Közeledik a február, lassan annak is a vége, amikor én a három hazám egyikébe szoktam menni, jobban mondva szállni sok tízezer kilométert… Az utóbbi hónapokban nem is egy olyan „apróság” történt velem, amely arra késztetett, hogy jól gondoljam meg. Nos, minden kétséget elvetve, már veszem a repülőjegyemet, s a nyolcvanötödik évemben is bejelentkezem Sydney-be, Melbourne-be, sőt ezúttal Perthbe is.
Sydney-ben fogadott lányaimnál, Victoria államban egy focistámnál, Nyugat-Ausztrália fővárosában meg egy ifi edzőmnél fogok nyaralni! Igaz, a nyár utolsó része a február és a március, de éppen ezért a legszebb az idő.
Tehát a cím első része fog megvalósulni, hacsak valami nagyon komoly nem avatkozik közbe. Mondjuk magához hív a Teremtő! Itt mondom el, hogy a napokban az egyik ismerősöm megjátszotta a javasasszonyt, és a kártyából – háromból egy volt az enyém – azt sejtette meg velem, hogy az apai nagyanyámhoz hasonlóan még sokáig élek! S ha igaza lenne, akkor még hatszor kellene Ausztráliába utaznom. Haugh, azaz szóltam. Nos, köszvény ide, köszvény oda, lábon vagyok, s nemsokára repülni fogok. De egyébként is az orvosom azt mondta: „Most már mindent ehetsz, de módjával!” Az itókáról is valami hasonlót mondott, de annak nem volt nagy jelentősége számomra, mert így is „egy poháron voltam” azelőtt is. Ámen.
Mi a problémája Đokovićnak Melbourne-ben?!
Még ha itthon nem is mindenki nézi egyenesben a nagy teniszbajnokságot Ausztráliában, mégpedig Melbourne-ben, azt biztosan tudja, hogy Đoković nem is egyszer nyerte meg ott az év első nagy tornáját. S talán azt is tudja, hogy bár ott meglehetősen sokan szurkolnak neki, de korántsem annyian, mint Rogernek, a svájci játékosnak. Pedig a szerb teniszező szinte verhetetlen az év első nagy bajnokságán. Federer ezúttal sem volt képes megszorítani a szerb játékost, aki óriási fölénnyel nyerte az első két szettet… Igaz, a végeredmény 3:1 lett, de nem mutatta hűen azt, ami a pályán történt. A két kiváló játékos közti eredmény most végre Đokovićnak kedvez: 23:22 arányban.
Đoković az utolsó években „jön, játszik, győz”, ami már majdnem unalmas is a nézőknek, legalábbis ezt mondja nekem az egyik fociismerősöm, amire nekem az a válaszom, hogy… fenét! Íme az én teóriám: Ausztráliában meglehetősen sok jugoszláv van! Tudatosan mondtam, hogy jugoszláv, mert éppen ez a kifejezés az oka az ellenségeskedésnek a YU két legnagyobb nemzetisége között. Nos, Melbourne-ben meglehetősen sok horvát van, és ha már nincs kinek szurkolniuk, akkor van ki ellen fütyülniük! Ugye, milyen egyszerű! Persze olyan is van, hogy a nagyon előkelően viselkedő Federernek szurkolnak a nézők. Sokan még mindig visszasírják a rogeri időket… S miért ne tennék, szabad a választás, nem vagyunk Észak-Koreában! A kis Gedzsa jó úton halad, hogy a melbourne-i kupára hatodszor is ráírják nevét… S bizony nem kis teljesítmény, szeretik ezt a horvát szurkolók, vagy sem!
Đoković ötlete
A Davis-kupa Đoković szerint a régmúltból van, és mindenáron meg kell változtatni, mert a legnagyobb tornákon részt vevő játékosok képtelenek egy-egy ilyen meccssorozatot kellőképpen besorolni a naptárukba. A naptáron értse mindenki azt, amit akar, de a legfontosabb a játékosoknak, hogy megvédjék a pontjaikat, vagy éppen újabbakat szerezzenek. Nem beszélve a nagy pénzjutalmakról, amelyektől eleshetnek, ha a Davis-kupában rosszul szerepelnek… Đoković ötlete nem is tűnik olyan rossznak, sőt már a neve is könnyen eladható! Világbajnokság! Négy csoportban négy-négy válogatott. A csoportgyőztesek az FF-ben – a Final Fourban –, vagyis a négyes döntőben, mégpedig semleges pályán döntenék el, hogy ki a világbajnok!
Van itthon is „mondanivaló”
Ha valakinek három hazája van, akkor vagy nagyon szerencsés, vagy éppen ellenkezőleg… Attól függne minden, hogy melyik lábával kelt az ember, vagy más is közrejátszhat?! Kezdeném az egészet azzal, hogy eszem ágában sincs valláshoz, nemzetiséghez, a bőr színéhez kötni mondókámat. Sőt országhoz, sportághoz, csapathoz sem. Valami azonban szúrja a szemem.
Az egykori sláger azt mondja: mindennek vége van egyszer, minden a végére ér, de… mindörökké él! Itt azonban nem a szerelemről van szó, és nem másokéról… A Liverpool–Man. United legutóbbi meccsén volt valami nagyon különleges – vagy nem is?! –, ugyanis egyetlen liverpooli születésű játékos sem volt a csapatban… S hogy ne legyen az egyik nagy múltú klub „egyedül”, a Man. United kezdő tizenegyében sem volt Manchesterben napvilágot látott srác! Mondjam, hogy ha nekiállnánk ilyen szempontból analizálni a nagy csapatokat, de még a kicsiket is – említhetjük a sok szerb játékost Pesten és Budán –, kapnánk egy nagyon lesújtó listát! Vagy nem is?! Hisz szinte senki nem analizálja, hogy hol születtek például a budapesti Nemzeti Színház színészei! Értik már, hogy mire célzok?! Tehát nem is olyan nagy dolog az, hogy a Zentában – a focicsapatban – nincs leginkább egy magyar sem.
