Először is szeretettel üdvözlök mindenkit a hosszúra sikerült szabadságom után. Valójában végérvényesen be akartam dobni a törölközőt. Bevallom, hogy az elmúlt hetekben nem is egyszer elkezdtem valamit írni, de aztán szembenéztem önmagammal, és nem egészen tetszett, amit leírtam, így az a kukában kötött ki.
Ha a szemtelenség fájna, én ordítanék. Ordítottam volna biztos, mint a halál! De ugye mindig van egy „de”. Ezúttal kint a központban akkora volt a zaj az exitesektől, hogy észre sem vették volna, hogy hákliskodik egy vénember.
De bent vagyok ebben a drága kastélyomban. Aki először jár nálam, az leginkább perecekig felméri, amit lát, s aztán kapja vissza hangját! Eszem ágában sincs, hogy leírjam… de íme egyetlen tény, hogy én nem csak azt a bőrlabdát dobáltam a férfiak közé néhány évvel ezelőtt, hanem… Hat vagy hét évvel ezelőtt 724 virágot gyűjtöttem össze egy év alatt arról a hatalmas fáról, mely majdnem teljesen eltakarja a hatalmas ablakot.
Nos, azon a kis padocskán, melyen a virágok voltak egykor, ma vadonatúj cipő jeleskedik. Az elődje a harmadik évet rója. Nagyon szeretem azt a cipőt, mert könnyű, s még ma is kifogástalan formában van! Tehát nem is kellett volna egy másik nagyon hasonlót venni. Akkor miért vettem meg? Honnan az a gondolat, hogy a 87.-et – mármint évet – is a Duna partján járom majd? Most, hogy ezt leírom, leírtam, valahogy másként nézek a Timberland cipőkre. Tulajdonképpen kétközben vagyok. Ki kit bolondít, és érdekesen hihetetlen nyugalom tölt el. Soha ilyen tisztán nem láttam dolgokat. Ez lenne AZ a bizonyos?! Remélem, nem – legalábbis míg el nem fogyasztottam a Timberlandokat. Isten engem úgy segéljen. Ámen – mondanák nálunk Kanizsán az enyémek.
Storck úr, a Teremtő áldja meg, szedje a sátorfáját!
Az első első pillanattól kezdve nem kedveltem azt az embert! Évekkel ezelőtt hallgattam a csapatanalízisét a Puskás Akadémián az MLSZ-nek. Persze befogtam a lepénylesőmet, mert abban a pillanatban még nem ő volt a szövetségi kapitány. Segédje bemutatott egy-két középpályán végzett labdamenetet, melyeknek semmi közük nem volt ahhoz, amiről éppen beszélgettek. Ő akkor még csak a fiatalokat vezette.
Majd másfél év után a magyar felnőttválogatott kitett magáért. Dárdai azonban lemondott, és mit ad a sors, Storck átvette a csapatot. De most hagyjuk a múltat, volt, amilyen volt. Piszokság volna, ha nem említeném, hogy volt neki és csapatának egy jó versenye is. Mindenki, aki kísérte a magyar válogatott szereplését az Eb-n, tudja, hogy miről beszélek.
Lehet, hogy igaza van azzal, hogy „az a csapata” kicsit idősebb játékosokra volt építve, tehát neki szinte egészen új játékosokra kell most alapoznia a válogatottat, persze ez is csak részben igaz. Az eredmények kétségbeejtők! Kikapni egy ANDORRÁTÓL a hatodik meccsen, és ezzel teljesen elveszíteni a lehetőséget a második helyre… Storcknak tudnia kellene, hogy a labdarúgásban, különösen az Eb-n, de még inkább a vb-n, az a fontos, hogy eljussál a nagy megmérettetésre. Nos, kaptunk egy nem is olyan könnyű csoportot: Svájc és Portugália komoly erőt képvisel. Hogy milyen csapattól kapott ki Magyarország egy német hadvezérrel, azt mutatja Andorra teljesítménye:
6 1 1 4 2:13 4
Tehát a német hadvezér gárdája az 1:13-es gólarányt két gólra és az EGY PONTOT NÉGYRE emelte.
Storck azt mondja, hogy vállalja a felelősséget! Én a helyében már régen Berlinben volnék. Ámen.
Képtelen vagyok befogni ezt a nagy számat!
A jó ég tudja, hányszor fogadkoztam, hogy nem fogok semmit írni a hazai fociról. Minek is tenném, hisz mindenki, aki kétszer ugyanabba az irányba tudja adni a „tököt”, mint azt egykori segédedzőm, Aca Petrović mondta, elment már régen, hogy termékenyebb – pénzről van szó persze – talajon mutassa meg tudását. Mindenki tudja, hogy ebben a kis országban minden Belgrádban dől el. Nem a gyepen, mondhatnák a vidéki csapatok… Nem azért, mert a két nagy klub valóban a legjobb, hanem mert a vidékiek csakugyan nem elég erősek Pénzben sem, és egyebekben sem. Nos, mondjam, hogy az idén is a két nagy klub vetélkedett az elsőségért. A pirosak kikaptak a Partizantól, és ez földrengést okozott! A „világ legjobb edzője” beadta felmondását. Nem az edzőnek kellett volna elmennie a piros-fehérektől, hanem az igazgatónak! Ne vegye senki rossz néven, hogy nem fogom leírni a nevét, mert még valaki azt mondhatná, hogy a „mi kutyánk kölke”. Ha jól emlékszem „kapargattam” én már az illető múltjában. Évekig bujdosott az ország határán túl, majd hazatért azzal, hogy itthon „mossa meg magát”, a lapok azt írták, hogy másfél millió eurót kellett letétbe adnia, hogy szabadlábon védekezzen.
Te jó ég! Azóta már eltemetett egy egykori nagy klubot! Emlékeznek az OFK Beogradra?! Most meg a Zvezdát „vezeti a sikerek útján”… A legérdekesebb, hogy ő beszél „rendellenességekről”!
