Atata a héten kerek perec kijelentette, hogy őt senki ne zaklassa utazási ajánlatokkal, mert őt uopste nem érdeklik sem a Maldív-szigetek, sem az ókori piramisok, neki untig elég a Tisza-part, csak lehessen ott finom bográcsost fogyasztani. Eme dumáért amama kissé megorrolt rá, és ráripakodott, hogy szedje össze a lakásban szanaszét heverő mocskos sajtótermékeket, amelyek a „militáns ellenzék” szerepében tetszelegnek.
– Ugyan már, Tematild, tán csak nem veszed be ennek a haladó Martinovićnak a dumáját, aki istenített főnökéhez hasonlóan kamaszkorában a radikális tanok hithű szószólója volt?! – méltatlankoda a fater.
– Betett nekik Corax címoldali karikatúrája a Danasban, amelyen Hitler és Goebbels a csecsemő Martinović és Orlić haladó politikusokat szoptatják cumisüvegből – röhögé a zomzéd Zacsek.
– A haladók valami oknál fogva mindenható vezérüket vélték felfedezni az alkotáson, másnap Lazarevacon a helyi hatalom ukmukfukk el is távolíttatta Corax és Dušan Petričić karikaturistáknak a könyvtárban kiállított alkotásait – mondá atata.
– Érdekes mi mindenre sarkallja az embert a megfelelési kényszer, lassan annyira éberré válik, hogy idővel elkezd rémeket látni – kuncoga a Zacsek.
De a Corax bácsit sem kell félteni, másnapra megrajzolta ugyanazon szereplőket, ahogyan ringatják e két eminens haladó kádert, akik közben rettentően picsognak. Sőt egy másik karikatúrát is készített a Corax bácsi. Ezen a Vučić előadást tart egy tanteremben, az iskolapadokban pedig a Tito elvtárs, a Sztálin, a Milošević, a Mussolini és a Hitler hallgatják őt figyelmesen, jó deák módjára.
– Én már egyáltalán nem tudom követni ezt a politikát – sóhajtá amama –, annyira összekuszálódott minden, bal, jobb, múlt, jelen, hogy ember legyen a talpán, aki kiismeri magát abban, hogy ki kicsoda, s ki kivel van!
Amiről a Zacseknak egy női párbeszéd jutott eszébe:
– Képzeld, azt álmodtam az éjjel, hogy a férjem impotens lett!
– Az nagyobb mint a párttitkár?
Amamát azonban csak nem hagyta békén, hogy mi a fene baja lehet a faternak az üdüléssel, főképp manapság, amikor mindenkinek szinte alanyi jogon jár az efféle kikapcsolódás, s amikor immár a harmadik generációs emberi jogok kategóriájába sorolják az üdüléshez való jogot.
Atata azonban teljesen más véleménnyel van a turizmusról. Már a kérdésen totál kiakadt!
– Az egész turizmusmizéria egy nagy átverés! – így atata. – Az embert kimozdítja a nyugalmából. Azzal áltatja magát, hogy megpihen, holott uopste nem. Hogy lehet megpihenni egy nyaraláson?! Az ember napokig pakolász előtte, töpreng, mit vigyen magával, idegeskedik, vajon mindent elintézett-e, fél napig utazik, hogy aztán tíz napon át cipelje a sok motyót a strandra, és izzad a napon sok száz másik ember közt. Közben fizeti a drága árat a semmi kis kajáért, amelyet mintha nem is szakácsok, hanem képzőművészek készítenének: csíkokat és pöttyöket tesznek a tányérra. Otthon, amikor ennyi kaja van a tányéron, az ember elmosogat!
– Pedig milyen jól nézett ki a körömnyi juhtúró egy csík málnasziruppal – nosztalgiáza amama.
– Mi értelme az egésznek?! Csak azért, hogy megosszál néhány képet a Facebookon?! Hogy mindenki lássa, te aztán megcsináltad! Meg hogy érezd, vitted valamire, neked bezzeg sikerült, ötven héten át gürizel, mint az állat, hogy aztán tíz napon át káo lazíthassál. Egy nyaralást tovább tart kipihenni, mint ameddig maga a nyaralás tartott. A turizmusra való buzdítás a fogyasztói társadalom legújabb marketing-heppje, nem szabad bedőlni neki! Különben is, az, aki nem nyughat a fenekén, minimum gyanús!
– Szükség van néha legalább egy kis aktív pihenésre, Tegyula! – erősköde amama. – Az orvosok is ajánlják!
– Mi az, hogy aktív pihenés?! – hörtyene föl atata. – Ez egy nem létező fogalom: egy oximoron! Mert vagy aktív vagy, vagy pihensz! Én nem úgy képzelem a pihenést, hogy fogok két méregdrága mászóbotot, és felkaptatok velük valami hegyre!
– Hanem hogyan, Tegyula?
– Mondjuk, kinyitok egy üveg sört, elnyúlok a fotelban, és megnézek egy focimeccset! Vagy kettőt!
Erről a zomzéd Zacseknek az alábbi vicc jutott eszébe.
A hollywoodi filmstáb a montenegrói tengerpart turista-paradicsomában forgat. Meglátnak egy helybelit, és felkérik statisztának.
– Mit kellene csinálnom? – kérdi a délceg górac.
– Semmi különöset, csupán feküdni a pálmafa alatt.
– És mit kapok ezért?
– Napi ezer dollárt fizetünk.
A dalia belemegy az üzletbe.
Másnap is felkérik, és ekkor is elvállalja a melót.
Harmadnap azonban a következőt mondja hősünknek a rendező:
– A mai forgatás során fel kellene állnia, és az egyik pálmafától elsétálnia a másikig.
Mire a reménybeli filmsztár:
– Hát mi vagyok én, statiszta vagy kaszkadőr?!
Ám túloz a fater, amikor azt állítja, hogy ő sehova se szeret menni. A múltkorában átugrottunk Szögedre, és az volt neki az első, hogy a Mars téri piacon lévő Irén Csarnokba sietett, és rendelt magának egy nagy adag frissen sült hurka-kolbászt.
– Na, most már mehetünk, ahová csak akartok – mondta, miután mindent befalt.
Amamának sem kellett több, azonnal kihasználta az alkalmat, és a füvészkertbe invitált bennünket.
– Zomzéd, ha látná milyen csudaszép az a füvészkert – dicsekedé a héten a Zacseknek –, ötezer szebbnél szebb növény, legszívesebben mindből hoztam volna haza egyet, csak hát, tudja, a Gyula biztos méltatlankodott volna, hogy neki kell ősszel, tavasszal ki-be hurcolásznia őket, pedig gyönyörűek voltak, a lepkékről nem is szólva!
– Tudom, zomzéd asszony, tudom, én is jártam ott, szépnek szép, de higgye el, meg sem áll az amszterdami mellett. Boldog legénykoromban jártam ott, a holland növényvilág sokkalta változatosabb, dúsabb és színesebb, a pillangók meg jóóóóval nagyobbak és tarkábbak.
– Hallja, zomzéd, biztos maga abban, hogy a füvészkertben járt, nem pedig valahol máshol abban a lakóinak és látogatóinak szabados viselkedéséről híres holland városban?
– Látod, Tegyula, minden településnek megvan a maga jellegzetessége, amivel magához vonzza a turistákat – mondá okoskodva amama.
– Akkor majd felénk fellendítik a horrorturizmust, az most úgyis olyan menő, turisták özönlenek zerbiai falvakba visszajáró szellemeket meglesni – gúnyolóda atata.
– Jaj de jó! – lelkesedé amama. – A gyerekek vevők a vámpírokra és egyéb mitikus szörnyekre!
– Nekem sokkal inkább a valóságban lévő szörnyekkel van bajom – jegyzé meg a Zacsek.
– Majd biztos Palicson is fellendítik eme idegenforgalomfélét – lelkendeze továbbra is amama. – Már ott a Bagolyvár és a Vér-tó, még csak néhány vámpír kell hozzá!
– Jól is mondod, Tematild, majd a Desiré színházi fesztiválon a tó körül összesereglett embereknek, kikarikírozva a valóságot, egy tutajon eljátsszák a Vámpírok tava című politikai-horror-revüt! – szögezé le kuncogva atata.
Pistike, békés turista és militáns karikaturista
