Amama arról álmodozik, hogy jövőre elugrunk Pestre, és meglátogatjuk Laura tantit, akit már száz éve nem láttunk. De csak egy napra megyünk, mert kicsi a lakása, nincs nála hol aludni. Reggel indulunk a villámgyors kínai expresszel, és este már jövünk is vissza!
– Egy kicsit eltévelyedtél az időben, Tematild! – ábrándítá ki őt atata. – Honnan gondolod, hogy jövőre elkészül a sokat emlegetett gyorsvasút, amelyen állítólag kétszáz kilométeres sebességgel fogunk száguldozni? Ott, ahol most harminccal cammog a vonat, úgyhogy még a sánta kutya is előbb ér célba.
– Olvastam, Tegyula, hogy Bernabics olyan eredményes tárgyalásokat folytatott erről Budapesten Orbánnal meg a kínaiakkal, hogy már másnap meg is kezdték a pálya építését Zimonynál Kern Imre államtitkár jelenlétében. Ha ilyen szorgalmasan fognak dolgozni továbbra is, akkor biztosan el is fog készülni 2018-ban, ahogy Vucsics ígérte.
– Ajjaj, ha az ígéretekben bízol, akkor félek, hogy nagyot fogsz csalódni, Tematild. Mert a gyorsvasút elkészültének időpontjával már legalább négy éve licitálnak politikusaink. Először 2015-ben ígérték, hogy két év múlva elkezdik építeni. Aztán Vucsics 2018-ra tolta ki a dátumot. Legutóbb pedig azt hallani, hogy 2025-nél előbb aligha lesz kész, merthogy több szakaszra még meg sem kötötték a megállapodást és a hitelszerződést. Arról nem beszélve, hogy Brüsszelben is vizsgálják, hogy betartják-e a felek az uniós előírásokat, és ha valamilyen szabálytalanságot fedeznek fel, akkor megvétózzák a projektet.
– Mindig csak ez a kétkedés részedről, Tegyula! – keserge amama. – Igenis bizakodom, mert nem a mieink, hanem a kínaiak fogják építeni azt a vasutat. Ők pedig köztudomásúan nagyon szorgalmasak. Ugyanis köti őket a pártfegyelem. El tudom képzelni, hogy minden pályamunkás zsebében ott lapul majd a Mao-könyvecske, és munka közben idézeteket olvasnak fel belőle egymásnak.
– Én még emlékszem egy idézetre – fitogtatá történelmi tudását a Zacsek. –„A forradalmi erőknek elszánt harcot kell vívniuk a kapitalisták és az imperialisták ellen”. Csak azt nem tudom, hogy akkor most minket kapitalistának vagy imperialistának fognak nézni?
– Szamárság! – legyinte atata. – Azok az idők már régen elmúltak. A mai kínai építőket már semmi sem köti az egykori komcsi diktátorhoz. Az viszont igaz, hogy hivatalosan megmaradtak a kommunista modell mellett, ennek ellenére olyan sikeresen gazdálkodnak, hogy lepipálják az összes tőkés nagyhatalmat. Akkora a külkereskedelmi többletük, hogy azt se tudják, hová fektessék be.
– Ez tényleg így van, Gyula zomzéd. Mégis majd meghalok a röhögéstől, amikor azt látom, hogy ezek a mi újdonsült kapitalista vezetőink hogy gazsulálnak a pekingi elvtársaknak – folytatá az ideológiai diskurzust a Zacsek. – Itthon nincs náluk nagyobb antikomcsi, de ha meglátnak egy kínai vezetőt, azonnal leborulnak előtte, és agyba-főbe dicsérik őket. Nikolics Tómó a bölcsességüket magasztalta, és azt jósolta, hogy a kis sárga emberek a világ urai lesznek, Vucsics pedig olyan dicshimnusszal gratulált a kínai párt kongresszusára, mintha testvérpártjukat köszöntené. Már vártam, hogy a haladók megint tesznek egy fordulatot, mint amikor hátat fordítottak Sejsej vajdának, de most balra fordulnak és átalakulnak munkáspárttá. Elvégre nem is lenne olyan nagy meglepetés, mert legtöbbjük valamikor buzgó KSZ-tag volt.
– Jesszusom, és mit szól majd a pátriárka? – hüledeze amama. – Ki fog újabb templomokat építeni, ha ezek megint hitetlenek lesznek?
– Ne izgulj, Tematild, annyira azért nem imádják a kínai elvtársakat, hogy visszacsinálják a rendszerváltást – nyugtatá meg őt atata. – Az udvarlás csak a pénzükért van. Mert ahogy mondani szokták: a pénz körül forog a világ.
Múlt század, hatvanas évek: Mao-cetung elvtárs úszik a Jang-ce folyóban.
A parton óriási tömeg gyűlik össze, lelkesen éljenzik a nagy vezért. Amikor kimászik a vízből, hívei így hízelegnek neki:
– Milyen remek kondícióban van, Mao elvtárs!
– Milyen csodálatos stílusban úszott, Mao elvtárs!
– Micsoda teljesítményt nyújtott, Mao elvtárs!
Megszólal a nagy Mao:
– Álljunk meg egy pillanatra, elvtársak. Tisztázzuk először: Ki volt az az állat, aki belökött a vízbe?
Ámde nemcsak a pénzes kínaiakat szeretjük mostanában! Az emírségi sejkekkel is puszipajtások vagyunk. Sőt, a Bin Zajed sejk olyan a Vucsicsnak, mintha a testvére lenne. A héten is elugrott hozzá látogatóba, hogy egy kis előleget kunyeráljon a vízi városra.
– Biztosan a feleségeik is barátkoznak, ha már a férjeik ilyen jóban vannak – találgatá amama. – És amikor találkoznak, kicserélik a recepteket. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mit főznek arrafelé, a sivatagban.
– Ne képzelődj, Tematild! – inté őt atata. – Ez politikai és nem családi barátság. Különben tudhatnád, hogy iszlám országról van szó, ahol egészen más szokások vannak, például náluk még mindig dívik a többnejűség.
Zajed sejk belgrádi tárgyalásai után kikapcsolódásként elmegy az operába és megnéz egy balettelőadást. Annyira fellelkesíti a táncosok teljesítménye, hogy magához kéreti az igazgatót.
– Gratulálok, direktor úr! El vagyok ragadtatva az előadástól. De szeretném megérdeklődni: van már vőlegénye ennek a balettkarnak?
A Zacsek szerint nemcsak a vízi városra kellene kölcsönkérni Zajed sejktől, hanem egy kis fizetésemelésre is.
– Hogy, hogy nem, már megint lefelé megyünk az életszínvonallal – panaszkoda a Zacsek zomzéd. – Nem is értem, amikor a gazdaság úgy szárnyal, mint a sógorom három féldeci után, ha megbotlik hazafelé menet a kocsmából. Októberben például két százalékkal volt alacsonyabb az átlagkeresetünk, mint szeptemberben. Mi lesz itt még a télen?
A sógor, aki különben józanul kiváló szaki, bemegy a főnökhöz és fizetésemelést kér. Nyomatékként azt is hozzáfűzi, hogy három nagy cég is állandóan érdeklődik iránta.
– Ne mondja! És melyek ezek a cégek?
– A Gázművek, a Vízművek és az Elektromos Művek.
PISTIKE, kétkedő ideológus és balettrajongó
