A zősök észrevették, hogy gondban vagyok, mert szinte egyszerre telepedtek mellém, hogy megkérdezzék, mi bajom, mondjam meg nyugodtan, ha rossz fát tettem a tűzre, nem esik bántódásom. Igazából miattuk aggódtam, vagyis azon, hogy a jövőben hogyan szólítsam majd őket, mert láttam a tévében, hogy a francia politikusok egy része azt akarja, hogy az állami iskolákban ezentúl az „anya” és „apa” helyett az „1-es és 2-es számú szülő” megnevezést használják az iskolai nyomtatványokon. És mivel mi mindenben szó nélkül majmoljuk ezeket a nyugatiakat, elképzelhetőnek tartom, hogy egyszer majd én sem mondhatom többé, hogy „amama” és „atata”, hanem helyette azt kell mondanom, hogy „1-es számú szülő” és „2-es számú szülő”. És én nem tudom eldönteni, hogy kettejük közül, melyik legyen az „1-es” és melyik a „2-es számú”.
– Anya csak egy van – mondá amama, és megsimogatá a buksi fejemet.
– Mert apa több is lehet?! – hörtyene föl atata. – Különben is milyen marhaság ez, hogy nincs anya meg apa, hanem ilyen számozott szülők vannak, mint a robotok?! Ennyi erővel lehetnék R2-D2, Tematild pedig C-3PO. Különben is, néha úgy tűnik, hogy valóban hétmillió nyelven tudsz beszélni, mint az a híres sárga robot a Csillagok háborújából.
– Ez nem igaz – mondá az éppen betoppanó Zacsek. – A francia kormány ejti a „szülő 1” és a „szülő 2” megnevezéseket, amelyeket egyébként csak azért javasoltak, hogy az iskolák működése harmonizáljon a melegházasságokról rendelkező törvény szövegével. A legújabb módosítási javaslat értelmében a nyomtatványokon ezentúl a kettős, „anya/apa” megnevezés szerepelne, a szülők pedig maguk pipálhatnák ki a rájuk vonatkozót.
– Pedig nekem tetszik ez a „szülő 1” és „szülő 2” megoldás, így legalább nem lehet káromolni senkinek az apját vagy az anyját! – mondá amama. – Mert azért kissé körülményes úgy szidni valakit, hogy „elmész te az 1-es számú szülődbe!”.
– Főleg, ha azt sem tudod, hogy ki az „1-es” és ki a „2-es” – fűzé hozzá atata. – Igazából az anya és apa senkit sem diszkriminál, hanem csak a valóságot tükrözi, az igazi diszkriminációt ez az 1-es és 2-es szám vezeti be: mert aki 2-es számú, nyilván hátrányban érzi magát az 1-es számúval szemben.
– Értem a felháborodásod, Tegyula – mondá amama –, de be kell látnod, hogy szükség mutatkozik erre a politikailag korrekt nyelvhasználatra, hogy senki se érezze magát megkülönböztetettnek. Nem szerencsés, hogy az egyik gyereknek apja-anyja, a másiknak pedig két apja vagy két anyja van.
– Humbukk az egész! – mondá atata. – Meggyőződésem, hogy a túlzásba vitt politikailag korrekt beszéd kártékony. Lassan már a Piroska és a farkas című mesét is betiltják, mert politikailag inkorrekt.
– Miért lenne az? – kérdé amama.
– Azért, mert a történet szerint Piroskának és a nagymamájának szüksége van a férfi vadász segítségére! – füstölöge a fater. – Nem érzed, hogy ez a mese azt sugallja, hogy a nők nem tudnak boldogulni férfiak nélkül, ami, ugye, totál nem igaz! Csodálom, hogy még az állatvédők nem tiltakoztak, hogy a mesében a farkas gonoszként van ábrázolva, és még el is ejtik zegényt!
Hogy kissé lecsillapítsa az egyre jobban begerjedő fatert, a Zacsek elmesélt egy témába vágó viccet.
Az iskolai előadáson odahajol az egyik szülő a másikhoz:
– Maga szerint az a gyerek a baloldalon fiú vagy lány?
– Fiú! Méghozzá az én kisfiam!
– Jaj, elnézést, nem tudtam, hogy Ön az anyja!
– Az apja vagyok!
A mai modern világ azonban sokkal izgalmasabb jelenségekkel is kecsegtet. Itt van például a xenotranszplantáció, ami sejtek, szövetek, szervek átültetését jelenti egy másik faj szervezetébe.
– Az orvosok nemrég sertésszívet ültettek át egy páviánba, amely több mint hat hónapig élt a beavatkozás után – magyarázá atata. – És ez még nem minden! A zokos tudósok azt mondják, hogy ezzel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a jövőben emberekbe is disznószívet ültessenek át.
– Nahát! – hüledeze amama. – Biztos így akarják csökkenteni a transzplantációs várólistákat.
– Kíváncsi lennék rá, hogy a szív egészsége érdekében a kardiológus ilyen esetben is megtiltja majd a páciensnek a disznóhús fogyasztását? – élcelőde a Zacsek.
– Úgy tűnik, a beültetések kora jön – mondá atata. – Olvastam a zújságban, hogy több ezer svéd állampolgár injekciós fecskendővel mikrocsipet ültetett be a kézfején a bőre alá.
– És ez mire jó, Tegyula? – kérdé amama.
– Arra, Tematild, hogy így nem kell nekik ki-bezárniuk a bejárati ajtót vagy az irodaajtót, hanem csak intenek egyet, és a digitális leolvasónak köszönhetően Szezámként kitárul előttük.
– Én meg azt hittem, gazdag nép az a svéd – jegyzé meg amama.
– Honnan veszed azt, hogy nem az? – kérdé értetlenül atata.
– Hát, ha már kulcsra se telik nekik, nem állhat olyan jól a szénájuk – mondá amama.
– Nem a nélkülözésről, hanem a mindent behálózó digitalizációról szól ez a történet – így atata. – Innen már csak egy lépés, hogy a beépített mikrocsipre telepítsenek minden fontos tudnivalót rólunk.
– Jé! – álmélkoda amama. – Ez azt jelenti, hogy ha neked is belőnek egy ilyet, és elalszol a kocsmában vagy elájulsz az utcán, akkor arról a kis nyavalyáról le tudják olvasni, hogy én vagyok a feleséged?
– Ha bármi oknál fogva eszméletemet vesztem, valószínűleg előbb az egészségügyi kartonom adatait nézik majd meg – hűté le amamát a fater.
– Erről jut eszembe, zomzéd – mondá a Zacsek –, azt olvastam a közelmúltban, hogy egy japán csávó összeházasodott egy hologrammal. Tudja, ez egy zámítógépes program, ami egy urnára emlékeztető üvegdobozban is megjelenik.
– Tudom, olyan mint egy balett-táncosnő figura egy dunsztos üvegben, csak nem lehet megfogni – kuncoga a fater.
– Ez az alak meg a hozzá hasonlók állítólag a digiszexuálisok második generációjához tartoznak. Az első generáció tagjai a technológiát más emberekkel való ismerkedésre használták, ezeknek azonban már nincs szükségük hús-vér emberre, hogy romantikus élményben legyen részük – magyaráza a Zacsek.
– Én is hallottam erről az esküvőről – lelkesede amama –, és az ifjú pár máris nászútra ment. Milyen romantikus – merenge el. – Tegyula, emlékszel még a mi nászutunkra?
– Rég volt az már, Tematild – dünnyöge a fater. – De ez a japán nem is annyira hülye, hisz egy ilyen hologramos nászúthoz csak egy jegyet kell fizetni.
– Na meg egy hologram eltartása sokkal olcsóbb, mint egy nőé – mondá a Zacsek –, elég hozzá egy programfrissítés. Sohasem sopánkodik, hogy új cipő kell neki, meg hogy nincs rucija, amit felvegyen, és ha focinézés közben méltatlankodik, kikapcsolod vagy rádobsz egy abroszt.
– No de körömpörköltet sem főz az a hologram! – tiltakoza amama.
– Az igaz – mondá a Zacsek –, bár ahhoz az algalapba csomagolt nyers halhoz, amit ezek a japánok esznek, nem kell nagy főzőtudomány.
– Én maradok a pörköltnél, Tematild – jegyzé meg atata –, a halat nem szeretem, a második hullámú digiszexuálisok hóbortjai meg pláne nem érdekelnek! Lassan odajutunk, hogy már majd a kedvenc rajzfilmhőseikkel esküsznek össze az emberek!
Amiről a Zacseknek egy robotos vicc jutott az eszébe.
Az igazgatót meglátogatja egy barátja, de csak egy nagyon szép robottitkárnő fogadja, aki géphangon közli:
– A fő-nö-köm beteg-állo-mányban van, ha ó-hajtja, azért ki-szol-gálom. Ha a jobb mel-lemet fogja meg, ká-vét, ha a balt, akkor te-át szol-gá-lok fel.
A barátnak tetszik is a szép robotnő, kíváncsi is, és próbaképpen egyből a szoknyája alá nyúl, de ordítva kapja vissza a kezét.
– A lá-bam kö-zött van a ceruza-hegyező, egyéb-ként a fő-nö-köm is e-zért van beteg-állo-mányban.
Pistike, 3D-s hologramokkal táncoló 1-es számú kölök
