Furcsa világban élünk ma, ne mondja senki, hogy a pénz nem forgatta fel a világot, amióta a világ világ, és amióta kitalálták a monétát. Az elején nagyon egyszerű volt minden – te nekem a dénárt, én neked azt, amit árultam, és te meg akartál venni! Pofonegyszerű. Haha… Ma a pofon sem egészen egyszerű! Elmondom, hogy miért, íme néhány focipélda.
Nem azért komplikált, mert a Vojvodina kapusának a vezetékneve Milinković-Savić – biztos, hogy heccelték az óvodában meg az elemiben is ezért –, hanem a következő miatt: a tizenéves srác tehetséges kapus, akit egy külföldi klub megvett! Akkor miért van itt?!
Hát azért, hogy „felnőjön”! Ez mind rendben is volna, de a „vevő”, aki letette a millión felüli külföldi monétát, „kérte”, hogy legyen a félfák között, és ezért kész tízezer eurót fizetni minden meccsért! Ugye, milyen egyszerű! Már régen nem vagy az enyém, de továbbra is fizeted a kiadásaimat! Jovanić, az első kapus csak a kupában véd, és várja, hogy mikor viszi a kétnevűt külföldi gazdája!
De ha már elkezdtem regélni a monétáról, hadd mondjak egy másik érdekes dolgot is. Nem kevésbé fonák valamit. Hetekkel ezelőtt hívott egy perthi „ismerősöm” – ő ismert engem, én sohasem kerültem szembe vele. Hosszú bevezető után rátért a mondanivalójára. Van neki egy rokona, aki itt szeretne futballozni… „Tehetséges a gyerek, és az apja is nagyon szeretné, ha lenne neki alkalma megmutatni magát a világnak…” Lenne-e nekem „bejárásom” valamelyik klubnál? Mondtam, hogy senkivel nem vagyok puszipajtás, de hogy ne húzzam, összehoztam őket egy első ligással. Rá pár hétre hívott ismét: „Tudod-e, hogy mit kérdeztek? Azt, hogy mennyit vagyunk képesek fizetni meccsenként!”
Persze ezt kétféleképpen lehet lenyelni! A pozitív – „a gyerek ott tanul, és ha van benne valami, felfedezi majd egy nagy klub”. S akkor ez a „befektetés” sokszorosan megtérül! A negatív – hát az annyi, amennyit kiköhögtél, amilyen szép és amekkora a saját álmod a fiadon keresztül! Sajnos leginkább úgy szokott lenni – fel kell ébredned.
Részben meghallgatott óhajaim
Anának volt már sokféle sportoló az életében, csak focista nem! Ez a napokban sült ki, mintha csak rám akart volna pirítani, hogy „mi az, hogy neki férjet akarok találni”! Van őneki haverja, mégpedig világszerte jól ismert német labdarúgója. Világbajnoka! Ilyen sem volt eddig, de ő sem nyert ekkora tornát már régen, mégpedig egyetlen szett elvesztése nélkül! Egy „kis” túlzással azt is mondhatnám, veszi a Szót, és elolvasta, amit írtam: „Találjatok már egyszer férjet neki…” Férj, igaz, nincs, de egy ragyogó tornagyőzelem van. Egyébként is ma már majdnem kiment a divatból a pap vagy a civil valaki előtt kimondani a holtomiglan-holtodiglant. Nekem is meglehetősen furcsa volt, hogy az egyik unokám „magával vitte” haverját, akivel most már hét éve Svájcban él. Még inkább nejemnek, aki mellesleg szülei akarata ellenére férjhez ment egy „mit tudom én kihez, akinek a hóna alatt labda van”. Az én édesanyám is azt szerette volna, hogy az őáltala kiszemelt kanizsai szép és gazdag leányt vegyem el! A két családból nem volt ott senki a házasságkötésünk szertartásán. Aztán mi voltunk mindkét család legkedvesebbjei… Még édesanyám is elkezdett tanulni „egy idegen nyelvet”! Mi „holtodiglan” együtt maradtunk, sajnos azt kell jósolnom, hogy Ana még egy évet sem tud összehozni a német válogatott futballistával!
Azt jelentené ez, hogy soha nem nyer ismét Grand Slamet? Nem, legalábbis nem emiatt! Ha boldogan férjhez mehetne, akkor biztos vagyok abban, hogy igenis nyerne. Óriási előny az, ha valaki „hazatér” (és nem egy üres szobában találja magát), ahol egy megértő, szerető valakinek elmondhatja azt, ami nyomja a lelkét… Sírhat kedvére… S amikor felszáradnak a könnyei,
megértés lévén férje szemében, már mosolyoghat is… Hisz valakinek, akit szeret, és aki fenntartás nélkül szereti, a karjaiban van! Nincs ennél biztosabb hely a világon. Hacsak nem tartozol amazok közé!
Nem minden béka és pocsolya egyforma
Van egy szerb közmondás – de csak azért használom, mert szerbek a szereplők –, amely azt mondja, „látta a béka, hogy patkolják a lovat, s maga is felemelte lábát”! Így valahogy tett a szerb elnök is az USA-ba látogatva… Kilencen vigyáznak rá. A különgépen neje mellett még 14-en – tizennégyen – kísérték el az útra… Hogy ne féljen, biztonságban érezze magát! Fogalmam sincs, hogy Obamát hányan biztosítják külföldi útjain, de azt tudom, hogy legutóbb is „normális” zakóban állt a világ szeme elé, nem úgy, a mi kis balkáni fejedelmünk, aki a divatot követve a „kinőtt kabátkájában” utazott el, és lép majd a világ elé.
