Végre eljött a várva várt nagy ünnep, a karácsony! Egész héten tartott nálunk a készülődés: amama sütött-főzött, takarított, atata pedig három napig kereste a padláson a karácsonyfa állványát. Utána kisbaltával nagy ügyesen lenyeste a fenyőfácska törzsét és belepászította a tartóba. Mi ketten amamával azonnal hozzáláttunk feldíszíteni.
– Egy kicsit mintha inogna ez a fa, Tegyula – fejté ki szokásos kritikáját amama. – Nem lesz ebből baj, ha feltesszük a gyertyákat? Hallottad, hogy tavaly is hány ilyen baleset történt? Nehogy szentestén kelljen a tűzoltókat hívni.
– Mindig találsz valami kifogást a munkámban, Tematild – duzzoga a fater. – Csak bízd rám az ilyen dolgokat, tudod jól, hogy én értek a fához. Garantálom, hogy nem kell hívni a tűzoltókat.
És atatának lett igaza, nem kellett hívni a tűzoltókat. Mert a fa eldőlt, még mielőtt a gyertyákat feltettük volna. Szerencsére csak amamát szúrták meg a tűlevelek, és mindössze néhány üveggömb tört össze, amiből hálistennek van tartalék a kínaiaknak köszönhetően.
Ettől a galibától eltekintve nagyon boldog a család, és mindenki izgatottan várja az ajándékcsomagok kibontását!
Atata megismételte a tavalyi előadását arról, hogy Jézuskáéknál is takarékoskodás van érvényben, állítólag ott is lefaragták az arkangyalok fizetését jó tíz százalékkal, akárcsak nálunk. Úgyhogy ne tápláljunk túl nagy reményeket az ajándékok tekintetében. De a legkisebb ajándéknak is örülnünk kell, mert nem az ára a fontos, hanem a szülők jóindulata. Lehetne még sokkal rosszabb is, például úgy, mint a skótoknál.
A skót kisfiú megkérdezi az apjától:
– Mondd, apu, mi lesz karácsonykor a fa alatt?
– Parketta, kisfiam.
Más eset a Takácséké, mert ő vállalkozó, és az ő Jézuskájuknak az idén se kell takarékoskodnia. Az anyuka például zsebre vágta a férje bankkártyáját és elment a lányával egy divatáruházba, ahol kinézett magának egy pazar szőrmebundát.
– Nekem nem kell ajándékot vennetek – mondja az anyuka. – Majd én megveszem ezt magamnak.
– De anya! Arra nem gondolsz, hogy szegény állat mennyit szenvedett azért, hogy neked ilyen bundád legyen karácsonyra? Nem tartod ezt kegyetlenségnek?
– Ne izgulj, kislányom! Nem fogja megkapni ezt a számlát jó néhány hétig.
Amama azonban nem ilyen kegyetlen és már régen lemondott a bundáról. Karácsonyra finom falatokat készített nekünk, és megkérte atatát, hogy jól fűtsön be, ne sajnálja a gázt, mint máskor szokta. Mert lesz belőle bőven egész télen.
–Honnan ez a nagy optimizmus a gázellátást illetően? – csodálkoza a fater.
–Nem hallottad a jó hírt, Tegyula? A Vucsics elintézte Putyinnál, hogy 26 százalékkal több ruszki gázt kapjunk, mint eddig. Így mi is ennyivel többet fogyaszthatunk. Úgy látszik, Putyinnak nagyon megtetszett a piroti szőttes, amit ajándékba vitt neki, és megnyitotta a gázcsapokat.
– Nem a szőttes játszott itt szerepet, Tematild. És még csak nem is Vucsics esküdözése, hogy Szerbia sohase lép be a NATO-ba. Másról van szó, elsősorban Nisről. Az ottani orosz– szerb katasztrófavédelmi központról, amit állítólag azért létesítettek a ruszkik, hogy testvéri segítséget nyújtsanak Szerbiának, ha természeti katasztrófa, tűzvész vagy árvíz érné.
– Ha én tűzoltó lennék, akkor engem nagyon sértene, hogy külföldiek oltsák nálunk a tüzet – veté közbe a Zacsek, aki karácsonykor se hagyná ki az alkalmat, hogy szerencséltessen bennünket a jelenlétével. – Mintha mi nem tudnánk bánni a fecskendőkkel. Azt meg pláne nem értem, hogy miért akarják diplomatákká előléptetni a főcsővezetőket?
– Rosszul értesült, Zacsek, azért nem érti. Nem a vendég tűzoltók lennének diplomaták, hanem az egész központ személyzete diplomáciai státust kapna. Ami azt jelenti, hogy ellenőrzés nélkül járkálhatnának ki-be az országba, és azt hoznának be, amit akarnak. A NATO pont ezt tartja elfogadhatatlannak, mert feltételezi, hogy a ravasz Putyin katonai támaszpontot akar kiépíteni Nisben, és ezáltal beférkőzni Európába. Ezért óva inti Belgrádot, hogy engedjen az orosz követelésnek.
– Jesszusmária, Tegyula! – sopánkoda amama. – Ezek pont itt akarnak veszekedni a mi fejünk felett! És mi lesz, ha a ruszkikat kikosarazzuk?
– Akkor Belgrád is kap egy olyan táviratot Moszkvából, mint a magyarok kaptak, amikor az 1980-as olimpián a vízipólósaik legyőzték az oroszokat. Másnap távirat érkezett a Kremlből:
"Gratulálunk a győzelemhez, stop. Egyenrangú ellenfelek voltatok, stop. Kőolaj stop. Földgáz stop."
– Van benne valami, hogy titokban tényleg bázist létesítenének Nisben – bólogata a Zacsek. – A bratyóknál már hagyomány az ilyen huncutság.
– Ezt meg hogy érti?
– Úgy, hogy még a komcsi időkben honosodott meg. Ők voltak a szilárd békeharcosok, a béketábor védelmezői, közben meg vadul fegyverkeztek. És amikor egyszer incidensre került sor a szovjet–kínai határon, a Pravda így számolt be az eseményről:
„A közös határon egy kínai tankokból álló egység megtámadott egy békésen szántogató szovjet traktort. Az viszonozta a tüzet, és miután megsemmisítette az összes ellenséget, visszarepült a bázisra”.
Úgyhogy atata uopste nem bízik olyan nagyon a bőséges gázellátásban.
Ámde a karácsonyhoz nem illik az ilyen borúlátás! Amama például nagyon bizakodik, hogy a Jézuska meghallgatja az imáját, és Putyin ide, NATO oda, mégiscsak jobb napok jönnek. Olyan optimista, mint a viccbeli jeruzsálemi.
Egy külföldi újságíró szobát vesz ki Jeruzsálemben, és az ablaka éppen a Siratófalra néz. Felfigyel arra, hogy egy öreg zsidó ember mindennap ott van a Falnál, órákig imádkozik, majd hazamegy.
Az újságíró egyszer odamegy hozzá, és megkérdezi:
– Elárulná kérem, hogy mióta jár ide és hogy miért imádkozik?
– Én, fiam, már 25 éve rendszeresen idejárok. Reggel eljövök, imádkozom a világbékéért és azért, hogy az emberek szeressék egymást. Aztán délben hazamegyek, iszom egy teát, majd újra visszajövök, és délután ismét imádkozom.
Az újságíró csodálkozik:
– És mit tapasztal, van foganatja az imájának?
Az öreg bánatosan legyint.
– Mintha a falnak beszélnék.
PISTIKE, bizakodó skót és huncut főcsővezető
