A Zacsek teljesen megváltozott: szakított a káros szenvedélyekkel, és áttért az egészséges életmódra. Úgyhogy még a szíverősítő barackot is elutasította, amivel atata kínálta.
– Köszönöm, Gyula zomzéd, de nem fogyasztok ilyen ártalmas készítményt, mint a kisüsti, mert tönkreteszi az emésztőszerveimet és korai elhalálozáshoz vezet. Különben is kocogásra indultam, legalább öt kilométeres táv áll előttem.
– Le a kalappal maga előtt, Zacsek! – fejezé ki elismerését atata. – Nem is tudtam eddig, hogy egy kocogóbajnokkal van dolgom. Régóta hódol ennek az egészséges életmódnak?
– Az, hogy régóta, kicsit túlzás, mert tulajdonképpen ma akarom elkezdeni. De erősen elhatároztam, hogy kitartok mellette, ha fúj, ha esik. Ugyanis mindenképpen szeretném megőrizni az egészségemet legalább addig, amíg be nem lépünk az unióba.
– Akkor elég sokat kell még kocognia, Zacsek. Mert még ha minden jól megy, akkor is a legfrissebb hírek szerint csak 2025 táján kerül erre sor. Bírja majd az iramot az előttünk álló hét-nyolc esztendőben?
– Kénytelen leszek, Gyula zomzéd. Eredetileg azt szerettem volna megérni, hogy ugyanolyan jól éljünk, mint a fejlett uniósok, de éppen tegnap olvastam azt a kiábrándító jóslatot, hogy ehhez még legalább hatvan évre van szükség. Ahhoz legalább kétszer kellene körülkocognom a Földet.
– Csak nehogy bekövetkezzen a baj, és akkor hiába szaladgált, Zacsek zomzéd – sóhajta amama.
– Miféle baj köszönt be, Tematild? – csodálkoza atata.
– Az, amiről az újságok írnak. Csapást mérnek ránk a szomszédok. A CIA már szervezkedik, és ránk uszítja a horvátokat, a sipiket, a góracokat meg a macedónokat.
– Lárifári! – legyinte atata. – Nem kell komolyan venni ezeket a vészmadár újságírókat, Tematild. Minden héten kitalálnak valamilyen szörnyűséget, hogy frászt hozzanak a szegény olvasókra. Közben utóbb mindig kiderül, hogy egy szó sem volt igaz az egészből.
– Lehet, hogy eddig így volt, Tegyula, de most tényleg veszélyes a helyzet. A Vulin most már többet szerepel a tévében, mint a főnöke, a Vucsics, és mást se hallunk tőle, minthogy erősíteni kell a hadsereget. Még szerencse, hogy ilyen közkedvelt ember, és mindenki igyekszik segíteni neki, így mi is jól járunk.
– Honnan szeded Tematild, hogy a védelmi miniszter közkedveltségnek örvend? Ő, aki anno Milosevicsné bal keze volt a hírhedt JUL nevű háborús pártban, és ahogy a nyilatkozataiból következtetek, ma se lenne ellenére egy kis csetepaté a szomszédokkal?
– Na hallod, Tegyula! Aki csak úgy, a szép szeméért kétszázezer eurót kap a felesége kanadai tantijától, az biztos kedves ember. Arról nem beszélve, hogy Putyinnál is beédesgette magát, mert garmadával kapja tőle a repülőket meg a tankokat, amivel majd megvédjük magunkat. És a bakák is biztos szeretik, mert új csizmát ígért nekik télire.
– Hát, arra tényleg szükségük van, mert olvastam, hogy a régit már csak szelotép szalaggal tudták összefogni – kuncoga a Zacsek. – Remélem, hogy még a nagy havazás előtt megkapják a csizmaszállítmányt, és nem fognak felfázni.
A védelmi miniszter látogatást tesz egy katonai egységnél, ismerteti velük a honvédelmi stratégiát, majd előadást tart a logikáról. A bakák nem nagyon értik a dolgot.
– Jovica, állj fel! – mondja az egyiknek. – Elmagyarázom a te példádon, hogy mi a logika. Itt vagy te, megszülettél, felnőttél, jelentkeztél katonának. De jön a háború és te elesel. A sírodon kinő a fű, arra jön egy tehén, és lelegeli, utána letesz egy szép nagy lepényt. Arra megyek én, belelépek és azt mondom: ejnye, Jovica, hogy te mennyire megváltoztál! Na, érted, mi a logika?
– Igen – mondja a felszólított.
– Jó, akkor ismételd el.
Jovica belekezd:
– A miniszter úr megszületett, felnőtt, majd meghal és eltemetik. Kinő a fű a sírján, egy tehén arra megy, lelegeli, letesz egy szép nagy lepényt. Én is arra megyek, belelépek és azt mondom: Hej, miniszter úr! Hogy maga semmit sem változott!
Ámde nemcsak a Vulin miniszter szerepelget a tévében mostanában, hanem a Dacsics Ivica is. Amama arra kíváncsi, hogy hol van Kirgizisztán.
– Miért érdekel ez téged, Tematild? – csodálkoza atata.
– Azért, mert hallottam az Ivicától, hogy mostantól vízum nélkül utazhatunk ebbe a baráti országba. Elmehetnénk egy turistaútra a kirgizekhez.
– Mit keresnél ebben az isten háta mögötti közép-ázsiai országban, ahol a madár se jár, nyáron olyan forróság van, hogy csak a tevék bírják elviselni, télen pedig irgalmatlanul hideg van?
– Jó, de biztos van valami, Tegyula, amiért erősítjük velük a barátságot. A héten vendégül láttuk a külügyminiszterüket, Ivica pedig kijelentette, hogy közös nevezőre jutottak a kapcsolatok elmélyítéséről. Csak tudnám, hogy mi ez a közös nevező? Lehet, hogy a tevetej, amit majd a kirgizektől importálunk?
– Majd én megmondom neked, hogy mi a közös nevező, Tematild. Még véletlenül se a tevetej, hanem Koszovó. Kirgizisztán ugyanis nem ismerte el az elszakadt tartomány függetlenségét. Ez az alapja a barátságnak. Dacsics ugyanis elhatározta, hogy mindenkit vendégül látnak, aki nem ismeri el Koszovót. Így kapott meghívást a héten a Dél-Afrikai Köztársaság külügyminiszter asszonya is.
– Hát én azért megkérdezném eme exotikus vendégeket, hogy mutassák már meg a térképen, hogy hol az a Koszovó, amit nem ismernek el – akadékoskoda a kukacos Zacsek. – És csak akkor barátkoznék velük, ha legalább nagyjából eltalálnák a helyét.
– Magából se lesz soha külügyminiszter, Zacsek – legyinte atata. – Látom, hogy halvány gőze sincs a diplomáciáról.
A tárgyalások befejeztével Dacsics elviszi a kirgiz külügyminisztert egy táncos estélyre. Az ázsiai vendég kiguvadt szemekkel figyel egy párt, akik szorosan egymáshoz simulva táncolnak. A házigazda zavartan megkérdi:
– Önöknél nem szokás az ilyesmi?
– De igen – feleli az ázsiai. – Csak nálunk a hálószobában és fekve csinálják.
PISTIKE, kocogó bajnok és csizmás honvédő
