Nem a labdarúgásról, nem is a hazai és a nemzetközi politikáról beszélek, hanem a mindennapi életről! Habár nekem majdhogynem nincsenek problémáim, kivéve az, hogy valami nagyon nyomja felfelé, a kétszázas felé azt a piros folyadékot bennem. Meg talán az is, hogy napokon belül a nyolcvannégyes „utcába” érkezek… Dr. Csikós tanár úr azonban a napokban azt mondta, nincs nekem semmi komoly bajom… Hozzam be neki az én apparátusomat… Abban lehet a baj. Hahahahah… Mondtam is neki, hogy az „igazi” itt van velem, amióta megszülettem. Az más, hogy szeretném fenéken rúgni, mert így, ahogy most vagyok, nem mehetek az évi „búcsújárásra” második vagy inkább – azóta, hogy magyar papírjaim is vannak (így mondta volna ezt édesapám) – harmadik hazánkba, a kengurukhoz. De nem hamarabb, mint február vége, mert most úgy érzi magát ott az ember, mintha a bennszülöttek éppen belőle akartak volna paprikást főzni. Itt meg fagyoskodunk, de nagyon. Tegnap a kutyám egyszerűen nem akart velem jönni a napi gyaloglásra. Van esze, s a vérnyomása is jó…
Most döbbentem rá, hogy péntek van, és nem mentem el a vének tanácsának a pénteki ülésére! Ott aztán mindenki megkapja azt, ami neki jár… Meg egy kicsivel többet is. Hívtam a Ferit, a Lehockit, mármint boldog új évet kívántam nekik meg Jóskának, Annának, Grétinek, Vincének, Gy. Józsefnek. A nagyöreg író, az István a kórházban van. Jön az már a jövő héten… Látják már, hogy honnan (is) a cím?!
A mi kutyánk kölyke…
Fogalmam sincs, hogy miért éppen ilyennek képzeltem el Lacit. Persze nem a szerb vezetéknevével, ami egy kicsit furcsa, mert „hív” mindenkit: Gyere! – mondják ők. Mi egy kicsit cifrázzuk, és ő Györe László teniszező, fiatalember lesz belőle. Azt is mondhatnám, hogy Szeles Mónika után végre egy „mi kutyánk kölyke” kezd ismertté válni ebben a sportban. De én nem is arról akarok regélni, hogy az idén négy tornát nyert, hanem valami olyanról, ami bizony nem fog tetszeni az átlagszerbnek! Laci jóképűbb, mint Đoković! Tudom, hogy ezt ebben a kis országban nem kellett volna kimondanom, de kimondtam!
Navratilova végre színt vallott?!
Martina Navratilova ragyogó teniszező volt. Nehezemre esett volna leírni, hogy teniszezőnő. Tagbaszakadt férfias kinézete sokszor egymaga is elég volt, hogy a gyengébb fél feladja a meccset. Ő nem is nagyon takarta mivoltát. S bizony nem ő egymaga volt az, aminek sejtették az emberek! Nyíltan vitte magával „választottjait”, de nem álltak az oltár elé! Persze a bulvárlapok tele voltak Martinával és választottjaival. Most végre megnősült?! Micsoda hülye kifejezés! Talán azt kellene mondani, hogy „elvette” választottját, Julia Lemigovát, akivel már nagyon régen együtt él.
„Nagyon régen ezt kellett volna tennem, de most sem késő, hisz csak 58 éves vagyok.” Na kérem…
Ennél rosszabb már nem lehet!
A 34 éves Steven Gerrard, a Liverpool kapitánya, aki pénteken közölte, hogy az idény végén távozik a klubból, a múlt év legnagyobb bakiját vétette a Chelsea elleni meccsen. A félpályán elcsúszott, és a londoniak ezzel a góllal megnyerték a bajnokságot. Ha ez nincs, akkor a Liverpool lett volna a bajnok. S pontosan ez a bajnoki cím hiányzik a kiváló klubembernek a listájáról. Örök életében a Liverpoolban játszott, válogatott volt, példás férj és apa három lányának. Fogadom, hogy a családban senki nem meri kimondani a 2014-et meg azt a meccset!
