Igen, kalapot emelek Nole előtt…, talán inkább azt kellene mondanom – családja előtt! Mert ha nincs az apa, a család álma és mindent feláldozó hozzáállása, a kis Gedzsó sosem lett volna azzá ami ma, azaz a világ pillanatnyilag legjobbja. Sőt már régen e földgolyó minden idők első tízében van. Ezek a tények! És szép az is, hogy „a család mindene”, vele van a neje már egy évtizede! És ebben van az, amire fel szeretném hívni a figyelmet. A napokban a sportújság hozott egy nagyon szép fotót – a Zlatibor tetején egy ragyogó páros balettugrást produkáltak azzal, hogy megünneplik, hogy egy évtizede „együtt vannak”! Đoković Facebook-profilján jelent meg a kép először és az is, hogy ünneplik a tízéves romantikát, mely tavaly házassággal végződött és néhány hónapra pedig megszületett első gyermekük. Nos mi ebben pláne!? Különösen a nem egészen jó? Persze nekem a múlt évszázadból valónak, aki nem egészen tudja megemészteni, hogy a teniszezők rendre viszik magukkal a nőiket, s senkinek az nem üti ki a biztosítékot, viszont, ne adj isten ha egy nő tenné az ellenkezőjét, azzal már nagyon „foglalkoznának” a lapok… Igaz azonban az is, hogy mindenki tud a hölgyek nem egészen természetes barátságáról is. Mondjam, hogy ez már nem az én világom. Különösen amiatt, mert annyi szemét van a tv-ben. S ha erre gondolok, akkor még bocsánatot is kellene, hogy kérjek Noletól. Ugye milyen furcsa világban élünk?
Három gól kilenc perc alatt
Harminc ennyihány évvel ezelőtt egy barátságos meccsen egy Ollerenshaw nevű 19 éves játékosom tíz perc alatt három gólt lőtt a St. George Budapest mezében! Azt hittem abban az időben, hogy ez ha nem is világcsúcs, de valami egészen különleges teljesítmény volt. Ma látom, hogy milyen kisgyermek játék volt, hisz Lewandowski tétmeccsen kilenc perc alatt ötször volt eredményes! Ehhez tartozik még az is, hogy csapata abban a pillanatban, amikor mint cserejátékos a pályára lépett, 0:1-re állt. Amikor a tv-n már másodszor láttam ezt a hihetetlen „fociistentelenséget” rádöbbentem, hogy soha ezelőtt ennyi idő alatt egész csapatok sem lőtték szét az ellenfél hálóját, hát még egyetlen cserejátékos! Úgy látszik, ez a Guardiola négylevelű „izében” született. A Wolfsburg edzője, Hecking, pedig jól tenné, ha visszamenne arra a szülészetre, ahol világot látott és felpofozna egy-két alkalmazottat, akik biztos, hogy ludasak ebben az 1:5-ben, mely nem hagyja normálisan aludni a következő öt…valószínűleg menyei évszázadban.
Egyetértek Kuertennel!
Jó, hogy valakire, aki sokkal jobban ismeri a teniszt mint én, számíthatok. A brazil játékos, aki egykor az volt, mint a spanyol kiválóság az elmúlt évtizedben, kerek perec kimondja, hogy Nadal többé nem fog győzni salakon – sem! Ő talán jobban tudja, mint bárki, hisz a spanyol előtt bizony senki sem volt olyan meggyőző ezen a borításon. Mint edző, kalapot emeltem a múltban a „spanyol bika” előtt, hisz minden meccsen úgy játszott, mintha az élete lett volna veszélyben. Néha az volt az érzésem, hogy túlzásba viszi. Nem kellett volna annyira beleadni anyait-apait. De ő nem tudta másként, s ma is úgy szeretné, de a teste nem képes rá, legalábbis minden héten, mindennap, mindenki ellen. Nagy üresség lesz ebben a sportban, amikor Rafael Nadal nem úgy érkezik a nagy tornákra, hogy legalább az elődöntőkre várja a világ.
Teodosić volt a probléma!
Bevallom, a kosarazók minden meccsét végignéztem, nem úgy, mint a futballal teszem. Így minden lelkiismeret-furdalás nélkül kimondom, hogy Teodosić miatt nem lett első a szerb csapat! A kapitány olyan magas szinten játszott az elődöntőig, hogy mindenki csakis az ezüst-, vagy az aranyérmet várta a csapattól! Nos a két legnagyobb meccsen hihetetlen, hogy hányszor nem talált célba, pedig hát „szórta” a dobásokat kegyetlenül. Neki tudnia kellett volna, hogy a harmadik rossz dobás után valamit újat kellett volna csinálni. Megjátszani valaki, amit olyan szenzációsan tett e két meccs előtt. Sajnos ez sem ment neki! Kérdés az, hogy mi történhet egy ilyen kiváló és tapasztalt játékossal a legfontosabb pillanatokban. Sajnos ilyen dolgok megtörténhetnek mindenkivel, de ha mér megtörténik, akkor az edző kötelessége, hogy „közbeszóljon”. Az én szemszögemből a szövetségi kapitány jobban ludas a két elvesztett meccsért mint a kapitány, annak ellenére, hogy a kapitány akkor „tűnt el”, amikor a legjobban kellett a csapatnak.
Egy jóképű edző 1973-ból – Árok Ferenc
* * *
Állítom, hogy nincs futball-őrült ebben a házban. Talán már én sem, habár ma Zsemberi Jánossal megyünk a Puskás Akadémia–Ferencváros bajnokira. A Ferencváros eddig minden meccsét megnyerte…, ideje már tehát, hogy kikapjon, nemde? Utcahosszal vezetnek a zöld-fehérek, éppen ezért nem ártana nekik egy hideg zuhany. Mint amilyenben a Chelsea van, mondhatnám, „főszereplője” a bajnokságnak Angliában. Mourinho állandó háborúban van a sajtóval, nemcsak a hihetetlenül rossz szereplés miatt, hanem a csapat doktornőjével való „csatározása” miatt is. A vejemmel éppen erről beszéltünk, amikor a legfiatalabb unokámnak a barátnője azt találta mondani, hogy a hölgydoktor biztos nem egészen „sportszerűen” közeledik a jóképű edzőhöz. Erre az én unokám eltűnt egy percre és egy fényképpel jött vissza a szobájából, mutatva a nagyapját – a fotón azt írja, hogy 1973-ban készült. A gyerek olyan nagy rössel csinálta ezt, hogy biztos vagyok abban, hogy fizetni fogok én ezért. De mondjam, hogy mégis megéri, mert a következőket mondta:
„Meg sem közelíti az a beképzelt pasas az én nagyapámat! Tessék, itt a bizonyíték!”
Szóval így került a csizma az asztalra!
