Hogy hányféle labdajáték van a világon, és az milyen fontos a számodra, az csak attól függ, hogy a világ melyik sarkából nézed a dolgot, továbbá, hogy profi módon űzik-e, vagy sem, és hogy az olimpián kap-e helyet!
Az ausztrál footyt csak Ausztráliában űzik, de még hogy! A lábröpladafélét csak Ázsiában játsszák, a rögbinek, a töklabdasportnak legalább három változatát ismerjük, és űzik „itt is, ott is”. Léteznek persze az egészen kis labdás sportok, a sqwash, a jéghoki, az asztalitenisz, a tenisz és mondjuk a golf, majd jönnek a nagyobb és a nagy labdás sportok, a röplabda, a vízilabda, a football és a kosárlabda. Biztos vagyok abban, hogy kihagytam egyet-mást, de ez elég ahhoz, hogy egy-két labdajátékot bonckés alá vegyek.
Azzal kezdeném, hogy balga a cím! A különbség a játékosokban van, és nem a labdákban! Minden játéknak megvan a pályája, a játék szabályai, bírója (bírói) és a nézőserege is. S ma már a világ minden sarkában élőben láthatja a szurkoló a kedvenc csapatát, hála a tv-nek, az okostelefonoknak.
Minden játékot lehet jól és rosszul játszani. Vannak jó és rossz játékosok. És vannak jó és rossz edzők, valamint jó és rossz sportvezetők, bírók is, és persze sportszerű nézők és huligánok.
Miért nyert az USA kosárlabdában?
Mert sokkal jobb, mint a többiek! Elhangzott már nem egyszer, hogy a vb-t vagy az olimpiát majd minden amerikai profi csapat megnyerné. És ilyen van majd félszáz!!! Hát bizony nem volt kétség, hogy kié lesz az arany, amikor kiegyenlítettek. A szerb csapat előtt azonban levehetik a kalapot a szurkolók, mert annyi kosarat senki sem dobott az amerikaiaknak, mint ők. Már a meccs alatt feltettem magamnak a kérdést, hogy miben és mennyit kellene javulnia a szerb csapatnak, hogy képes legyen megszorítani az amerikaiakat. Először is ennek a csapatnak egy évet az amerikai bajnokságban kellene játszania. Hogy megszokják a ritmust, hogy felzárkózzanak hozzájuk a játék gyorsaságában, megközelítsék őket a párharcokban, különösen a kosár alatti vetélkedésekben, melyekben ők élet-halálra mentek, és rendre élve maradtak. Nos, aztán még volna egy nagyon „okos” sugallatom: hozzanak be Afrikából (de az sem volna rossz, ha éppen az USA-ból) száz-kétszáz fiatal játékost. Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy az utóbbi „ezer” évben soha sápadt bőrű nem nyerte meg a százat az olimpián, de a távolugrást sem. Tehát nyugodtan leírhatom, hogy a szerb válogatott a sápadtarcú világbajnok! És bizony ez nem kis dolog, hisz vannak ám nagyobb országok is, mint Szerbia. Mondjak egyet-kettőt? Hát legyen: Oroszország, Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország stb. Japánt, Brazíliát és Kínát érthető okokból nem soroltam az előbbiekhez.
Ugyan vége lesz-e már egyszer?
A piros-fehérek nem győztek, tehát le kell váltani Karadžićot! Ez az úriember a szövetség elnöke, akit már egy tucat alkalommal akartak leváltani, mert meg vannak róla győződve, hogy a Partizan csak azért volt isten tudja hányszor bajnok zsinórban, mert a szabadkai üzletember egyengette egykori klubjának útját. Arról nem szólnak, hogy ebben a pillanatban ők a bajnokok! Olvasóim ismerik a véleményemet Karadžićról: maga mögött legalább hagy valamit, ha történetesen megbuktatják vagy lemond: a gyönyörű sportkomplexumot Ópázova mellett. Ezzel szemben ellenségei, Terzić és Džajić, ha győznek, csak aláhúznák a fonákságot, hogy két büntetett előéletű sportvezető – hála valamilyen fensőséges politikával fűszerezett klubérdekeknek – a végén még tisztára mossa magát. S hogy mennyire „befolyásos” a nemzetközileg is körözött Terzić, jól mutatja az is, hogy Dragan Dančić meccsellenőr először feljelentette azért, mert betört a játékvezetők öltözőjébe, és sértegette azokat, most viszont hirtelen megváltoztatta a történteket, miszerint Terzić nem is sértegetett senkit, csak protestált és egy pillepalackkal megdobta őket. Senki nem mondja, hogy eltalált-e valakit, vagy sem. Majdnem olyan volt az eredmény mint a pályán: 0:0.
