Ha nem Zsemberi Jánossal, a Partizan vezetőségének tagjával és magyarországi vendégeivel lettem volna a belgrádi nagy klubok meccsén, biztos, hogy még a félidő előtt otthagyom az egészet! Kétségbeejtő, hogy miket „daloltak” egymásról… A „cigányok” és a „siptárok” csak körítés volt…Többek között egymásnak az anyját emlegették, meg ki is írták hatalmas vásznakon… Vendégeink a Fradiból, nem értve, hogy mit mondanak, élvezték a mindkét oldali sok ezrek „táncát”, óriási hangzavarát, a tipikus karral való „fenyegetőzéseket”. Sőt azt is, amikor a fáklyáktól meggyúlt a piros-fehérek által elfoglalt lelátó. Kérdezem én: hogyan lehet annyi tilos valamit bevinni a stadionba?!
Magáról a játékról alig lehet valami szépet mondani, talán csak Lukač kapus haditettét emelném ki – két büntetőt is kivédett! Mint azt az edzésen teszi! Szinte „évekkel” hamarabb jobbra vetődött mindkétszer! Olvasta az ellenfelei gondolatat, sírba vitte a piros-fehér szurkolókat. Rajta kívül még csak a játékvezető „tűnt ki”: az egyik tizenegyes a kettőből nem létezett, de volt egy harmadik – tehát mindkét oldalon egy –, melyet nem adott meg. Mindent összevetve, a bajnokság egy kicsit érdekesebb lesz.
A vezető emberek „jó példája”
Nem is olyan régen az egyik tv-párbajban a fent említett két klub kosárlabda-vezetői voltak a vendégek. Ők a kézzel játszott labda megmondhatói azokban a sportegyesületekben, amelyeket a belgrádi tv egyebek között úgy hirdet, hogy: Miért szeretem a Partizant? S persze: miért szeretem a piros-fehéreket… Igaz, a piros-fehéreknél a „kosarazó” van megbízva a focisták adósságainak rendezésével is. Nos, ez a két úriember annyi szemetet szórt egymás pofalemezébe, hogy azt még politikusaink sem képesek felülmúlni! Egy sértést megjegyeztem, mert meglehetősen eredeti volt egy ilyen párbajban, éspedig – morális csúszómászó!
Nos, ez a mászó a fent említett meccs félidejében valakire, valakikre nagyon megharagudott, mert a legkreatívabb káromlások sokaságát öntötte ki magából. Még jó, hogy csak a két klub vezetői, esetleg családtagjai voltak jelen, akik közelről ismerik a legsikeresebb kosárlabdaedzőt! Biztosra veszem, hogy a játékosokkal lényegesen szebben beszél (na, ne túlozzunk el mindent!), mert a sok kétméteres közül a végén valaki megunja a sértegetést, és akkor elszabadul a pokol.
Még néhány katasztrofális kettős, meg Schwarzer
Két büntető a legnagyobb rangadón Belgrádban, s nem rezdül meg a háló! Hát bizony ez meglehetősen nagy meglepetés. Lehet ennél nagyobb istenverés? Igen, lehet. Például az, amikor az Everton az angol Premeir League-meccset két fejes öngóllal veszíti el. De talán még nagyobb katasztrófa ugyanebben a versenyben, amikor a bajnoki címre hajtó Liverpool két olyan góllal kapott ki, melyek során az ellenfél a Liverpool játékosainak a „jóvoltából” egyedül mehetett a szerencsétlen kapus fele. Különösen fájó lehet a hazaiaknak az első gól, amikor Gerrard, a kapitány adta el a labdát.
A kétgólos előny, amely így vagy úgy jött, nem mindig elég a boldogsághoz. A Villarreal két gólt lőtt és vezetett a Barcelona ellen, de akkor kétszer betalált a saját hálójába is, és a végén Messi adta nekik a kegyelemdöfést. Nem szerettem volna az edző bőrében lenni.
S ha már a nagyoknál vagyok, hadd mutassam meg, mennyivel tartozik nekem Mourinho. Íme a kép: Schwarzert (középen áll), aki most a csapatában véd (igaz, csak azért, mert Čech sérült), én fedeztem fel, s ő védett az 1992/93-as bajnokságban, amikor a Marconi kapott gól nélkül nyerte a Grand Finale-t, három meccsen 9:0-s gólaránnyal.
