„Száz évvel ezelőtt”, amikor még ott messze, a kenguruk földjén kerestem a kenyerem, és igyekeztem kiharcolni magamnak és a lábbal űzött játéknak ugyanazokat a feltételeket, melyeket mondjuk az úszók kaptak, csak rám néztek a sportvezetők, és azt kérdezték: „Honnan gondolja, Mr. Árok, hogy jönnek a milliók? A futball nem úszás! Ausztráliában az úszásra annyi pénz van, amannyi kell! Mert egy-egy világbajnok vagy még inkább olimpiai arany legalább egymillióba kerül!”
Ugye, senki sem tudja, hogy melyik hatéves kissrácból, kislányból lesz olimpiai aranyérmes! Ezerből egy… De mindnek kell úszómedence meg edző meg verseny meg… A megek hihetetlen hosszú sora. Mert hát az aranyérmes nem hullik csak úgy a fáról, sem az égből! Hacsak nem vagy szerb! Szerbiának egy fillérjébe sem került két európai aranyérem Berlinben. Egy messzi ország csodavárosában született srác – Veljo a neve, az apjától meg Stjepanović – jött, és azt mondta: „Én nektek akarok úszni, mert a szüleim szerbek.” Adjatok nekem is állampolgárságot – lehet, hogy még ezt sem kérte, mert szülei révén járt neki! Tehát csak ennyibe került két arany! Čavić az USA-ból hozta az érmekhez kellő mindent. Stjepanović meg a dúsgazdag Keletről! Ott született, ott él, ott edz, de ide transzformálja a sikereket… Ennek a szerencsétlen kis országnak adja élete művét. A plebsz meg is érdemli, de bennem egy kis forrongást kelt, hogy minden valamirevaló beosztásban lévő politikus most versenyez abban, hogy jobbat, többet mondjon róla és neki, mint a másik.
A trónörökös is megszólalt!
Stjepanovićnak persze mindenki gratulált. Meg is érdemelte. Politikusaink ezt rendre teszik, mert el is várja tőlük a plebsz. Az is teljesen normális, hogy a sportvilág minden része ünnepli, hisz ő öregbítette minden szerb sport nevét. Nekem azonban szúrta a szemem, hogy a lapok a trónörökös (?) Aleksandar Karađorđević gratulációját is kinyomtatták. „Köszönet a második aranyéremért, aranylegény. Köszönet, hogy aranybetűkkel írtad ki hazád nevét. E nemzet és hazánk büszkesége vagy.”
Költsetek gyorsan, mert jön a zárlat!
Köztudomású, hogy a világ egy nagyon faramuci valami, és annak ellenére, hogy állandóan azért küzdenek az emberek, hogy mindenki hasonló feltételek mellett dolgozzon és éljen, mind több előnyökre tesznek szert a kiváltságosak! Egymás után hozzák az előírásokat, szabályokat, rendszereket, törvényeket… Persze azok, akik közel vannak a „tűzhöz”, még mielőtt ezek kötelezőkké válnak, „tisztába tesznek mindent”, sőt élve az előnyökkel, melyek a jövendő megszorítások megelőzéséből erednek, tulajdonképpen elérik azt, amit éppen be akart tiltani a szervezet vagy valamilyen nemzetközi szövetség.
Ilyen például a Barcelona, melyet megbüntetett a FIFA, 2016-ig nem szerződtethet játékost! A büntetést azért kapták, mert nem tartották magukat az előírásokhoz, melyek a 18 éven aluli játékosokra vonatkoznak: előírások vannak, hogy mi mindent kell a klubnak szavatolnia a gyerekek számára. Ezt nem tette meg a Barcelona, és így nemcsak 450 ezer svájci frankkal büntették, hanem azzal is, hogy a fenti dátumig nem regisztrálhat új játékost! Ide tartozik még, hogy a klubnak nyomban rendeznie kell a fent említett játékosok problémáit. A FIFA megbüntette a Spanyol Labdarúgó-szövetséget is 500 ezer svájci frankkal. Továbbá követelik, hogy a spanyol szövetség előírásait egyeztesse a FIFA előírásaival. Ugye, milyen szigorú és elvszerű a szövetség! Nem kell rosszmájúnak lennem ahhoz, hogy ne említsem meg a PLÁNE-t! A szövetség akkor kezdett szigorkodni, amikor a Barca már megvette Suárezt, Bravót, Stegent, Mathieu-t, Vermaelent és Rakitićet összesen 155 millió euróért!
Del Piero nyomán
Ha jól értettem, Del Piero elbúcsúzott Sydneytől, mégpedig egy valóban egyedi meccsen – a Juventus ellen! Tudni való, hogy a kiváló csatár Olaszországban csakis a Juve színeiben játszott, Sydneyben meg a Sydney Cityben. A meccset a vendégek nyerték 3:2-re, de nem ez a mondanivalóm, hanem a következő. „Minden idők legjobb belgrádi sportlapja” egyebek között a következőt is írja a meccsről: „Lehet, hogy a közönség Ausztráliában nem is nagyon ért a futballhoz, de tudta, hogy milyen meccsről van szó, és a stadionban összegyűlt vagy 65 000 néző!”
Ugye, még a legkevésbé futballőrült is tudja, hogy az ausztrál válogatott egyszer kiütötte Jugoszláviát az olimpiai játékokon Szöulban, és nem is olyan rég a Dél-afrikai Köztársaságban a vb-n. S egy akkora városban, mint majdnem az egész Szerbia (Sydney ma öt-hatmilliós város), nem is olyan nagy valami, ha hatvanötezer ember van egy meccsen. Majdnem annyi, mint az itteni bajnokság egyik egészében. Ez a hatvanezernél több szurkoló több mint hárommillió dollárt fizetett, amit nálunk csak akkor szedne be az első liga minden csapata – együtt persze –, ha a 240 meccsen átlagban 2700 néző 400 dinárt fizetne! De jól tudjuk, hogy mennyi közönség van és milyenek a jegyárak.
