Az influenza miatt egész héten nem kellett suliba mennem, úgyhogy kedvemre nézhettem a kedvenc youtubereimet. Mert, ugye, ha suli van, akkor nem lehet, hisz azok káo megzavarnak a tanulásban, mintha a tévéképernyőt soha el nem hagyó Vučko nem zavarna – a tanulásban.
– Nem tudom mi történt a héten a sok Vučko-rajongóval, valahogy elhallgattak, merthogy a Tökéletesnek önmagát kellett megdicsérnie, mondván, oroszlánként küzdött Münchenben Kozovóért – mondá az éppen megérkező Zacsek.
– Na ja, már megint kitett magáért, csakhogy a kozovói probléma megoldása még mindig nagyon messze van – állapítá meg atata –, mintha ezek a tanácskozások és biztonsági fórumok csupán időhúzó kirándulások lennének mindkét fél számára. A nép felé semmivel sem kell elszámolni, időközben pedig korlátlan mennyiségben lehet felváltva dicsekedni és jajongani.
– Hagyjátok már a politikát – szóla amama –, mert csak felhúzom magam, legyengül az immunrendszerem, és úgy járok, mint a zabadkai buszsofőrök. Minden második közülük betegszabadságon van.
– Igen, igen – bólogata a fater –, ahogyan a Pisti mondaná, Zabadka egy kúl város, itt non-stop hétvége van, legalábbis a buszozók számára, de én azt gondolom, hogy ez kamu. Azt seppegik a városban, hogy az illetők csak hivatalosan vannak betegszabadságon, nem hivatalosan pedig csendes sztrájk zajlik a vállalatban az alacsony fizetések és a rossz munkakörülmények miatt.
– Ám az is lehet – okoskoda amama –, hogy egy különleges influenzavírusról van szó! Az orvosok minden évben figyelmeztetnek, hogy ezek a vírusok mindig mutálódnak, ki tudja, lehet, hogy az idén egy olyan vírusmutáció jött létre, amely csak a ziskolásokat és a buszsofőröket támadja meg!
A buszozásról pedig a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
Két ittas férfi ül a városi buszon. Az egyik megállónál felszáll a járműre egy tagbaszakadt utas, és megáll az egyik ajtónál.
Az első részeg meglöki a másikat:
– Nézd, ez itt pontosan úgy néz ki, mint István király!
– Hülye vagy! István király már vagy ezer éve nem él.
A következő megállónál felszáll egy újabb utas, és az előző mellé áll.
– Szevasz, István! Ezer éve nem láttalak!
Mire az első részeg a másiknak:
– Na ki a hülye?!
– Ezen én is sokszor eltöprengek – mondá a fater. – Mint ahogyan a kormányfő azon kijelentésén is eltöprengtem, hogy Zerbiában „szinte gyökeresen megszűnt a mélyszegénység”, miközben hivatalos adatok vannak arról, hogy félmillió ember az országban napi 200 dinárnál kevesebből él!
– A miniszterelnöknek ezek szerint nincs tudomása arról, mekkora a kisnyugdíjak összege, és hogy sok idős ember fűtés nélkül, rétegesen öltözve vészeli át a telet, s persze arról sem tud, hogy nem kevesen vannak, akik a szemeteskukákban keresik a napi betevőt, s nyilván arról sem, hányan veszik igénybe a melegedők és a népkonyhák szolgáltatásait – sorolá a Zacsek.
– Ne legyetek ennyire kritikusak a szegény Anával zemben – jegyzé meg amama –, azokban a körökben, amelyekben ő forgolódik, nyilván nincs semmiféle szegénység, ő csak azt mondta, amit személyesen tapasztal.
– Hát éppen az a legnagyobb bajom a zerbiai politikusokkal, hogy teljesen el vannak tájolódva a valóságtól – hergelőde fel a fater –, a néptől elidegenedve élik mindennapjaikat!
– Így van, zomzéd! – erősíté meg atatát a Zacsek. – Legfeljebb csak olyankor foglalkoznak őszintén a nép egyszerű fiával és lányával, amikor nagygyűlésre toborozzák, vagy szavazásra ösztönzik őket.
– Nem csoda, hogy a belgrádi tüntetésen legutóbb valaki egy WC-tartállyal vonult fel – kuncoga a fater. – Üzenetértékű lehetett, mint a tiltakozások nem hivatalos szlogenje: „Azért, hogy ezek elmenjenek, amazok meg ne jöjjenek vissza!”
– Bár felmerül a kérdés: mi a tüntetések értelme, ha nem az ellenzék vezeti őket? – töprenge el amama. – Tegyük fel, ezek elmennek, de kik jönnek a helyükre?
– Hogy is vezethetné a szegény ellenzék a tiltakozásokat, amikor még beszélnie sem szabad a megmozdulásokon, no meg közös politikája sincs – jegyzé meg röhécselve a fater.
– Úgy látszik, ebben az országban az öndicséretet leszámítva, minden mást nélkülöznünk kell – nyugtázá amama.
A nélkülözésről pedig a Zacseknek egy újabb vicc jutott az eszébe.
A férj hazaér a munkából, a felesége már az ajtóban eldicsekszik neki.
– Képzeld, szívem, ma betért hozzánk egy koldus!
– És adtál neki valamit?
– Megkínáltam egy tányér levessel, és adtam neki ezer dinárt!
– És megette a levest?
A feleség büszkén bólint, mire a férj:
– Akkor tisztességesen megkereste azt az ezrest!
Atatát a héten az is nagyon megdöbbentette, hogy a Coca-Cola megkezdte a Bambi édességipari vállalat felvásárlását. Mi jöhet majd ezután, mélázott naphosszat. Még azt is el tudja képzelni, mondta, hogy a karácsonyi reklámokban a Télapó puttonya tele lesz plazmakeksszel, s lehet hogy a nagyszakállú még a szegény bambit is a szán elé fogja, mint ahogyan azt a Somborac bácsi megrajzolta. Nincs ez így rendben, ismételgette, pedig szerintem ebből még valami jó is kisülhet, milyen király lenne, ha valaki kitalálná a kólás plazmát!
Amama pedig a tizenévesek körében végzett közvélemény-kutatás eredményén szörnyülködött. Eszerint a fiatalok 45 százaléka aggódik a hétköznapi gondokon, egyharmada hajlamos az erőszakos viselkedésre, egyharmada gyakran szomorú, 12 százaléka teljesen értéktelennek érzi magát, 7 százaléka pedig gondolt már az öngyilkosságra.
– Tegyula – kiálta föl, miután elolvasta a cikket –, nagy gondok vannak a gyerekek mentális egészségével!
– Na de mi ebben a különös, Tematild?! – kérdé atata. – A felgyorsult életmód, a hamis értékrend, az irreális vágyak, a nagyzási hóbort, a sok internetezés meg a pszichoaktív szerek fogyasztása csakis ide vezethet.
– No meg nyilván az iskola is ludas – mondá amama. – Nagyon leterhelik a gyerekeket, és ebbe szegények belebetegednek.
– Ez marhaság, Tematild! – hörtyene fel a fater. – Kevesebbet kérnek tőlük, mint amennyit tőlünk kértek! Már kérdezni sem mer tőlük senki semmit, nehogy a törékeny lelkivilágukba gázoljon! Ájdé bré! A szülők munkájuk miatt keveset foglalkoznak velük, azt a kevés együtt töltött időt pedig kényeztetésre fordítják. Ez a bajuk a kölköknek!
Amama nem ért egyet atata vaskalapos meglátásával, de azért egész héten ajnározott, teával és plazmakeksszel traktált, nehogy belázasodjak, aggódjak vagy értéktelennek érezzem magam. Mondjuk, eléggé lefárasztott. És hosszú unszolására, kihasználva az influenzaszünetet, a héten még a plébániára is elmentem, hittanra. Előtte azonban alaposan felkészített az öreglány, hogy ott tisztelettudóan viselkedjek, meg okosakat mondjak, nehogy szégyent hozzak a családra. Amikor hazaértem, kérdi, hogy volt. Mondom, szuperül, őt teljesen jó fényben tüntettem fel.
– Igen?! – ájuldoza amama pirulva. – Ugyan mit mondtál rólam?
– Az igazat, ahogy kiokosítottál. A plébános elmondta, hogy ő minden étkezés előtt imádkozni szokott, és megkérdezte: vajon mi szoktunk-e imádkozni étkezés előtt, én meg erre azt feleltem neki: Minek, hiszen amama jól főz?!
Pistike, kólás plazmáról ábrándozó, mentálisan erős kiskamasz
