Fenét jöttem onnan, de az én mesterségem címere a football, magyarul a labda rúgása, mégpedig kapura! Szinte egész életemben ezért és ebből éltem. Még ma is majdnemhogy ezzel ébredek, majd „rágcsálom” a nap legnagyobb részében, de leginkább rossz szájízzel megyek ágyba… Mert ma „mi”, a magyarok meg az egykori jugoszlávok bizony sereghajtók vagyunk. Hol vannak már azok a szép napok Puskás és Bobek idejéből?!
Puskást, az Öcsit nem felejtették el a magyarok. Sőt a halhatatlanság alapköveit rakták le a Puskás Akadémiával. Bobekről szinte hallani sem akarnak Belgrádban, mert horvát volt! Senki sem említi azt, hogy Puskás sváb család sarja! De miért is tenné?! S azt sem, hogy nem játszhatott azon a klasszikus Partizan–Honvéd barátságos meccsen Belgrádban, „ezer évvel” ezelőtt, amikor a jugoszláv együttes győzött. Puskás – a Real tagja – az egyik páholyból nézte a meccset. A stadion telis-tele volt, sőt a piros atlétikai futópályán 6-7 ezer ember ült keresztbe tett lábakkal! És semmilyen rendbontás nem történt! El tudnák ezt ma képzelni?! Ennek a meccsnek volt egy kis újvidéki zamata is! Boškovot kölcsönvette a Partizan, de nem középpályásnak, hanem centerhalfnak, hogy Kocsist semlegesítse, mégpedig a magas labdáknál! S bármilyen örültségnek tartottuk ezt a megoldást, bejött, Kocsis nagyon „tragacsolt”.
Pár nappal ezelőtt Felcsúton megtartották a nyolcadik Puskás-Suzuki-kupát. A Puskás Akadémián, a házigazdán kívül részt vett a Feyenoord, a Panathinaikosz, a Real Madrid, az Academia Hagi és a Bp. Honvéd. A Realban játszott, a Feyenoordnak pedig az utolsó Eb-kupában 4 gólt lőtt, a Panathinaikoszt edzette… Tehát nem éppen véletlen, hogy ezek a csapatok itt vannak! A Honvédról meg talán nem is kell beszélnem… Egyébként is, mintha „onnan, nagyon messziről” egyengetné útjait, hisz megnyerte a tornát, a Realt verte 2:2 után büntetőkkel, immár negyedszer.
Pár sor a névadóról
Puskás Ferenc minden idők első számú góllövője, a futballtörténet talán legkitűnőbb játékosa, a valaha élt legismertebb és legnépszerűbb magyar ember. Csak néhány rekord a sok közül… Negyed évszázados (16 és 39 éves kora között az élvonalban játszott) profi pályafutása során szinte mindenütt tartani tudta a meccsenkénti egygólos átlagot, de sokszor túl is szárnyalta, emellett csaknem ugyanannyi gólpasszal szolgálta ki társait, mert nemcsak befejező csatár volt, hanem játékmester is. Mindenütt a legendás 10-es mezben szerepelt, és mindegy volt, hogy a világbajnokságon, spanyol vagy magyar bajnokin, főiskolai vb-n vagy világkupadöntőn játszott, ontotta a gólokat. Gólt lőtt a világbajnoki, az olimpiai bajnoki döntőn, az Európa-kupa-finálén, az „évszázad mérkőzésén” Anglia ellen, a BEK- és világkupadöntőkön, amelyeken játszott, az „egyszerű” bajnoki meccseken olykor négy-öt gólt mérkőzésenként. Két, egymástól független karriert produkált, amelyek közül az egyik is világklasszissá tesz egy játékost: a magyar válogatottban 85 meccsen 84 gólt szerzett, olimpiai bajnok, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes lett, aztán az emigrációban, amikor politikai kényszerből többé nem játszhatott hazája válogatottjában és szeretett kispesti csapatában, a Honvédban, spanyol színekben utazott a világbajnokságra. A Real Madridban négyszer lett spanyol gólkirály, háromszor BEK-győztes, világkupát nyert, és a dicsőséges hófehér mezben is százszámra ontotta a gólokat. Edzőként minden kontinensen dolgozott, legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, amikor a csapatot 1971-ben a bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjéig vezette. Lenyűgöző, felülmúlhatatlan játékos volt, akinek a futballjáért rajongtak a szurkolók. Méltó példaképe lehet minden fiatalnak, aki valaha futballcipőt húz a lábára. Zseniális madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano úgy nyilatkozott róla: „Emberként és játékosként is tízes… De talán még annál is jobb ember volt, mint amilyen játékos…” Puskást a halála után sem felejti a világ: sorra nevezik el róla az utcákat, tereket, iskolákat Magyarországon és másutt, a FIFA 2009-ben megalapította a FIFA Puskás-díjat az év góljának a jutalmazására.
