Igen, Dick Advocaat az új szövetségi kapitány! Holland, egy olyan országból jön, ahol nem papolnak, hanem dolgoznak. Volt már nemzeti válogatottak élén, különböző klubokban… Nem lehet ráfogni, hogy nagyon sikeres volt. De az ellenkezőjét sem. Biztos, hogy nem tud szerbül, tehát vagy angolul megy majd minden, vagy tolmáccsal! Ez utóbbi nem lenne jó! S mi van azokkal, akik nem tudnak angolul? Arról meg ne is beszéljünk, hogy hollandos hozzáállását rá tudja-e erőltetni a Balkán „vezető” népére?! Mert hát éppen ezért választotta őt Tole, futballunk minden-megmondhatója. Eszem ágában sincs előre kritizálni a választását, mert nem ismerem. A válogatottakkal és klubokkal való eredményei nem szavatolják sem a sikert, és nem mutatnak felsülésre sem. Tehát adjuk meg Dicknek a lehetőséget, hogy dolgozzon… Ez a név angolosan egy kicsit kellemetlen… De az „advokát” – ha így kell kiejteni… – sem segít nagyon, mert ezeken a vidékeken a fiskálisokat bizony sok mindennel vádolják! Ne de majd meglátjuk, hogy kinek volt, lesz igaza.
A holland futballal kapcsolatban egy pillanatnyi kitérő! A hatvanas években Jovica Jovanović volt a Vajdasági Sportszövetség labdarúgó-felelőse. Szabadidejében kisebb klubokat edzett, és megszervezte az edzők továbbképzését is. Lényegesen idősebb volt nálunk, mármint az én korosztályomnál. Jól el lehetett beszélgetni vele, és tudott is többet, mint mi abban a pillanatban. Egyszer csak azzal állt elő, hogy meghívást kapott Hollandiába! El is ment, és meglehetősen nagy sikere volt. Mondta is egyszer, hogy Csanádi és Pálfai levette a lábáról a hollandusokat. Talán mondanom sem kell, hogy abban az időben Puskásékat, Hidegkutit, Kocsist meg a többieket bálványozták Európa-szerte! Nos, ő nemcsak Bobekot, Mitićet, Vukast „vitte” magával, hanem a nagy magyarokat is. Valamint Csanádit és Pálfait is, akinek az előadásait élőben én fordítottam a jugoszláv edzőknek.
Jovica mondta is, hogy megreformálta a holland focit. Hogy mennyire igaz mindez, talán nem is fontos, de tény az, hogy egyike azoknak, akiket mi tanítottunk, most azzal érkezik hozzánk, hogy kihúzzon bennünket a kátyúból. Ilyen az élet.
Mások is tanulhatnak a hollandoktól!
Nem akarok mindent a hollandokra fogni, de egy-két dolgot elmondok. A legfrissebb ténnyel kezdeném. A sajtóban megjelent, hogy a Real Madrid három játékos megvételére annyi pénzt költött, mint az Ajax fennállása óta minden megvett játékosára! Na kérem! Nem kell talán ismételgetnem, hogy az Ajax egyike a legsikeresebb csapatoknak Európában! És azt sem, hogy nemrégen még mindenki úgy akart játszani, mint ők… Leginkább őket lehet „korholni” a 4-3-3-as rendszerért. Mondjon még valaki egy klubot, melynek a rendszere világjáró lett volna!
Meg kell említenem, hogy később is alkalmaztak jugoszláv edzőt, mert bár „kitermeltek” olyan játékosokat is, mint a „három tulipán”, akartak még jugoszláv labdabűvészeket! Ezért volt náluk évekig a spliti Ivić. Kint voltam nála egy hetet, és láthattam, hogyan ötvözte a spliti horvátok csupa szív játékát a hollandok meggondolt, minden percben tudatos labdarúgásával.
Ennyivel jobbak volnának a portugálok a spanyoloknál?!
A Puskás Akadémia gyönyörű stadionja megnyitójának tornáján a döntőt a Puskás Akadémia csapata a madridi Reallal játszotta. Meglepően jó és kiegyenlített játék után a vendégek nyertek. Büszkén mondom, ha én vagyok ennek a csapatnak az edzője, a Real sosem győz! A győztes gól sosem született volna meg, mert minden játékosom tudná, hogy mikor MUSZÁJ feláldoznia magát, és ha kell, nemcsak sárga lapot kapni, hanem pirosat is! Ha valaki nem látta volna a meccset, volt egy ilyen mozzanat a győztes gól előtt. A kapus meredeken előrelőtte a labdát. Már ez sem volt a legjobb megoldás! A Real egyik csatára kapta, és elkezdett futni a labdával olyan 40 méterről. Az Akadémia játékosa futott vele 20-25 métert, és nem tett semmit, hogy megállítsa. Kötelessége lett volna MINDENÁRON megállítani, vagy elvenni a labdát! Sárga lap, piros lap vagy rikító zöld, a fene bánja, csak tegye már meg!
Amikor az első fél órában néztem a magyar 19 éveseket a portugálok ellen, az volt az érzésem, hogy nem is rossz, de nem ártana, ha egy kicsit – kimondom – szemtelenebbül játszanának! De akkor jött az a potyagól, majd a másik a „tenger” miatt! Még potyább! Hogy létezik az, hogy annyi befektetés után ennyire rossz a lecsapolóképessége a pálya berendezésének?! A mérnököknek is benne a kezük ebben a gólban. A többi már csak úgy jött, magyarosan. A Puskás öcsi nevét viselő stadionban látottakból leszűrhetjük, hogy sok mindent meg kell változtatni, ha azt akarjuk, hogy 4–6 év múlva nagyjaink ne forogjanak sírjaikban. De ehhez az kell, hogy nyomban elkezdődjenek a változások. Nézzék csak meg, mennyi légiós lép pályára a ma kezdődő magyar bajnokságban, és mi lesz a sok akadémia játékosaival!
