Atata meg a Zacsek totál bepörgött, ezekben a napokban nem lehet velük másról beszélni, csak a fociról. Mindketten színes focitrikót viselnek, atata mellén Messi díszeleg, a Zacsekén pedig Ronaldo. Esténként pedig a két meccs szünetében dekázással ütik agyon az időt hátul a kertben.
Utána meg jöhet a söröcske, mert pótolni kell a kondíciót.
A Zacsekpeti rögtön ki is használta a jó alkalmat, és bemutatta a bizonyítványát a faterjának, tele egyes-kettesekkel. Ahogy sejtette, az őse rá se bajszintott az egyesekre, hanem csak az volt a válasza, hogy jól van, kisfiam, a Lewandowsky is megbukott, a Robbent pedig majdnem kidobták a suliból, mert óra alatt gombfocizott a padtársával. Mégis milyen nagy ember lett belőlük! Jobban keresnek, mint a legkiválóbb mérnökök vagy orvosok, és többen ismerik őket, mint az Einsteint vagy a többi Nobel-díjast.
A Vucsicsról vagy a Bernabics Annáról nem is beszélve!
Atata is folyton révedezik, látszik rajta, hogy máshol jár az esze. Amama elküldte az önkibe, hogy hozzon tejet, kenyeret, lisztet meg krumplit, erre ő két rekesz sörrel meg öt zacskó földimogyoróval jött vissza. A többi kiment a fejéből.
– Mi lesz itt, Tegyula, ha jönnek a középdöntők, ha már most így megbolondultál a focivébétől – korholá őt amama. – Semmit se lehet majd rádbízni.
– Legyél türelmes, Tematild! – válaszola atata. – Kibírod talán ezt az egy hónapot, én meg hadd élvezzem a világ legfontosabb mellékes dolgát, a focit!
Egyedül azt fájlalja a fater, hogy a magyaroknak nem szurkolhat, mert lemaradtak a vébéről. Ugyanis irtó balszerencsések voltak a selejtezőn, és pont a világhírű andorrai válogatottal kerültek egy csoportba. Emberfeletti erőfeszítéssel sikerült ugyan elkerülni a nagyobb vereséget, úgyhogy csak egy nullra kaptak ki tőlük, ám ez is elég volt, hogy lemaradjanak a moszkvai kirándulásról.
Atata szerint ezen a kudarcon egyáltalán nem kell csodálkozni, és igazságtalanság lenne szidni a nemzeti tizenegyet, mert az andorrai csapat köztudomásúan csupa bivalyerős és technikás játékosokból áll: a helyi tűzoltó egyesület tagjaiból, a főcsővezető a csatár. Csak a kapussal volt gondjuk, végül is a sánta temetőcsőszt állították be, aki Dzsudzsákéknak a szemüket is kivédte!
Egy magyar horgász kifogja az aranyhalat a Balatonból.
– Engedj vissza, és teljesítem egy kívánságod! – mondja neki a hal.
A horgász szemügyre veszi a zsákmányt, elég satnyácska, fél fogára se lenne elég. Gondolja, tesz vele egy próbát.
– Hát jó. Az a kívánságom, hogy örökké éljek.
– Sajnálom, de örökké tartó életet nem adhatok – mondja az uszonyos. – Kívánj valami olyan eseményt, amit még szeretnél megérni!
– Akkor szeretnék addig élni, hogy láthassam a magyar labdarúgó-válogatottat világbajnokságot nyerni,
Mire a hal:
– Jól átvertél, te alattomos, sunyi disznó!
De nem ám a fülledt, meleg nappaliban élvezik a tévéközvetítést a faterék, hanem kint a kertben, a szaletliban! Az is egy hetet vett igénybe, hogy kivezessék a kábeleket. A Zacsek hozta a drótokat, amit a padláson szedett össze, atata meg átvezette őket az ágak között, nehogy felbukjon benne amama, ha teregetni megy.
– Ne kísérletezzetek itt nekem, Tegyula, mert nem értetek hozzá, és csak bajt csináltok – inté őt amama. – Hívjátok át inkább a Sanyi szomszédot, ő szakértő az ilyesmiben.
– Már hogyne értenék hozzá! – válaszola sértődötten a fater. – Mindig is ötösöm volt fizikából. Javasolta is a tanárom, hogy ezt a pályát válasszam, de sajnos nem hallgattam rá.
De hiába volt atatának kitűnője fizikából, és hiába volt amama intelme is, a két elszánt szurkoló folytatta az ügyködést, aminek egy csattanós rövidzárlat lett a következménye. Úgyhogy végül mégis a Sanyi szomszédot kellett áthívni, hogy hozza rendbe a dolgokat.
Ezért aztán néhány krigli seritallal kellett viszonozni a Sanyi szívességét, és ráadásul meghallgatni a kedvenc viccét arról, hogy melyik szakma a legrégibb?
Erről vitatkozik a kőműves, az ács meg a villanyszerelő.
Azt mondja a kőműves:
– Az én szakmám a legrégibb, mert mi építettük Bábel tornyát meg a piramisokat.
– Az semmi! – legyint az ács. – Mi, ácsok készítettük el sokkal előbb Noé bárkáját.
A villanyszerelő harsány nevetésbe kezd.
– Mi ezen a nevetséges? – kérdezik tőle.
– Hát az, hogy ti itt hencegtek az elsőbbséggel, közben mi voltunk az elsők. A teremtés első napján azt mondta az Úr: legyen világosság! Na, addigra mi már lefektettük a kábeleket.
PISTIKE, andorrai csatár és fifikás horgász
