Vajda nagymamám, édesanyám anyja nélkül el sem kezdték a hajnali misét Kanizsán a nagytemplomban. A sok gyerek közül két lánya apáca volt, mondjam, hogy milyen légkörben nőttem fel. Ministráns is voltam évekig… Ma már megkérdőjelezem ennek a miértjét – a pénz lett volna, vagy a keresztény nevelés? Ugyanis fél dinár járt, ha az oltár jobb oldalán voltál, tehát te csöngettél, és ennek a fele, ha a bal oldalon szolgáltad az Urat. Attól függött az oldal, hogy mikor érkeztél a sekrestyébe. Fél dinárért már lehetett venni egy fagylaltot! Ha nem voltam beöltözve, akkor vasárnaponként a kórus tagja voltam. Nagymamám kikérdezte az énekeket… Egyszer nem tudták, hogy bújócskázunk, és én az ágy alatt voltam, amikor éppen a misékről beszéltek, és azt mondta: „A kis Feri úgy énekel, mint egy angyal.” Abban az időben nagyon büszke voltam erre a rövid mondatkára. Aztán jött a „felszabadulás”, mindazzal, amire sokan már nem is emlékszenek, az ötvenen aluliak meg nem is tudnak róla semmit, hacsak nem valamilyen párt tagjai, és „nyomják a szöveget”. A templomok hosszú évekig nagyon üresek voltak, aztán meglehetősen szégyenkezve ismét volt kinek prédikálni és tőlük pénzt szedni. Vannak igazi hívők, de még többen olyanok, akik divatból, politikai hovatartozásból csinálják. Az igazhívőket megsüvegelem, amazokat, emezeket csak megmosolygom, hisz ismerem őket, sokukat, s tudom, hogy ez még csak nem is divat, hanem – tagja kell lenni egy érdekközösségnek! Ámen.
Hogy mi köze a Jegyzetek mai kiadásának mindehhez? Megpróbálom valahogy úgy elmondani a mondókámat, hogy minél kevesebb embert sértsek meg!
A labda rúgásáról, mégpedig az ifjúsági fok legmagasabb szintjén lévőről szeretnék egyet-mást elmondani. Világbajnok lett a 20 évesek versenyében ez a kis szegényke Szerbia!!! Mégpedig négy olyan meccs után, egymás után!, amelyen a kilencven perc elteltével nem volt győztes, tehát még 30 percet kellett játszani. S annak az országnak a fiai megnyerték mind a négy hosszabbítást, amely csakis botrányokról híres az utóbbi években. Persze ez a felnőttekre vonatkozik. Hogy mi a titka ennek a gárdának, azt nem lehet egy-két szóval elmondani.
Ha a drónok beszélni is tudnának
Ezek a srácok – legalábbis a fele közülük – már voltak 19 éves Európa-bajnokok, ők tehát úgy léptek a pályára, hogy „mi tudjuk, mit kell tenni, hogy bajnokok legyünk”! Az edzőről meg ne is beszéljünk. Először is nem ennek a minden betegséggel fertőzött szerb futballnak a „terméke”! Már „száz éve” Spanyolországban él négy gyerekével és nejével. Más futballt hozott magával. Más a hozzáállása szinte mindenhez. Szerencsére a szövetség emberei igenis felismerték a másság értékét, és mindenben mögéje álltak. A játékosok vakon hisznek neki, hisz van is miért. Látni lehetett a meccsek alatt, hogy viselkedésével milyen nyugodtságot „varázsol” csapatára. Nem hisztizett, nem ordítozott, hadonászott… Amikor a csapat megnyerte a döntőt, nem ő volt mindig a kamerák előtt… Az volt az érzésem, hogy ez a fiatalember nemcsak kiváló edző, hanem kiváló apa, nagytata gyerekeinek! Aztán jött a belgrádi ünneplés, amelynek egy váratlan része miatt írom az egészet – IMÁDKOZTAK!!! Ő, Veljko Paunović, az edző jelentette be a mintegy ötvenezres tömegnek, hogy imádkozni hívja a tömeget, az Oče našt segédedzője szavalta…
Paunović ezzel kapcsolatban a következőket mondta: Mindig és mindenre vannak rituáléink. Az igazi értékek nagyon fontosak. Én ezt alvás előtt mindig elvégzem. Hogy mennyire vagyunk sikeresek vagy éppen sikertelenek, meg kell, hogy köszönjük a Teremtőnek, hogy emberek vagyunk. Ezzel az imával szerettük volna az összejött tömeget ünneplésre hívni.
A sajtóban szenzációs képek jelentek meg – ezúttal a drónok nem nemzetközi problémákat okoztak, hanem megmutatták a tömeget, amelyhez hasonló eddig aligha volt a fővárosban.
Hogyan tovább???
A „nagyok” továbbra is kiábrándítóan játszanak. Az albán drónnal kapcsolatos esztelenség óta semmi új, semmi jó nem történt a nagyválogatottal. Ez a világbajnok 20 éves gárda lehetne a jövő csapatának az alapköve. Természetesen nem az egész csapat, hanem az a hat-hét kivételesen tehetséges játékos, azokkal egyetemben, akik a mostani csapatban fiatalabbak, és hajlandók „minden feltétel” nélkül játszani egy ÖTÉVES TERV építésében, amelyben minden posztra három játékost jelölne ki a szövetség, mondjuk éppen Veljko Paunović vezetésével. Egy probléma, mégpedig nagy, hogy Paunović négy gyerekével és nejével Spanyolországban él. S a fent említett nagyon is bonyolult munkát majdnem csak itthonról lehet sikeresen vezetni. Nem hinném, hogy Paunović hajlandó lenne ideköltözni, ismervén az itteni viszonyokat. Különösen most, hogy a belgrádi klubok meg akarják buktatni a szövetség elnökét. Márpedig Karadžić az, aki Paunovićot szerződtette. Sajnos a klubok privatizációja még mindig nagyon kérdéses, így az a legbiztosabb ezeknek a fiataloknak, ha minél előbb megveszi valaki őket, ami viszont azzal jár, hogy nem biztos, hogy eleget játszanak ahhoz, hogy kellően fejlődjenek. A legfrissebb példa erre Marković, aki a Liverpoolban szinte állandóan a padon ül… vagy még ott sem!
Félő, hogy ezek a fiatalok majd semmiért el lesznek adva, mert a klubok, kivéve a Čukaričkit, mind tele vannak adóssággal, tehát abban a pillanatban, amikor egy komolyabb vevő megjelenik, már el is adták a játékost.
Legközelebb csak akkor fogjuk látni őket, amikor a 21 évesek versenyében elő kell húzni ismételten a csukákat.
Ez világcsúcs!
Lehet, hogy ez a gárda sohasem lesz képes még egyszer felmászni a világ tetejére, de biztos vagyok abban, hogy nagyon sok év elmúlik, mire valami hasonló sorrend alakul ki, mint ezen a világbajnokságon. A szerb válogatott egymás után négy meccset nyert meg a hosszabbításban. Ilyesvalami eddig sosem történt meg egy nagy versenyen!
Én csak az elsőre szeretnék visszapillantani… Emlékeznek, hogy a magyar válogatott 1:0-ra vezetett egy perccel a meccs vége előtt… a szerb játékos „térdre esett”, és úgy fejelte a kiegyenlítő gólt… aztán az egyik magyar védő védhetetlen gólt lőtt magának! Igen, a magyar válogatott a német kapitánnyal kitárta a mennyek országának kapuját a szerb gyerekek előtt.
