Mostanában annyira kedveznek a nyugdíjasoknak, hogy mondtuk is a Zacsekpetivel: legjobb lenne, ha mi is a nyugdíjas szakmát választanánk.
Úgy, mint a viccbeli górac újszülött, aki sehogy se akar világra jönni.
Pedig összesereglett az egész család a nagy eseményre. Apuka próbálja kicsalogatni a kis Danilót.
– Bújj elő, kisfiam, adok neked ötezer eurót!
Semmi. A nagybácsi is ígérget:
– Veszek neked egy Mercédeszt!
Megint semmi. Jön a nagytata.
– Gyere elő, kisunokám, elintézem, hogy generális legyél!
Mire a kis Daniló: – De nyugdíjas generális!
A faterék is a nyugdíjas témáról dumcsiztak.
– Jó maguknak, Zacsek – köszönté állandó látogatónkat atata. – Dől a pénz a házhoz, kedves anyósának köszöntően. A jövő héten ötezer kemény dinár üti a markát, januártól pedig nem kevesebb, mint öt százalékkal emelkedik a járandósága. Mit is csinálnak majd ezzel a rengeteg pénzzel? De ha már ilyen szépen gyarapodnak a kormány jóvoltából, akkor talán meg is adhatná a tartozását.
– Sajnos, nem lehet, Gyula zomzéd, nagyon sajnálom – sóhajta a Zacsek. – Egyrészt ez mind csak aprópénz az adósságainkhoz képest, másrészt pedig maguk egészen hátul vannak a hitelezőink listáján. Először a villanyszámlát kell rendeznünk, nehogy kikapcsoljanak bennünket, mert maga se akarhatja, hogy sötétben legyünk. Azután jön a gáz, a víz, a telefon, a szemétdíj meg a temetői illeték. Meg különben sincs beleszólásom az anyósom pénzügyeibe, azt mondja, amit kap, azt ő kereste meg és ő is akarja elkölteni.
– Kár, hogy nem élnek Belgrádban a kedves anyósával – veté közbe amama. –Most jól járnának.
– Hogy jön ide a Belgrád, Tematild? – csodálkoza atata.
– Úgy, hogy ott mindent megtesznek, hogy kedvezzenek a nyugdíjasoknak. Olvastam, hogy például bevásárlásnál tíz százalék kedvezményt kapnak, az állatkertet negyven százalékkal olcsóbban látogathatják, és tizenöt százalékkal olcsóbban temetik el őket.
– De gondolom, csak azokat, akik a választások után és nem előtte távoznak az élők soraiból – jegyzé meg atata. – Merthogy ez az egész átlátszó manőver a kedvezményekkel azért van, mert közelednek a belgrádi helyi választások, és a haladópárton páni félelem vett erőt, nehogy a fővárosban kibukjanak a nyeregből. Mert az a vég kezdetét jelentené számukra. Ezért mindenfélét ígérnek a nyugdíjasoknak, még kedvezményes állatkerti belépőt is, csakhogy rájuk voksoljanak.
Jaés a nyugdíjas az unokájával felkeresi a belgrádi állatkertet. Megállnak a tigris ketrece előtt. Az öreg elmagyarázza a gyereknek, hogy milyen erős és kegyetlen állat a tigris. Képes egy embert is felfalni!
A kisfiú komoly arckifejezéssel hallgatja, majd megszólal:
– És ha a tigris kitörne a ketrecéből és felfalna téged, nagypapa?
– Miért kérdezel ilyen butaságot, Radojica?
– Azért, hogy mondd meg: akkor melyik busszal menjek haza?
De az is irtó érdekes volt a héten, ahogy a képviselők a szkupstinában az iskolai bizonyítványokkal dicsekedtek.
– Nem szoktam nézni a képviselőházi közvetítéseket, okosabb dolgom is van annál – szóla a Zacsek –, de most véletlenül odakapcsoltam, és azt hittem, hogy egy valóságsóba csöppentem. Nem hittem a szememnek, amikor a haladópárti frakcióvezető Martinovics elővette főnöke, Vucsics egyetemi leckekönyvét, és felolvasta belőle az osztályzatokat. Azóta se megy a fejembe: hogy került egyáltalán napirendre a szkupstinában Vucsics indeksze?
– Majd én megmondom magának, Zacsek – világosítá fel őt atata. – Úgy került, hogy maga Vucsics adta oda a frakcióvezetőnek, hogy mutassa meg az ellenzéknek, hogy milyen kiváló tanuló volt az egyetemen. Ahogy Vucsics nyilatkozta, így akarták elhallgattatni az ellenzékieket, akik folyton azzal macerálják a haladókat, hogy milyen műveletlenek, és pénzért vásárolták a diplomájukat.
– És sikerült elhallgattatni a bírálókat? – kérdé amama.
– Egy frászt! Azzal kontrázták meg őket, hogy ha már a diplomák kerültek szóba, akkor mutassák meg a Nikolics Tómó oklevelét is. De erre már nem volt válasz, így továbbra is bizonytalan, hogy mi is az igazság a volt elnök diplomájáról.
Ámde nemcsak a diplomák a kérdésesek, hanem a székek is.
– Nem értem, Tegyula, miféle székeken vitatkozott az elnök és a furcsa nevű amerikai vendég? Nem csodálom, hogy a házigazda így felizgatta magát a találkozón, mert mi közük az amcsiknak ahhoz, hogy ki hol ül? És hogy egy széken ül vagy kettőn?
– Nem konkrét, hanem átvitt értelemben vett székekről van itt szó, Tematild – okítá őt atata. – Hoyt Yee különmegbízott így akarta a legérthetőbb módon a szerb vezetés, de az egész ország tudtára adni, hogy Washingtonban nem nézik jó szemmel a ruszkikkal való kacérkodást, amikor állítólag minden vágyuk az unióba való mielőbbi belépés. Ezért mondta szemléltetően, a közismert népi szólást idézve, hogy Szerbia nem ülhet egyszerre két széken. Végső ideje eldönteni, hogy melyik széket választja, és merre akar haladni.
– Nekem úgy tűnik, hogy úgy akarnak belépni az unióba, hogy közben továbbra is Putyint magasztalják – okoskoda a Zacsek. – Csak attól félek, hogy akkor úgy fogunk járni, mint az egyszeri: két szék között a földön találjuk magunkat.
A jóisten magához hívja az orosz, az amerikai és a szerb vezetőt és közli velük: egy kérdésükre hajlandó válaszolni.
Putyin: mikor érjük el végre az USA fejlettségi szintjét?
Isten: Fiam, a te életedben már nem.
Trump: mikorra sikerül végre ráncba szednünk a makrancos balkániakat?
Isten: Fiam, a te életedben már nem.
Vucsics: mikor leszünk virágzó uniós ország?
Isten: Fiam, az én életemben már nem.
PISTIKE, leendő nyugdíjas és diplomás széktulajdonos