Pesten és Budán egy kis bácskai faluról írni nem éppen ildomos. Talán nem is normális, de mikor mondtam én, hogy mindenáron normális akarok lenni?! Gyerekkoromban Kanizsán, a faluban, ha azt mondtuk valakiről, hogy „hagyd azt a normálist”, és legyintettünk… Bizony nem volt túl hízelgő jelző! Persze ezt sosem hallotta a tanító nénink, az apáca. A múlt héten az volt a tervem, hogy Topolya és Kanizsa után elmegyek Adorjánra. Sajnos csúnya idő volt, és elvette a kedvemet az is, amit a magyar állampolgárságról vágtak a fejemhez… Tehát átszóltam Borsos Csabának, hogy jövök a következő kedden… És jöttem! Jobban mondva mentem, mégpedig Zentán keresztül, ahol csak pár percet tudtam a barátokkal értekezni, mert a Szó zentai szerkesztősége ülésezett. Szombattól új arculatot kap majd a lap. Én pedig egy új futballhaverra találtam. Borsos Csaba jött értem, de a Mercedesből Misi lépett elébem. Az a Misi, aki évtizedeken keresztül ajnározta a St. George Budapest pályáját és stadionját! Az az ember, akiben mindig megbízhattam, aki nem ismerte azt a szót, hogy „nem”, sem azt a rövid mondatot, hogy „képtelen vagyok megcsinálni”… Úgy öleltem meg, mint egy családtagot! Később az volt az érzésem, hogy valahogy Borsos Csaba is hasonlóan viselkedik vele szemben. Megtudtam, hogy Adorján labdarúgásának megmondhatója már négyszer volt Ausztráliában. Lehet, hogy ötödször velem jön… Ki tudja?! De előbb még én megyek egy hétvégére Adorjánra, hogy lássam a csapatot is, a Tiszát, és hogy Csabával fociról beszélgessünk…
Itt, apám és anyám hazájának fővárosában randevúm volt két ausztrállal, mindkettő itt született, és az egyik már ismét itt lakik, a másik meg nemsokára ide hurcolkodik, Laci és Péter. Velük vagyok, velük érzem magam nemcsak ausztrálnak, hanem – annak ellenére, hogy nincsenek meg a papírjaim – magyar állampolgárnak is. Könyvet tudnék írni, nem is egyet, mindarról, amit ott, a kenguruk földjén, megértünk és elértünk. Kezdtük az Európa Kávézóban, majd folytattuk a Pozsonyi Kisvendéglőben… Kell ezekről regélnem? Közben megnéztük az MTK–Újpest kupameccset. Nem volt semmivel sem gyöngébb a meccs, mint a szerb hasonló helyezettek dulakodása. Egyetlen dolgot talán átvehetnének a szerb klubok, éspedig a meccs után a vendégek hagyták el a stadiont, és a hazai csapat szurkolói csak öt perc után távozhattak! Meg kell említenem azt is, hogy nagyon gondosan ellenőrizik azt is, hogy ki ment be a stadionba. Íme az én jegyem mint bizonyíték:
Tegnap a Puskás-Suzuki-kupa megnyitóján voltam Felcsúton, a stadion hivatalos megnyitója hétfőn lesz, akkor rendezik az ifjúsági torna döntőjét. A neve a stadionnak egy kis viszketegséget okoz nekem! Hogy a fenébe nem, hisz Pancho Arénára keresztelik! Most aztán leellenőrizhetem, hogy hány méterre van a stadion a miniszterelnök házától!
Közben persze másfél órát töltöttem a Széchenyi fürdőben… A bal vállam a tavalyi áztatás után sokáig nagyon jól szuperált, remélem, most is úgy lesz…
