizetés mennyisége a legfontosabb tényező, 67 százalékuk a havi 65–100 ezer dináros keresettel lenne elégedett, mellyel tisztességes életszínvonalat tudna magának biztosítani.
Gondolhatjuk a mai fiatalokról, hogy megfelel nekik a jelenlegi életformájuk, és a telefonjukon kívül mással nem akarnak foglalkozni, de igazság szerint elégedetlenek a helyzetükkel. A 90-es évek szülöttei szüleik példájából megtanulhatták, hogy semmi sem kiszámítható és minden mulandó, éppen ezért vágynak az állandóságra és a biztonságra. Ahhoz, hogy ezt megteremthessék maguknak, az államnak is segítenie kell. Méghozzá jóval többel, mint az Első fizetésem program.
