A héten végre mindannyian megnyugodhattunk: Vučić elnökünk megállapodott Stoltenberg bácsival, hogy ha bármi csúnya dolog is történik Koszovóban, ők ketten néhány percen belül telefonon közvetlen kapcsolatba lépnek egymással.
A NATO-főtitkár egyébként a háromnapos katasztrófavédelmi hadgyakorlatra érkezett hazánkba, ahol kijelentette, hogy a klímaváltozás miatt van leginkább szükség az efféle akciókra.
– Nahát – epéskede a Zacsek zomzéd –, a Vučko biztosan eldicsekedett a NATO-vezérnek, hogy mi is keményen bekapcsolódtunk a klímaváltozás elleni harcba: egyes üzletekben két dinárt kell fizetni egy zacskóért!
– Ön, zomzéd, azt szeretné, ha a sok felesleges nájlon a folyókban meg a fákon végezné? – kérdé őt atata.
– Nem, nem szeretném, csak azt mondom, hogy a lehajigált bombák, kilőtt rakéták, felszálló repülőgépek, furikázó autók, a piszkos ipar, a műanyag csomagolásban lévő termékek mellett ez az intézkedés olyan, mintha a megfelelő kavicsot keresnénk a parittyánkba, hogy támadást intézzünk a csillagháborús, sötét Darth Vader birodalmi rohamosztagosai ellen.
A gonosz problematikája a héten amamát is meglehetősen gondba ejtette.
– Vajon mi lesz velünk, esendő lényekkel, ha még az egész álló napon át imádkozó papok sem tudnak ellenállni az ördög kísértésének?! – hüledeze az öreglány.
– Ugyan, mit nyavalyogsz már megint, Tematild? – kérdé őt atata.
– Nem olvastad, Tegyula, mit mondott a pápa?
– Miért, mit mondott?
– Azt, hogy az ördög tehet a katolikus egyházon belüli szexuális zaklatásokról.
– Szegény ördög, biztos folyton csuklik, amennyit emlegetik őt a kifogástalan életmódot folytató emberkék – röhöge a cinikus Zacsek, és azonnal elsütött egy viccet.
Két pap beszélget:
– Szerinted feloldják végre a cölibátust?
– Szerintem azt már csak az unokáink érik meg.
De arra, hogy az ördögnek sok mindenhez köze lehet, a mi családunk a legjobb példa. Hazaér a minap amama a munkából, és hangosan felsikolt, amikor meglátá, hogy totál üres a kék nagyvájdling.
– Hol a lekvárba való szilva, Tegyula?! – kiabálá torkaszakadtából.
– Bocsesz, Tematild – mondá kótyagos lezserséggel atata –, lecefréztem pálinkának. Tudom, hogy mást beszéltünk meg, de a kisördög nem hagyott nyugton. Végig ott ült a vállamon, és szakadatlanul pöntyögött: főzd ki, főzd ki!
Azt, hogy milyen kínos lehet az ördögi kísértés, csakhamar amama is megtapasztalá. Másnap egy divatos rucival ért haza a munkából.
– Megőrültél, Tematild! – kiáltá rá atata, amikor kézbe vette a számlát. – Nem engedhetünk meg magunknak ilyen méregdrága ruhát!
– Nem tehetek róla, Tegyula, szinte kacsingatott rám a kirakatból. Fel kellett próbálnom. S amikor megnéztem magam a tükörben, egy hang azt súgta: gyönyörűen festesz. Tudom, tudom, hogy az ördög volt, és azt is tudom, hogy az ördögnek hátat kell fordítani. Én meg is tettem, de azt mondta, hátulról is jól nézek ki.
Ámazonban amama mentségére legyen mondva, hogy rám is gondolt, az újonnan megnyílt Lidlben vett egy vikinges szarvas sapkát, mondván, ne tűnjek ki túlságosan a többi gyerek közül.
– Miket fecsegsz össze, Tematild?! – kérdé őt idegesen a fater.
– Nem hallottad a híradóban, mondta ez a NATO-s krapek, hogy itt a Balkánon még mindig vikingek élnek!
– Ugyan már, Tematild, a Stoltenberg úgy fogalmazott, hogy a vikingek idejében a skandináv népek is háborúztak egymással, mára viszont baráti kapcsolatokat ápolnak, és a nyugat-balkáni térség nemzeteinek is így kellene tenniük, ahelyett hogy folyton csak ba… bosszantják egymást.
– Most, hogy megnyílt a Lidl, nem tudom, vajon mi lesz majd a teendője a daliás Raszimnak – szomoroda el amama –, a német kereskedelmi üzletlánc volt örökös miniszterünk fő szívügye.
– Majd sorra felkeresi a hazai termelőket, hogy adják át termékeiket az új megamarketnek, hogy azok piszok olcsón továbbadhassák a jónépnek! – állapítá meg kuncogva a Zacsek.
De nemcsak a Lidl tizenhat bevásárlóközpontja nyílt meg az országban, hanem nemrég Pancsován 24 ezer négyzetméteren egy ötszáz férőhelyes, korszerűen felszerelt épületkomplexum is átadásra került. Amama fel is vetette atatának, menjenek el megnézni, de az öreg lazán elhárította a kezdeményezést, mondván, hogy eléggé hűvös lehet ott, és az nem tenne jót a reumájának, meg ki tudja, lehet, hogy a volt munkaadója is ott „üdül”, és nem szeretne vele találkozni.
Erről pedig a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe:
A megbukott vállalkozó idegesen üti a falat a börtönben.
– Az ügyvédemmel akarok beszélni!
Mire az őr:
– Semmi akadálya, uram, csak kérem a másik falon kopogjon, mert az ügyvéd úr abban a cellában ül!
Faramuci cucc ez a gazdaságtudomány, nem csuda, hogy annyi vállalkozó, közgazdász meg politikus ráfázik! Az ellenzéki Đilas a héten levelet írt a Nemzetközi Valutaalap szerbiai küldöttsége vezetőjének, James Ruffnak, amelyben többek között felrótta neki, miért nem tették sohasem szóvá, hogy az utóbbi hat évben Szerbiában a legalacsonyabb a GDP-növekedés, az államadósság 15-ről 25 milliárd euróra növekedett, nem történt meg a közvállalatok reformja, és átláthatatlan támogatásokkal olyan beruházókat csalogatnak az országba, akik minimálbért fizetnek a dolgozóknak.
– Én nem nagyon értek ehhez a közgazdasági dolgokhoz, de ha az államfőnket vagy a Mali pénzügyest hallgatjuk, állapotunk uopste nem vészes, sőt mi több, mi egy prosperáló gazdaságban élünk – töprengett atata.
– Lehet, hogy ők is Nobel-díjat szeretnének kapni! – jegyzé meg amama.
– Miről beszélsz, Tematild?!
– Nem olvastad, Tegyula, hogy William Nordhaus és Paul Romer a klímaváltozás és a gazdasági növekedés kutatásáért kapták az idén a közgazdasági Nobel-díjat?
– Így igaz, zomzéd – erősíté meg amama kijelentését a Zacsek –, és ha a józan paraszti logikám a helyén van, eme okosok azt szeretnék sugallni, hogy a gazdasági növekedés jelenlegi szintjét lehetetlen lesz fenntartani az ökológiai válság súlyosbítása nélkül. Magyarán: pénz vagy környezetvédelem?
– Nahát – mondá felvillanyozva a fater –, akkor nem marad más hátra, Tematild, ültetnünk kell még néhány szilvafát: a bolygó jövője érdekében!
Pistike, környezetvédő ördögűző és balkáni viking
