Csakhogy végre elbúcsúzunk márciustól! – sóhajta amama. – Remélem, Tegyula, az április nem lesz olyan bolondos, mint az előző hónap.
– Mi bajod volt a márciussal, Tematild? Az, hogy egy kicsit változékony volt az időjárása?
– Kicsit változékony?! Ne nevettess, Tegyula. Előbb izzadtunk a korai hőségtől, aztán meg félméteres hóval örvendeztetett meg bennünket. Hogy a végén még a háborút is nyakunkba hozza.
– Ne túlozz már, Tematild! Hol látsz te háborút?
– Egyelőre az újságok címoldalán. Mindig megnézem őket a kioszkban. Az egyik azt írja, hogy Vucsics arra készül, hogy hadsereget küld Koszovóba, a másik meg azt, hogy Putyin csapatokkal segítené a koszovói szerbeket. Mi más következhet ezután, mint a tartalékosok mozgósítása? Nem is tudom, Tegyula, hol porosodik az egyenruhád.
– Ne fesd az ördögöt a falra, Tematild. Megszokhattad már, hogy itt minduntalan háborúval fenyegetik egymást. Nyugodj meg, ez a cirkusz is el fog csitulni. Látod, hogy az elnök tegnap még úgy ijesztgette az albánokat, mintha most is a Sejsej vajda alvezére lenne, de ma már nyugalomra inti harcias híveit, mert közben a külföldi partnerek elbeszélgettek vele. És újra a béketeremtő szerepében tetszeleg.
– Én csak azt a szegény hős Gyuricsot sajnálom – folytatá amama. – Neki volt a legnehezebb. Az elvetemült sipik kést szegeztek a torkának, hogy ismerje el az államukat. Képzelem, hogy megviselte az idegeit!
– Nem azért vegzálták eme szerencsétlen kormánytagot, hanem azért, mert illegálisan lépte át a határt: a rendes átjárót megkerülve a csempészek hegyi útvonalán. Azért, hogy csakazértis megmutassa, hogy Koszovó Szerbia. Azok meg csakazértis megmutatták neki, hogy ki az úr Koszovóban.
– Ha nem lenne tragikus, akkor jót röhögnék az egészen – szóla a cinikus Zacsek. – Mintha nem is komoly politikusokról lenne szó, hanem éretlen tizenévesekről, akik azzal hencegnek, hogy az én apukám erősebb… A pristinaiak nem adtak belépési engedélyt Gyuricsnak, mire Vucsics kijelentette, hogy cumtrucc mégis ott lesz Mitrovicában. Ami pedig a hegymászó hősünket illeti, neki eleve azt a szerepet szánták a kormányban, hogy heccelje az albánokat. Én még emlékszem arra a propaganda-vonatra, amely szintén az ő ötlete volt, és amelyre 21 nyelven írták rá, hogy Koszovó Szerbiáé. Aztán a határ előtt visszafordították, mert az albánok lezárták a vonalat. Vagyis az a kaland is csúfos kudarccal ért véget.
– És mi lett a vonattal, Zacsek zomzéd? – érdeklőde amama.
– Mi lett volna? Szépen átfestették a hazafias parolákat, és most egy vidéki járaton zakatol.
A belgrádi iskolában a tanító néni felteszi a kérdést az osztálynak:
– Na gyerekek, ki tud mondani egy kortárs hőst?
Néma csend.
– Senkinek se jut eszébe? Aki tud egyet mondani, kap egy szelet csokit!
A kis Jovica jelentkezik:
– Gyurics Márkó!
– Jól van, Jovica, itt a csoki.
A gyerek visszaül a helyére, a pad alól elővesz egy képet, és azt suttogja:
– Bocs, Batman, de az üzlet az üzlet.
Azt is megdumcsizták az ősök, hogy a kormány milyen nagy gondot fordít a népszaporulatnak.
– Látod, Tegyula, ha a korábbi kormányok is ilyen szép summával serkentették volna a gyerekszülést, akkor lehet, hogy a mi Pistinknek is lenne legalább három testvére. Milyen jól jönne most az a 18 ezer euró!
– Kár ezen rágódni, Tematild, késő bánat, eb gondolat – legyinte atata. –Akkor még nem ismerték fel a politikusok, hogy milyen nagy veszély az elnéptelenedés. Hallottad, mit mondott az elnök: ma kevés híján hétmillió lakosa van Szerbiának, de ha nem teszünk semmit, akkor ötven év múlva már csak négymilliónyian leszünk. Ezért kell anyagi serkentést nyújtani.
– Csak arra vagyok kíváncsi, hogy honnan veszi a kormány azt a csillagászati összeget, amit a négygyermekes családoknak szándékoznak kifizetni – firtatá a Zacsek.
– Hogy lenne az csillagászati összeg, Zacsek? Hány családot ismer a környezetében, akiknek négy vagy több csemetéjük van?
– Környezetemben egynek se, de annál több Koszovóban. Képzelem, hogy az albán anyukák most hogy áldják a Vucsics nagylelkűségét!
De atata nem is válaszolt a Zacseknak erre a sületlenségére.
Jaés Kovács másfél órás késéssel érkezik a munkahelyére.
– Bocsánat, főnök úr, de a feleségemet kellett bevinnem a szülészetre!
– Mondja, Kovács, hülyének néz maga engem? A múlt héten is ezzel a mesével jött. Mi a maga felesége, nyúl?
– Nem. Szülésznő.
PISTIKE, harcias béketeremtő és hegymászó hős
