Rövid vagy hosszú?

Mielőtt még megkezdeném az öntömjénezést – majd meglátják olvasóim pár pillanat múlva, hogy miről is van szó –, hadd mondok egy-két „szépet” a legújabb mániáról, a tévében uralkodó statisztikai mindentudásról, annak is a mindinkább felfújt, világot rengető apróságairól, mint például: ki milyen hosszú labdákkal operál. Íme a lista eleje:

Majd a lista vége:

Magyarázatok: a klubnevek előtti szám azt mutatja, hogy melyik helyen volt a klub a múlt héten ebben a versenyben, a név utáni szám, például a Darmstadt esetében a 10,7, azt mutatja, hogy a német csapat játékosainak passzai közül 10,7 százalék hosszú, jobban mondva hosszabb volt… Az utolsó szám, ami e klub esetében a 13., a klub pillanatnyi helyezését mutatja. Szerencsére ebben a versenyben a harmadik helyezett angol klub, a „favágással” vádolt kis csapat, mindent és mindenkit meghazudtolva a „vagdalódzás” ellenére is, vagy talán éppen ennek köszönhetően vezet a világ egyik legmagasabb szintű bajnokságában! Nos, kell ehhez magyarázat?! Hála a szezon legnagyobb meglepetésének, az „ismeretlen” Leicesternek meg a két német klubnak, vannak kevésbé altatós – focit rágcsáló – klubok is! S a többiek mi fán teremnek?! Kezdeném két nagy angol klubbal, egykori kedvencemmel, a Liverpoollal – amelynek játékát a hetvenes évek elején tanulmányoztam Boškovval –, amely az év elején küszködött, de nagyon, ám a német Klopp életet lehelt beléjük. Ők azonban már lényegesen kevesebb hosszú passzra építik játékukat, de ez sem hoz nekik valami előkelő helyezést, nem úgy a Manchester Citynek és a Realnak, amelyek bronzérmes helyen vannak ebben a pillanatban.

S akkor jönnek a körömpasszok vitézei. Meccsenként alig egy hosszabb passzt erőltetnek ki magukból! De úgy látszik, hogy ez a megoldás az első hely megkaparintására! Mindhárom klub vezet a bajnokságban. S akkor el kell-e fogadni azt a következtetést, hogy a labdabirtoklás – persze sokkal könnyebb körömpasszokkal tartani a labdát, mint a tért ölelő átadásokkal… A PSG már bajnok, a Bayern is nemsokára az lesz, a Barcelona bukdácsol egy kicsit, de az utolsó meccsén egy nyolcast rúgott… Lehetséges volna, hogy meghosszabbították az átadásaikat?!

Jarni, aki nem volt képes járni!

Tudom, hogy nem voltam sportszerű, de tiszta szívvel és jéghideg fejjel mondtam hónapokkal ezelőtt barátaimnak, mindenkinek, akinek beleszólása volt és van az Öcsi nevét viselő klubban, hogy cseréljenek edzőt! Mint ahogy megírtam, felmentem Pestre és Budára, onnan meg Felcsútra, megnézni a sereghajtók rangadóját. A Puskásnak győznie kellett, hogy messzebb kerüljön a kieséstől, az ellenfélnek pedig szinte megásták volna a sírgödröt. Mindenáron meg akartam nézni az utolsó edzést, mert meg voltam győződve, hogy „százéves tapasztalatom” alapján szinte biztosan meg tudom mondani, hogy milyen lesz a csapat játéka. Meg is mondtam barátaimnak, a klub vezetőinek, hogy lesújtó volt, amit láttam! Jarni, a főedző, ott állt az oldalvonalon, elegánsan öltözve, mintha színházba akart volna menni, a jobb lábát egy labdán pihentetve időről időre beordított valamit. Nem volt az sem magyar, sem horvát szó. Spanyolul mondott volna valamit?! Ezen a nyelven értekezett a klub vezetőivel! Amikor először láttam és hallottam, hogy spanyolul értekeznek, már kinyílt a bicska a zsebemben. De türtőztettem magam, gondolván, hogy majd megszólal magyarul is a közeljövőben. Később már nem is nagyon érdekelt, hogy tanul-e, mert nekem nem tetszett, ahogy a csapat játszott, még kevésbé, ahogy edzett. Mondtam is én a magamét mindenkinek. Nem akarok névsorolásba kezdeni. A legmagasabb helyről is elismerik ma, hogy igazam volt.

Ment az utolsó helyezett ellen a meccs, és sajnos az éppen olyan volt, mint az utolsó edzés! S abban nekem legkevésbé tetszett, hogy a segédedző ordított hosszú mondatokban, ezeket fordította ugyanolyan ordítással a tolmács – minden egyes alkalommal a két ordító duettben „énekelt”. Misivel, a klubigazgatóval néztem az edzést, „minden pénteken ugyanazt csinálják” – mondta. Borzasztó csend honolt a pályán az edzés előtt, de alatta is, ha az ember kihagyja a két ordítozót! Kikapott a csapat, harmadszor az idén ettől a kiesésre ítélt csapattól. Indulni akartam Budára, amikor visszahívtak a vezetőség termébe, hogy megmondják – azonnali felmondást kapott Jarni és minden stábtagja.

„Tudjuk, hogy te a múlt században mondtad, hogy el kell bocsátani Jarnit, de… – mondta Mészáros főigazgató. – Nos, eljött az ideje.” Azóta már játszott az akadémia, mégpedig idegenben a Vasas ellen, és győzött 1:0-ra. Mind a tizenegy játékos magyar volt! Más volt a hangulat, más a játék, más az eredmény. Szijjártót megértették a játékosok. Egész más volt a hangulat, más a játékhoz való hozzáállás – mondják barátaim az akadémiából…