Amamát rögtön elfogta a költői hangulat a hírre, hogy megérkezett a csillagászati tavasz.
– Hurrá, itt a tavasz, Tegyula! Amikor téli álmából ébredezik a természet, virágba borulnak a fák és előbújnak a sárga kikericsek. A levegőben pacsirták cikáznak, méhecskék döngicsélnek, simogat az enyhe napsugár és a zsenge fű illata terjeng mindenfelé… Imádom a kikeletet!
– Jól vagy, Tematild? – gyanakoda atata. – Nem érzel valami nyomást a fejedben? Ne vigyelek el az orvoshoz?
– Ne aggódj, Tegyula, semmi bajom! Csak örvendezek a tavasznak. Ilyenkor megint húszévesnek érzem magam.
– Akkor nézz ki az ablakon, és rögtön megtudod, hogy hány éves vagy. Csak vigyázz, nehogy megcsípjen egy hóviharban eltévedt döngicsélő méhecske.
– Mindig elrontod az élvezetemet, Tegyula. Jó, én is látom, hogy szakad a hó, mintha január közepe lenne, de azt is tudom, hogy már nem tart sokáig ez a rendhagyó zimankó. Belülről érzem a tavaszt, a pezsdülést!
– Az én anyósomban is megindult a tavaszi pezsdülés – csatlakoza a Zacsek. – Nem lehet vele bírni, folyton kirándulni akar a természetbe. Azt mondja, nem bírja tovább ezt a bezártságot.
– Remélem, kedvében járt a drága anyósnak, és kivitte a folyópartra, egy kis sétára, Zacsek.
– Hová gondol, Gyula zomzéd?! Ebben az ítéletidőben, amikor mindenkinek azt tanácsolják a meteorológusok, hogy maradjon otthon? Nem bolondultam meg. Mondtam neki: anyuka, ha ennyire vágyódik a friss levegőre, és ennyire zavarja a bezártság, akkor ugorjon át az önkibe krumpliért. Ugyanis a feleségem éppen a vasárnapi ebédet főzte, és hiányzott a krumpli a körethez.
– És elment?
– El, vesztemre. Mert már a kapuban elcsúszott, és úgy elterült, mint a béka.
– Jesszusmária! – aggóda amama. – És mit csináltak?
– Mit csinálhattunk volna? Krumpli helyett rizst.
Ámde nemcsak nálunk meg a Zacsekéknél indult be a tavaszi pezsdülés, hanem a kormányban is. A Bernabics Anna nekifogott a tavaszi nagytakarításhoz. Úgy hírlik, hogy többek között a hirtelenszőke Zoranát akarja kitakarítani a kabinetjéből.
– Biztosan folyton elkésik a kormányülésekről, és ez idegesíti a rendszerető Bernabicsot – találgatá amama.
– Ne beszélj butaságot, Tematild – inté őt atata. – Ugyan miért késne el az építésügyi miniszter asszony?
– A fodrász miatt, Tegyula. Látod, hogy mindennap friss frizurája van. Tudod te, hogy mennyit kell várni egy rendes fodrásznál? A múltkor az egész délelőttöm ráment.
– Máshonnan fúj itt a szél, Tematild. Ők ketten kezdettől fogva nem szimpatizálták egymást, és a Bernabics most arra hivatkozik, hogy a Zorana túl sokat szerepelget a nyilvánosság előtt, miközben folyton késik az útépítésekkel. Ezért a Vucsicstól várja, hogy áldását adja a menesztésre.
– Én is tudnék leváltásra ajánlani néhány kádert, akik túl sokat szerepelgetnek a nyilvánosság előtt – fontoskoda a Zacsek. – Csak félek, hogy úgyse hallgatnának meg.
– Naná, hogy nem hallgatnák meg, Zacsek. Hogy jön maga ahhoz, hogy beleszóljon a kormány káderügyeibe? De ne is emlegessen neveket, mert a falnak is füle van, és nem szeretném, ha kellemetlenségem lenne maga miatt.
– Jó, akkor csak annyit mondok, hogy egyikük a kedvencem, aki felnőtt miniszter létére folyton katonásdit játszik és fekete egyenruhát visel, közben meg a jobbra át!-ot se tudja, mert soha nem volt katona. De ez nem akadályozza abban, hogy állandóan leckéztesse a volt testvéreket, mintha híres hadvezér lenne.
– Ez az egyik. És a másik?
– A másik meg arról nevezetes, hogy minduntalan dalra fakad…
– Ne is folytassa, Zacsek, mert sejtem, hogy kikre gondol. De mondhatom, nagyon melléfogott. Olyan befolyásos pártfogójuk van, hogy előbb repül a Bernabics, mint ők. Úgyhogy törődjön bele a helyzetbe, és barátkozzon a gondolattal, hogy uniós csatlakozás ide, európai felzárkózás oda, itt a keleti széljárás a meghatározó.
De most már az orosz anyácskáéknál is változik a helyzet, és ők is a felzárkózásra törekednek. Így Aljosa és Iván is elhatározza, hogy rendes melósok lesznek és úgy dolgoznak, mint a nyugatiak. Ezért leszoknak az ivásról.
De még megmaradt egy üveg vodkájuk.
– Te Aljosa! Én ezt az egy üveg vodkát eldugom a hátam mögött az egyik kezembe. Ha kitalálod, hogy melyikbe, akkor megisszuk és minden marad a régiben. Ha pedig nem találod el, akkor kiöntjük a csapba, és soha többé egy kortyot sem iszunk. Na, melyik kezemben van?
– Hmmmm. Lássuk csak… Megvan! A bal!
– Gondolkozz, Aljosa! GONDOLKOZZ!!!
PISTIKE, tavaszi nagytakarító és késlekedő káder
