A brazil ifiknek semmi közük a „nagyokhoz”! Mármint azokhoz, akik szülőföldjükön olyan megalázóan szerepeltek a legutóbbi világbajnokságon! Egyebek között kikaptak az elődöntőben a németektől 7:1-re, s negyedikek lettek, mert a hollandok is megverték őket a bronzmeccsen. Hogy mi lesz Új-Zélandban, az ifi-vb-n, majd meglátjuk. Írásom pillanatában még nem tudhatjuk a döntő eredményét, de jobb is, hogy nem tudom, mert szeretnék egy s más szépet mondani a szerb futballról.
Szerintem nagy sikertelenség lett volna, ha a csoportból nem jutnak tovább. De továbbjutottak. Nem is ez a legérdekesebb, hanem az, hogy az utóbbi három meccset hosszabbításban nyerték meg! Pedig a szerb csapatok nem erről ismertek, hanem a vagányságról, az erőszakosságról, egy-egy kivételesen tehetséges játékos nagy meccséről, egyéni megoldásairól. Most is volt ilyen, de a mérkőzéseket a csapat nyerte meg a háromszor 120 percben. Valójában a három meccsen négy találkozót dolgoztak le. A büntetők lövését és védését már nem is említem, különösen pedig a védéseket nem, pedig azon volt a hangsúly! Ez a fiatalember, aki Rajković névre hallgat, valóban nagy tehetség, és nem volna semmilyen rizikó nyomban betenni a nagy válogatottba, mert ezerszázalékosan biztos, hogy máris jobb kapus, mint felnőtt kollégája! Ha másért nem, hát azért, mert majd feleannyi idős, mint Stojaković.
Ebben a pillanatban a szerb ifik másodikak a világon, s ha volna valakiben annyi mersz, hogy rájuk építené a válogatottat, azokkal a fiatalabbakkal a mostani nagy csapatból, akik hajlandók lennének „elölről kezdeni” a válogatott újraszületését, akkor talán lenne egy olyan gárdája ennek az országnak, amelyre büszkék lehetnénk épp úgy, mint valamikor a nagy YU-válogatottra. Persze ehhez föltétlenül kellene egy komolyabb bajnokság is, egy másmilyen „hangnem” a bajnoki meccseken, egy olyan légkör a válogatottban, mint amilyen ebben a pillanatban van az ifiknél. Fel kellene tenni a nagy ászoknak a következő kérdést: „Akartok ti játszani a válogatottban, vagy sem?!” Ha igen, akkor „pofa be”, és játsszatok, úgy, ahogy az edző mondja! Hallottátok, hogy mit mondunk?! És ezt vallja azután a szövetség minden embere, és akinek valami nem tetszik, fogja a táskáját, és menjen! De gyorsan.
S nem fontos, hogy szombaton vb-győztes lesz-e a csapat, vagy „csak” második a világon! De nem utolsók a selejtezőcsoportjukban, mint a nagyok!!!
Nem igaz! Csaba egy egész oldalon?!
Tulajdonképpen úgy kellene kezdenem, hogy: „…levelét megírta… azt is telesírta…” Persze Csabáról van szó, Szilágyiról, aki már régen elérte a vb- és olimpiai szintet. Érdekes, hogy a Blic majdnem egy egész oldalt szentelt Szilágyinak. Nem mondhatnám, hogy a szerb lapok teljesen elhanyagolják az olyanokat, akiknek hiányzik a „ć” a nevük végéről, de nem is viszik túlzásba a nevük ismétlését. Majdnem volt is miért emlegetni az itthon élő legjobb úszót, ugyanis van őnála nagyobb versenyző is, de ő, mint ahogy tudjuk, a Közel-Keleten él. Csaba meg Pancsován, ahol nemrég még fizetnie kellett az uszodában, ha éppen úszni akart! S mindennap akart… nem is egyszer! Erre azonban nem panaszkodik, mert amióta Boris Drabac a klub vezetője, megváltozott sok minden. Már nem kell a belépőt sem fizetnie… „Szerencsém volt, hogy már az év elején megúsztam az olimpiai szintet, tehát nyugodtan készülhetek 50-en és 100-on is. Ebben a pillanatban az ötvenesen harmadik az eredményem, a kétszer hosszabbon pedig ötödik. Megnyugtató, hogy ezekkel az eredményekkel döntős lehetek, tehát ha minden jól megy, még érmet is hozhatok haza.”
Meg kell említeni, hogy az idén egy pszichológus is van a csapatában, és azt állítja, hogy sokban segít neki. Véleménye szerint a múltban éppen lélektani gyenge pillanatokon múlott, hogy nem nyert nagyobb versenyeken. Most már csak az volna a szép, hogy Csabának le kelljen hajolnia, hogy a nyakába tegyék az érmet, legyen az bármilyen színű is. Mi, olvasók nagyon örülnénk a bronznak is!
Nem a földműves a paraszt!
Egy klubnak a nevét, ha emlékeznek olvasóim, nem írom le már évek óta. Nos, tegnaptól kezdve a Partizan Kosárlabdaklub edzőjének a nevét sem fogom lepötyögtetni a jövőben! Ámen. Egyszer már írtam, hogy a stadionban a félidőben milyen „irodalmi szinten” dallikázott, persze másokról. A napokban a kosárlabda-szövetség elnökének, Đilasnak a következőket mondta, persze a sajtón keresztül: „Nem akartam kommunikálni vele, hanem kommentáltam a sajtónak a kosárlabda körüli eseményeket. Ha éppen kommunikálni akarnék valakivel, az nem lenne ő, mert én nem beszélek a szövetség kisegítő személyével, és ő éppen az a szövetségben!” Na kérem! És ő nemcsak edző, hanem a Partizan Sportegyesületnek az elnöke is. Kell ehhez valami kommentár?!
Capello és a milliók
Egyszer már említettem a Jegyzetekben az orosz válogatottat. Ugyanis élőben láttam az osztrák–orosz vb-meccset. Az osztrákok jobbak voltak, győztek, de engem nem ez lepett meg, hanem a remek hangulat. Kilencven percen keresztül énekelt az ötvenezernyi néző! Soha valami hasonlót nem láttam. Az, hogy az oroszok meglehetősen „üresen” játszottak (még a védelemben is), meglepett, mert az olasz edzőtől, Capellótól ezt nem vártam. Az olaszok, ha mást nem is, de nagyon komolyan védekeznek, sokszor még durván is. Gondoltam magamban: hátha az oroszok erre nem voltak hajlandók?! Azóta aztán sok mindent olvastam a belső problémákról, arról, hogy nagyon is szeretnének megszabadulni az olasz edzőtől, mert nincsenek megelégedve vele, de őt azért hozták oda, hogy felkészítse a zbornaját a közelgő vb-re, amelyet éppen Oroszországban rendeznek meg. Hacsak a mindenféle pénzügyi machinációk miatt nem vesztik el a vb rendezését. Capellót meg nagyon nehéz lesz elküldeni, mert a szerződése 2018-ig érvényes, más szóval addig 32,5 milliót kellene neki kifizetni.
Szerintem vagy kifizetik neki, és valaki mással jobban felkészülnek, vagy nagyon úgy látszik, hogy brazil módra fognak szerepelni a vb-n!
