Hurrá, emberek, visszajöttem egy kis időre, csupán látogatóba, mármint én, a hírhedt Pistike, szülőszomorító és politikus-bosszantó. Amama már kezdett vigadozni, hogy többé nem kell aggódnia a leveleim miatt, mert én is olyan normális leszek, mint a többi lappföldi jól nevelt fiúcska vagy leányka. És nem kell miattam aggódniuk a szülőknek, mint kiserzsi hozzátartozóinak, aki szegény uopste nem érdemli meg ezt a macerát, mert például folyton rendesen viselkedik, és csak magassarkúban jár, pedig még uopste nem is tizennyolc éves, de viszont olyan bölcs, mintha nyolcvanegy éves lenne.
Amikor elmentem Lappföldre, könnyelműen elvállalta, hogy ő is dirigálja egy kicsit a politikusokat, nehogy valamelyiküknek fejébe szálljon a dicsőség. Csak én nem számoltam azzal, hogy egy-kettő beleunok a lappföldi paradicsomba. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan megunom az ottani Kánaánt, pedig ezek a halszagú rokonok igazán kedvesek.
Mert mit mondjak, már az első hetekben összeakaszkodtam egy akkora mamlasszal, mint egy bálna. Pedig ő tisztára békés volt, mint egy szovjet békeharcos.
Én ugyanis bámulván az északi fényt, véletlenül beleléptem a halászcsónakjába, és kilyukasztottam. Jó telepi szokás szerint le is akartam azonnal lépni, de barátságosan karon fogott, és elvitt egy kocsmába.
Na, gondoltam, most végem van, pedig ő még át is ölelt, és úgy mosolygott rám, mintha a rég nem látott unokatestvére lennék. Ráadásul jó hangosan, hogy mindenki hallja, még üdvözölt is:
– BEMTIMATER!
Én sem gondoltam volna, hogy ilyen szeretettel fogad… Azt mondta, hogy egy kedves új ismerőstől tanulta ezt a kifejezést, ám hogy pontosan mit jelent, nem tudja. Biztosan valami nagyon kedveset a nyugat-balkániaknál, olyasmit, hogy „köszöntelek kedves szomszéd!”
Azóta annyira elterjedt ez a bájos, és a gasztarbájtereinktől kölcsönvett üdvözlet, hogy szinte már csak így köszöntik egymást a helybeliek.
Akármilyen aranyosak is, azt azért nehéz itt, ilyenkor nyáron elviselni, hogy már hajnali négykor, tök világosban kelsz fel melózni, és amikor éjfél után ismét lefekszel, még mindég ugyanolyan világos van. Mást sem tudsz csinálni ebben a nagy világosságban, minthogy melózol, sörözöl, esetleg viccelődsz.
A lappföldiek például egymásután rendezik a viccvetélkedőket. A kurta, alig egy napig tartó nyaráról híres Lappföldön a legnépszerűbb vicc így szól:
– Neked milyennek tűnt az idei nyár?
– Mit tudom én, éppen moziban voltam…
Azon is viccelődnek, hogy mit jelentenek a nyári hőmérsékletek a nagyvilágban?
+18 fok: A hawaii szigeteken mindenki télikabátot vesz.
+10 fok: Helsinkiben kikapcsolják a légkondit.
–2: Olaszországban befagynak az autók.
0 fok: Befagy a víz.
–1 fok: Az oroszok jégkrémet és hideg sört kérnek.
–4 fok: A kutyád bemászik az ágyadba.
–15 fok: A szerbiai politikusok elkezdik emlegetni a hajléktalanokat.
–20 fok: Alekszandar Vucsity bejelenti, hogy ingyentüzelőt osztogat a pártkádereknek.
Egy postás-szóviccet is hallottam.
A kisfiú kérdezi anyukájától:
– Anyu, miért van az, hogy én egészen másmilyen vagyok, mint a testvérem?
– Á, hagyd kisfiam, ez egy egészen más lap…
Ámde nemcsak a lappföldi nyugdíjasok félnek a közelgő, fél évig tartó, zimankós téli sötétségtől. Zacsek szomszéd is megvette már hitelre a szenet, és a nyugdíjasok egyesületén keresztül fizeti is keményen a havi részleteket. Nem hisz ugyanis a politikusok ígérgetéseinek, hogy idén télen könnyebben gazdálkodhatnak majd a nyugdíjból, pedig a Vucsity kerek-perec kijelentette, hogy a szeptemberi nyugdíj már sokkal nagyobb lesz, mert visszaadják a korábban elvett összeget, és nem lesz többé levonás. Ámde az őseimet sem nyugtatta meg a bejelentése, hiába mosolygott eme kijelentése közben a tévében, és kulcsolta össze kezét olyan szépen, mint Sándor atya a hittanórán. A faterék is inkább bespájzoltak jó előre, persze hitelre, és akkora mínuszba ment a bankszámlájuk, hogy már csak a rezsire futja a havi pénzből.
Erről jut eszembe a szakállas vicc:
– Miért van a patkányoknak négy lábuk?
– ???
– Hogy előbb érjenek a kukához, mint a guberáló nyugdíjas.
– Mennyivel könnyebb lehet lappföldi nyugdíjasnak lenni, amikor honfitársuk a Télapó – sóhajtozá Amama. – Egyszerűen odaszólnak az utcán Joulupukkinak, és máris terülj asztalkám van...
– Ne beszélj badarságokat Tematild – háborodott föl ezen Atata. – Ott sem fenékig tejfel az élet. Kérdezd csak meg Pistikét, hogy ugyan mennyit keres Maja Ainikamaki, akinél Helsinkiben vendégeskedik, és aki egyszerű tanítónéniként húsz éve dolgozik a tanügyben, pont annyi ideje, mint a Kornélia, az átalsó szomszédék lánya, akinek pedig 300 euró a fizetése.
Erre én válasz helyett jobbnak láttam kifordulni a szobából. Merthogy a lappföldi Maja néninek havonta 2500 eurót perkál le az az általános suli, ahol tanít.
Eme szomorú tény ellenére Peti barátommal együtt mi mégis kívánunk eredményes, új tanévet minden itthon gürcölő pedagógusnéinek és bácsinak!
Pistike, a lappföldi csavargó.
