Mögöttünk van egy nagyon érdekes év, volt egy vb és a megszokott minden évi teríték… Mindenki hazai bajnoksága meg kupája, majd a nemzetközi „leszámolások”, azokból is annyi, hogy az ember nem is tudja követni mindet. S miért is tenné, hisz a szíve majd minden szurkolónak egy klubhoz és egy válogatotthoz kötődik, ahhoz húz, érte fáj, vagy talán meg is szakad, a gyönyörtől vagy a fájdalomtól. Mind erre játszanak a klubok, a menedzserek, meg persze a sajtó, de még inkább a televízió! Tehát éljen a lóvé, a dohány, a krajcár… Itt az Óvilágban az euró, ott „által a nagy vízen” a $, Kínában, Japánban, Oroszországban meg a többi monéta. Csak legyen belőlük elég, s maradjon is! Nehogy valaki azt higgye, hogy éppen a labda lábbal való kergetésében van a legtöbb pénz, ó, nem. Az ökölvívásban! Talán a kosárlabdában meg a golfban is. De ha tömegességről beszélünk, akkor a foci mindenkit faképnél hagy.
Különösen amióta a Közép-Kelet feketearany-milliárdosai rátaláltak a footballra – azért írom angolosan, mert ott vannak legtöbben –, minden a feje tetejére állt! Persze azelőtt is voltak gazdagabbnál gazdagabb klubok, különösen Nyugaton… A szocialista államokban meg az állam fizetett mindent, mert labdarúgóik hozták a presztízst. Di Stéfano meg Puskás például nem a sarki bódéban reggelizett, de azt, amit ők a Realban kerestek egy év alatt, most százak megkeresik egy „rongyos” hét alatt! Más világ ez, és még másabb lesz, ha nem térnek észhez az emberek!
A spanyol kettőst megkerülném
Ha hiszik, ha nem, nem Messiről és Ronaldóról regélek most, hanem a Realról és a Barcelonáról. Ez a két klub volt nagyon sokunk ideálja – játékban, viselkedésben, emberi méltóságban… Vagy csak én láttam így?! Egy biztos, nincs a világon két ennyire szeretett klub. Vagy csak én gondolom így?! De hogy ezekben játszanak a földkerekség legtöbbet említett játékosai, Messi és Ronaldo, az tuti! Már évek óta csak az a kérdés, ki ebből a kettősből a jobbik!
Ez ízlés kérdése. Ronaldo pózolása nekem az idegeimre megy. Másoknak meg éppen ez tetszik. Ja kérem, ízlések és pofonok…
A napokban jelent meg a legjobbak piaci értékelése. Mi sem természetesebb, hogy a fent említett két csatár van az élen. Nagy meglepetés azonban számomra, hogy Messi közel kétszer annyira van taksálva, mint Ronaldo. Azzal magyarázzák ezt, hogy két évvel fiatalabb, mint a Real Madrid sztárja. A piac őt 220 millióra értékeli, Ronaldo csak 133 millió eurót ér! A bronzérmes a Chelsea játékosa, Hazard 99 millióval.
Érdekességként mondom el, hogy az első húszban 10 angol klubban játszó van, 8 spanyol és 1-1 olasz és német. Ugyanakkor A VILÁGBAJNOKOT Németországnak hívják. Nagyon vicces lehetett a piaci értékelés mércéje, vagy talán a német bajnok soraiban csupa öregfiú játszik? Esetleg alig játszik német? Vagy éppen a Bayernnek van a legjobb edzője, aki a bükkfából is képes vizet csavarni?! Választhat mindenki a saját ízlése szerint…
Húsz év alatt az egekben!
A hillsboroughi tragédia után Margaret Thatcher földrengést rendelt el az angol futballban. Szinte mindenki a szigorú szabályokról beszél, holott minden bizonnyal azok az intézkedések voltak a legfontosabbak, amelyek örökre megváltoztatták az angol labdarúgást. Először is minden klub kapott kétmillió fontot, hogy minden stadionban kizárólag ülve nézhessék a meccseket a szurkolók. A legnagyobb klubok elérték a tv-vel, hogy a bevételük egy részét a klubok kapják. Megszületett a Premier League… Az egykori legolcsóbb belépő 4 font volt, ma az Arsenal bérlete 1650 font. A nagy katasztrófa után megszületett egy extra termék, amelyet könnyű volt eladni. A Premeir League tavalyi bevétele 3,2 milliárd font volt! A stadionok luxusát meg kellett fizetni, s mivel a produkció is, jó nem csoda, hogy a vevők szinte minden meccsen megtöltik a lelátókat. Thatcher asszony valamit elkezdett, de a nagyobb részét az új hozzáállásnak és a mutatott játéknak a klubok adták, a játékosok, az edzők és persze a tulajdonosok.
Íme egy-két adat, amely a tulajdonosokról beszél: a legjobban fizetett játékos Rooney 380 000 euróval (Man. Utd), Falcao 355 000 euró (Man. Utd.), Agüero 286 000 euró (Man. City), Van Persie 286 000 euró (Man. Utd). Ezek az összegek a heti bérezésre vonatkoznak! És milyen érdekes, hogy az említett két klub manchesteri, és a pénz külföldről jön. Persze nem maradnak el tőlük a többiek sem, különösen a Chelsea és az Arsenal, sőt a spanyolok, a németek, az olaszok és a franciák sem. Hogy egy kis ízelítőt adjak a múlt és a jelen közötti különbségből. Nemrég az 1996-os fizetési lista akadt a kezembe. A 35 ezer ausztrál dolláros évi (!) fizetési csoportban a pénz a következőképpen jutott a játékosok zsebébe: alapfizetés 400, pályára lépés 200, győzelem 870, döntetlen 330, bekerülni az első hatba 165, edzéspénz 220. A fent említett játékosok ezt egy bemelegítés alatt megkeresik. Persze más volt a helyzet akkor is a két liga között, de megemlíteném, hogy ezek a „túlfizetett” ausztrálok nagyon megszorították az angol, a skót, az olasz és a jugoszláv csapatokat is. Hozzáadnám még az előbbiekhez, hogy ebbe a fizetési csoportba 3 játékos juthatott be. Ez volt, ezt kellett szeretni. De nemcsak szerették, hanem imádták, és nem csoda, hogy megverték Argentínát és Jugoszláviát, döntetlent játszottak kétszer is Angliával. Abban az időben is nagy dolog volt a pénz, de nem az volt a minden, mint ma.
