Nagyon jól tudom, hogy ÖT karikája van annak az eseménysorozatnak, amely miatt nagyon sokan nem aludtak eleget a múlt hetekben. Tehát akkor miért említem a negyediket?
Mert három olyan van a „zsebemben”, amilyent nem sok ember tudhat magáénak! Mexikóban mint újságíró voltam, Dél-Koreában az ausztrál labdarúgó-válogatott edzőjeként „feszítettem”, Sydney-ben meg mint magánember élveztem a játékokat. Mexikóban a Magyar Szó megbízásából „ügyeskedtem”… Még edzősködtem is, mert nem minden sportágban volt edző, én meg azokban az években már „nagymenő” voltam a Novi Sad futballcsapatában. Megkértek, hogy segítsek, hát miért ne tettem volna meg. A „harmadiknál” – abban az időben number one városomban – Sydney-ben éltünk, és dolgoztam – sportigazgatója voltam a legnagyobb görög klubnak, az Olympicnak, tehát a játékok nevét viselte a munkaadóm.
Mi minden a feje tetejére állt azóta!
Személyesen kellemesen meglepett a szerb sportolók fogadtatása Belgrádban. Azt kell mondanom, hogy semmit sem túloztak el! Legalábbis én így éreztem. Nem könnyű ilyen esetekben határozottan visszahúzni a gyeplőt! A mi időnkben Tito fogadta az olimpikonokat! Tisztában vagyok azzal, hogy „jóbarátaim” örömkönnyeket hullatnak, amikor alább olvasnak majd a Tito bicskájával kapcsolatos pofátlanságomról. De miért ne adnék nekik is lehetőséget egy kis rosszmájúságra?
Kié lesz: az aranybicska?
A mexikói játékokon először volt „nagymenő” ez a „játék”, mármint a change, azaz magyarul a cserebere! Szinte pestisként terjedt a játékokon. Csak az alsónadrágjukat nem cserélték el az emberek! Egy kicsit mintha túlléptem volna a jó ízlés határát és a realitást is, mert volt egy ismerősöm, aki az ellenkező nem efféle holmiját lebegtette orrunk előtt! Mi sem volt logikusabb, hogy ezeket a holmikat le is kellett vetni… Mert nem hinném, hogy csak úgy egyet a hónuk alatt tartottak, vagy véletlen hoztak magukkal az emberek!
Nos, megérkeztünk Belgrádba, s onnan mindenki ment haza, és csak néhány nap után fogadott bennünket Tito elnök. Hogy ne húzzam-halasszam, néhány felszólalás után Tito ment körbe, beszélgetett a sportolókkal és a sportvezetőkkel. Valahogy nem akart felénk érni… de egyszer csak ott állt előttünk, és én bevetettem a következőt: „Mexikóvárosban született egy új játék, mindenki mindenkivel cserélni akart valamit, én egy ezüst kulcstartót hoztam az elnök néptársnak bármiért cserébe!” Erre az elnök elkezdte tapogatni a zsebeit, és hangosan mondta: „Jovanka mindig mindent kivesz a zsebemből… De nicsak, itt van egy kis bicska, tehát change!” És én egy ezüstért aranyat kaptam!
Alighogy néhány lépésre elhaladt, rám rontottak a nyalók: „Mit gondolsz te… Ki vagy te…” – és több hasonló megjegyzés sokasága zúdult a nyakamba, amire én csak annyit mondtam mosolyogva: „Ugye, nektek nem jutott eszetekbe?!”
S most csakugyan kié lesz a bicska? Ha lesz valami az Árok-akadémiából, akkor, mint minden más sportról szóló valami, „beiratkozik” az akadémiába, ha pedig nem, akkor dönt a lányom s az ő lányai…
A Rióban aranyérmes Davor Štefanek és edzője, Sreten Damjanović (fotó: Ótos András)
Összejátszott volna Đoković a kormányelnökkel?!
Nem tudom, ki határozott arról, hogy a nagy politikusok ne legyenek ott az olimpiai játékokról hazatérők ünnepi fogadtatásán. Mindegy, de nagyon jól csinálták, hogy nem jelentek meg az ünneplésen. Biztos, hogy ezt így kellett csinálni, nem csak azért, hogy ne mindig ők legyenek a középpontban. De nem volt ott Đoković sem… Szégyellte volna az első fordulóbeli vereségét?! Még jó, hogy a „csókos ajkú” sem volt ott, aki ilyen ügyesen megtippelte az érmek számát – a nyolcat!
Ráteszem mindenemet arra, hogy ő nem szabadkai birkózót várt arannyal haza, hanem a világ legjobb teniszezőjét…
Tehát nem volt arany a „kis gédzsó” nyakában… Hanem „beugrott” egy szabadkai, horvátos nevű apa és magyar anya fia, aki leteperte az ő súlycsoportjába tartozó legjobbakat. Csupán ezért ment Brazíliába! De mondta a miniszterelnök is, hogy a „szemetek” mi mindennel rontják a polgárok örömét, s Vajdaságból még egy rosszul hangzó név tulajdonosa kapta el ugrás közben a bronzot.
Ugye, milyen érdekes dolgok történnek ebben a kis országban. A Dunán aluliak nem „tűrik” a vajdaságiak sikerét, még a sportban sem… De megtörténhet, hogy mivel a haladók vannak uralmon Vajdaságban is, változni fognak a dolgok. Aki megéri, majd elmondja a gyerekeinek.
