Bár a vénasszonyok nyarából épp hogy csak beléptünk az igazi őszbe, amama már a tavaszi teendőkön töri a fejét: a nappalit és a fürdőszobát be kell majd meszelni, a konyhabútort meg kell reparálni, a nyári konyhát pedig végre be kellene tapasztani.
– És hogy ha már dagasztunk egy kis sarat, akkor az utcában se ártana helyrehozni az utat, lassan már több lesz rajta a kátyú, mint a használható útfelület. Ha nem történik valami, én mind beültetem árvácskával!
– Ugyan milyen zagyvaságokat hordasz össze már megint, Tematild?! – hörtyene fel atata, akinek az efféle munkálatoktól minden haja szála égnek áll.
– Nem zagyvaságok, Tegyula, a nagyok is így csinálják. Nem olvastad a zújságban, hogy Zerbiában sárból készítették az autópályát?
– Így igaz, zomzéd – kapcsolóda be a disputába a zomzéd Zacsek. – És még csak nem is olyan olcsón. 12,5 kilométeres útpálya-hosszat, amely használatlanul beomlott, magyarán mondva: állásában tönkrement, százmillió euróért készítettek!
– Halljátok, nem gondoltam volna – döbbene meg amama –, hogy egy kis agyag, némi szitált homok, szalma, pelyva és valamennyi víz ennyi pénzbe kerül!
– Nem is kerül, zomzédasszony, csak az illetékesek penkallója vastagon fogott – röhöge a Zacsek.
– Nahát, zomzéd – mondá elhűlve atata –, én csak annyit tudok mondani, hogy maga meg én kettesben jóval kevesebbért, jóval gyorsabban és jóval minőségesebben elvégeztük volna ezt a feladatot.
Amiről a Zacseknek egy korrupciós történet jutott az eszébe.
Három vállalkozó sétálgat egy városban. Útjuk a művelődési központ előtt vezet el, látják, hogy kidőlt-bedőlt a kőkerítés, több helyen le is omlott. Felkeresik az intézmény igazgatóját.
– Bizony, magunk is szégyelljük, hogy ilyen állapotban van a kerítésünk – vallja be az igazgató. – Épp most akarunk pályázatot kiírni a felújítására. Mit tudnak ajánlani, uraim?
– Én kétszázezerért megcsinálom – vágja rá rögtön az első.
A második oszt-szoroz fejben, majd kiböki:
– Én százötvenezerért is megcsinálom.
A harmadik félrehívja az igazgatót, és így szól:
– Én kétmillió-százötvenezerért elvállalom.
Az igazgató kimereszti a szemét:
– Meg van maga őrülve? A kollégái ennek az összegnek a töredékéért is megcsinálnák! Hogy képzeli ezt?
– Egyszerű – mosolyodik el a vállalkozó. – Egymillió a magáé, egymillió az enyém, a munkát pedig elvégeztetjük a kollégával.
– Azokkal, akik így elherdálják a közpénzt, kegyetlenül bánnék – mondá szigorúan atata. – A helyzetükkel visszaélve az egész társadalmat megkárosítják, nem utolsósorban életeket veszélyeztetnek: akkor is, amikor saját zsebükbe csúsztatják a társadalmi jólétre, egészségügyre, oktatásra és egyebekre fordítandó összeget, akkor is, amikor egy épületet hiányosságai ellenére a lakók rendelkezésére bocsátanak, és akkor is, amikor életveszélyes utat készíttetnek, mert kilopják belőle az alapanyagot!
– Ez olyan, mint a mesebeli király lisztje! – jegyzé meg fellelkesülve amama –, mire a királyhoz ér, semmi sem marad belőle, mert útközben mindenkinek a markához tapad belőle valamennyi.
– Én a magánvagyonukkal számoltatnám el őket, és évtizedekben rónám ki rájuk a börtönbüntetést! – dühönge a Zacsek.
– Sajnos, van abban valami, amit az egyik krimisorozatban mondtak: a börtönben nem a bűnösök ülnek, hanem a vesztesek! – állapítá meg atata.
Így valahogy gondolhatta a zomzédos Gruevszki bácsi is, aki miniszterelnökként tíz évig építette az aranykort Macedóniában, és akit politikai bukása után hivatali visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítéltek, ám ő ahelyett, hogy börtönbe vonult volna, gondolt egyet, és Magyarországra szökött, ahol politikai menedékjogot kért.
– Biztos úgy kalkulált, hogy a macedón börtönnél mégiscsak jobb lehet a határzár mögötti VIP-migránssors – jegyzé meg amama.
– Napokig az volt a nagy talány: hogyan jutott el a délceg balkáni politikus Budapestre – kuncoga a Zacsek –, repülőn vagy autóval, Albánián, Montenegrón vagy Zerbián keresztül? Hacsak nem teleportálta magát Szkopjeból a Hősök terére.
– Végül a Vučko megmondta a tutit: autóval érkezett, és a horgosi határátkelőn távozott – mondá atata.
– Bátor ember lehet ez a Gruevszki – ismeré el amama. – Uopste nem félt, hogy beleragad a sárba, vagy megállítja a rendőrbácsi gyorshajtás miatt?
Amiről a Zacseknek egy korrupciós vicc jutott az eszébe.
A közlekedési rendőr írja ki a büntetést, mire a sofőr azt mondja neki:
– Ne tedd ezt, ismerem a rendőrfőkapitányt – ezzel már tárcsáz is mobiltelefonján, ám mint gyorsan kiderül, a rendőrfőnök nem érhető el.
A rendőr a szemébe néz.
– Akkor most mi legyen? Kihasználtad a barátod segítségét, közönség nincs, marad a felezés.
De nemcsak az ex-kormányfőjük menekülése borzolja a kedélyeket Macedóniában, hanem a kilátásba helyezett országnév-változtatás is. Ezrek tüntetnek amiatt, mert nem akarják, hogy az országot Észak-Macedóniának nevezzék el, amit az EU is szorgalmaz.
– Én néha nem értem a brüsszeli csinovnyikok demokráciaértelmezését, teli van a szájuk a demokratikus elvekkel, de mondjuk a macedón népszavazás eredményét simán figyelmen kívül hagyják – töprenge atata.
– Tudja, hogy van ez, zomzéd? – megpróbálá őt felokosítani a Zacsek. – Ha nekünk megfelel, amit a bölcs nép akar, akkor az a demokrácia diadala, ha meg nem felel meg, akkor nem is kell figyelembe venni, mert a populisták megtévesztették a felvilágosulatlan népet.
A nép igazi embere azonban ebben a furcsa világban is minden alkalommal feltalálja magát.
– Biblikus időket élünk, Tegyula, vasárnap el kell mennünk a templomba!
– Miket hordasz össze már megint, Tematild, tán csak nem ment az agyadra a fekete péntekes reklámhadjárat, amivel a marketingguruk, nagy árleszállításokat ígérve, az őrületbe meg nagy költségekbe kergetik a gyanútlan vásárlókat?!
– Nem erről van szó, Tegyula, hanem arról, hogy a Pálma gyökeret vert a sivatagban. És ez komoly jel!
– Így igaz, zomzéd! – mondá a Zacsek. – Bármennyire is veregessék saját vállukat a Vučkóék amiatt, hogy a Koszovót nem vették fel az Interpolba, ami mégiscsak egy szakmai, nem pedig politikai szervezet, a diplomáciai bajnokságot a Pálma nyerte.
– Mert mit csinált már megint ez a zsiráfsimogató és Beethoven-rajongó jagodinai kisisten? – kérdé atata.
– Jagodina politikai-gazdasági küldöttségével az egyiptomi Marsza Alam városba látogatott, ahol öt hektár jagodinai földet vendéglátói rendelkezésére bocsátott, hogy beruházóik fektessenek be a városba, azok pedig cserébe öt hektár földet adományoztak vendégeiknek, úgyhogy Jagodinának máris van kijárata a Vörös-tengerre!
– És olyan fogadtatásban részesítették, mint egykor Titót! – így amama. – Vörös szőnyeg várta a repülőtéren, ahonnan a zerb himnusz hangjaira Pálma egyiptomi népviseletben, teveháton vonult végig a sivatagon a Vörös-tengerig!
– Nahát! – hüledeze atata. – Igazad van, Tematild, valóban biblikus időket élünk, mert ha a föld nem is nyílt meg, a Vörös-tenger biztos kettévált eme zerb bizniszmen előtt, aki a tökélyre fejlesztette a lobbitevékenységet!
Amiről a Zacseknek egy korrupciós találós kérdés jutott az eszébe:
– Mi a különbség a lobbizás és a korrupció között?
– Aki benne van, annak lobbizás, aki kimaradt belőle, annak korrupció.
Pistike, útépítő gölöncsér és tevegelő diplomata
