Atata a héten úgy eltelt a sok Luca-pogácsától, hogy órákon át a gyomrát szorongatva nyögdécselt a fotelban.
– Elpusztulok, Tematild! – panaszkoda a fater.
– Dehogy pusztulsz el! – nyugtatá meg őt amama. – Készítek egy pohár zódabikarbónás vizet, és ha megittad, fordulj egyet odakint.
– Igazad is van, Tematild, most úgyis olyan sétálós időszak járja, készítsd ki a láthatósági sárgamellényemet is. Remélem, nálunk még nem tiltották be.
– Milyen hülyeségeket beszélsz, Tegyula?
– Egyáltalán nem hülyeség, Tematild! Az egyiptomi hatóságok betiltották a sárga fényvisszaverő mellények árusítását, mert attól tartanak, nehogy az ellenzéki erők lemásolják a franciaországi tüntetéseket, ahol mindenki ilyent viselt.
– Egyáltalán, minek neked a sárgamellény?!
– Hát, ha már sétálok, ki tudja, hátha lesz valami foganatja, úgy tűnik, a franciáknak valamelyest sikerült az egy hónapja tartó csinnadratta, még ha annak következményeként a francia gazdaság némi nehézségekkel is szembesül. Az éttermek látogatottsága a felére csökkent, a kereskedők pedig egymilliárd eurós kárt emlegetnek.
– Így igaz, zomzédasszony – toppana be a zomzéd Zacsek. – Tizenhárom perces televíziós beszédében a tanárnőcsábító Macron elnök elismerte, hogy a tiltakozók dühe megalapozott, és jelképesen „gazdasági és szociális rendkívüli állapotot” hirdetett ki. Konkrét intézkedéseket is bejelentett: a minimálbér január elsejétől száz euróval emelkedik, a kétezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékokat fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől, és arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz.
Atata ennek hallatán úgy fellelkesült, hogy még a gyomorbántalmáról és az esetleges hasmarsról is megfeledkezett, de még a zódabikarbónás vizet is kilöttyintette, és helyette öntött a Zacseknak és magának egy-egy kupica pálinkát.
– Nahát, zomzéd – csodálkoza amama –, elképzelhetőnek tartja, hogy majd a mi államfőnk is a tévészereplései során gyakorolt erélyes modorában felszólítja a pénzünkből támogatott külföldi beruházókat, hogy adjanak munkásaiknak tizenharmadik fizetést?!
– Tudja, zomzédasszony, az ember összetett teremtmény, nem mindenkihez viszonyul egyformán – mondá a Zacsek, és azon nyomban elmeséle egy viccet.
Megkérdi a tizedes a századost:
– Százados úr, igaz az, hogy a krokodilok repülnek?
A százados összevonja a szemöldökét.
– Ne beszélj összevissza! Kitől hallottad ezt a baromságot?
– Az ezredes úrtól.
Mire a százados:
– Repülnek, repülnek, csak nagyon alacsonyan!
– Nyilván, mint a zerbiai életszínvonal – röhöge atata. – Lassan eljutottunk a neoliberális tündérmese utolsó fejezetéhez, amiben már alig hisz valaki, csak lehet, hogy még a mi vezetőnket nem értesítették róla.
– Nem is lehet – jegyzé meg a Zacsek –, hiszen leginkább valahol beszédet mond. Nála ez nem tizenhárom percig szokott tartani.
– Szegény, most mással van elfoglalva – sajnálkoza amama. – A gonosz kozovóiak napról napra borsot törnek a zorra alá, aztán a zellenzék is demonstratívan fölvonult, mert annak meg mindig mindennel valami baja van.
– A belgrádi menetelést hivatalosan az egyetemisták szervezték, zomzédasszony – mondá a Zacsek. – A tiltakozás közvetlen kiváltó oka pedig a baloldali Borko Stefanović és két munkatársának brutális megverése volt.
– És sokan összejöttek! – bólogata atata. – A Vučko-éra óta a legtöbben, a felvételeken szépen látszik, egyes tévécsatornákon mégis elbagatellizálták az esemény jelentőségét.
– A tiltakozás és a félretájékoztatás láttán, nekem, zomzéd, totál déjà vu érzésem támadt – mondá a Zacsek. – A tízmárkást keresve a szutyokzsebben, már majdnem kannával indultam benzint venni, mint anno a kilencvenes években!
– De hiába a nagy igyekezet – legyinte amama –, a Vučko szépen megmondta, hogy egyetlen követelésüket sem teljesíti, még akkor sem, ha ötmillióan mennek ki tüntetni. Ő egy ilyen ember, vele nem lehet lacafacázni!
– Úgy tűnik, a nagyotmondás bajnokának már megint elpusztult a digitronja – röhöge atata –, mert ha a körülbelül ötmillió szavazóval rendelkező hétmillió lakosú Zerbiából ötmillió ember utcára vonul, a logika szerint aligha kérdezne tőle bárki is bármit!
A logikáról viszont a Zacseknek egy régi vicc jutott az eszébe.
A katonaságnál az őrmester tanítja a bakákat a logikáról.
– Kovács közlegény, álljon fel! – mondja az őrmester.
– Elmondom magának, mi a logika. Itt van maga. Megszületett, felnőtt, majd meghal, eltemetik. Kinő a sírján egy szál fű, egy tehén arra megy, lelegeli, letesz egy szép nagy lepényt. Én arra megyek, belelépek, és azt mondom: Kovács közlegény, maga de megváltozott. Na, érti, miről van szó?
– Igen – mondja Kovács.
– Akkor mondja vissza! – szólítja fel az őrmester.
Kovács belekezd:
– Az őrmester úr megszületett, felnőtt, majd meghal, eltemetik. Kinő a sírján egy szál fű, egy tehén arra megy, lelegeli, letesz egy szép nagy lepényt. Én arra megyek, belelépek, és azt mondom: Hej, őrmester úr! Maga semmit sem változott!
Még mindig a belgrádi tüntetésen töprengve, atata megjegyzé:
– Nyilván váratlanul érte a zelnököt és legközelebbi munkatársait a tiltakozók tömegessége.
– Egy kissé biztos berezelt, mert már pedzegetni kezdte a jövő évi rendkívüli választásokat – kuncoga a Zacsek. – A zellemi klónjai, a belügyes Stefanović meg a védelmis Vulin pedig a héten a jól bevált sablon szerint megismételték az esetleges parlamenti választások fontosságát.
Ám a Che Guevara-rajongó Vulin az utóbbi időben mással is felhívta magára a figyelmet. A párizsi és a belgrádi tiltakozókhoz hasonlóan ő is menetelt, mégpedig a 63. ejtőernyős brigád katonáival.
– Nem nagy kunszt – jegyzé meg atata –, én is megcsináltam ’92–’93-ban. Talán a Vulinnak is akkoriban kellett volna, most egy kissé… hogy is mondjam: ízléstelen. Egy védelmi miniszternek nem ez a dolga. Az efféle közszereplést hagyja a celebekre.
– Pedig, zomzéd, jobb, ha belenyugszik, hogy ezeknek a mai politikusoknak egy része jobbára celebkedésként éli meg a hivatását – mondá a Zacsek –, ahelyett, hogy a munkájukat végeznék, az egyik énekelget, a másik táncolgat, a harmadik meg masíroz. Amilyen helyzetben vagyunk, nekünk elsőosztályú szakpolitikusokra lenne szükségünk, ehelyett azonban számos téren másodrangú celebek irányítják a közügyeket.
Az ejtőernyős brigád említése kapcsán pedig a faternak egy régi történet jutott az eszébe.
A katonaságnál az ejtőernyős-kiképzésen kérdezik az oktatót:
– Mondja, kérem, biztosan jó ez az ejtőernyő?
– Eddig még senki sem panaszkodott.
Pistike, pogácsamajszoló ejtőernyős és logikakedvelő kisceleb
