A héten volt a nemzetközi nőnap, és a lányoknak az osztályban – mind a hétnek – a fiúkkal adtunk egy-egy szál virágot, én a szeplős Emesét köszöntöttem fel. A csajok szörpivel és ropival kedveskedtek, a tanító néni pedig azt mondta, hogy az ünnepre való tekintettel, ha akarjuk, toljuk össze az asztalokat, és táncoljunk. No még csak az hiányzott volna! Merthogy ők anno ilyeneket műveltek, nosztalgiázott az öreglány. Hoztak a suliba otthonról valami kazettákat, és azokról hallgatták a zenét. Nem lehetett nekik könnyű! Persze, hogy nálunk senki sem táncolt, hanem mindenki előkapta a zokostelóját, és jót szórakoztunk, a szeplős Emese még meg is bökött a fészbukon.
No de nemcsak én voltam a héten ekkora frájer, hanem atata is, aki egy nagy cserepes virággal lepte meg amamát a nőnap alkalmából, bár mint rögtön hozzátette, ez csak egy gesztus szeretete jeléül, és káo semmi köze sincs ehhez a mára már jócskán meghaladott kváziünnephez.
– Olykor uopste nem értem, miért kell még 2019-ben is a világ eme felében a nőjogokkal foglalkozni – töprenge a fater.
– Azért, Tegyula, mert a nők még mindig nincsenek azonos státusban a férfiakkal – okítá őt amama. – Nem olvasol újságot? A nőknek általában ugyanazért a munkáért kisebb a fizetésük, mint a férfiaknak. Kevesebb ingatlan van a tulajdonukban, főleg faluhelyen. Arról nem beszélve, hány nő a családon belüli erőszak áldozata.
– Biztos igazad van, Tematild, de én ebből semmit sem tapasztalok – mondá atata. – Ugyanúgy mosogatok és porszívózok, mint te. A főnökeim, az irodavezetőtől az igazgatóig, kivétel nélkül nők, ha pedig a férfiismerőseimre gondolok, a családon belüli elnyomás teljesen más kontextusban jut az eszembe.
Aminek kapcsán az éppen betoppanó zomzéd Zacsek azonnal elmesélt egy viccet.
Két férfi beszélget.
– Szerinted mi az a nők napja?
– Az ugyanaz, mint a boszorkányok éjszakája... csak nappal.
Nyilván az ünnepi hangulatból kifolyólag atata egy különös kérdést tett fel amamának:
– Már többször is meg akartam kérdezni tőled, Tematild, de valahogy eddig nem volt rá megfelelő alkalom: téged büszkeséggel tölt el vagy inkább terhet jelent számodra a férjed tökéletessége?
– Hogy érted ezt, Tegyula? – csodálkoza amama.
– Nem minden nőnek adatott meg, hogy a férje huszonöt éves, jóképű, izmos, sármos, mindig figyelmes, segítőkész, intelligens, olvasott és humoros férfi legyen.
– No de, Tegyula – így amama –, te már sem huszonöt éves, sem izmos nem vagy, hacsak nem a pocakod alatt. Miket beszélsz itt nekem összevissza?
– Azt hittem, ha a Vučkónak és az Anának működik, talán nekem is bejön. Ők is városról városra elmondják a jónépnek, hogy így fejlődünk, meg úgy haladunk, és sokan el is hiszik nekik, anélkül hogy szétnéznének maguk körül – mondá atata. – Pedig a Vujović expénzügyes megmondta, ha a GDP abban az ütemben növekszik, mint az elmúlt tíz esztendőben, 185 évre lesz szükségünk ahhoz, hogy utolérjük az EU legfejlettebb tizenöt tagállamát.
– Ja, ja – bólogata a Zacsek. – Ebből nehezen lesz egyhamar EU-színvonal!
– Egyébként se nagyon foglalkoznak velünk az uniósok – jegyzé meg a fater –, azt mondják, bővítés helyett reformálni kell az EU-t, és valljuk be, rá is fér egy kis reparálás. Aztán pedig megvan az EU-nak a maga baja: EP-választások, a szélsőjobb felemelkedésétől való félelem, a Brexit, nyugdíjba megy a Mutti, no meg senki sem akar az EU-ba konfliktust importálni, a kozovói helyzet pedig meglehetősen kusza és rendezetlen.
– Még majd igazuk lesz azoknak, akik azt mondják, hogy előbb szűnik meg az EU, mint hogy Zerbia a tagja lenne – mondá a Zacsek.
– Szegény Vučko! – sajnálkoza amama. – Pedig mostanra nagyobb européer lett, mint a Toto Cotugno, aki nagyon régen az egyesült Európáról énekelve nyert Eurovíziós Dalfesztivált.
– Lehet, hogy kárpótlásul az EU-integrációs kudarc miatt, a kozovói származású Nevena szőkeség az idén megnyeri Zerbiának az Eurovíziót, megkoronázva nagy igyekezetünket – mondá a Zacsek.
– Vagy a Pápai Joci nyeri meg a versenyt Magyarországnak! – tronfola atata.
– Jaj, a szegény szamuráj! – sopánkoda amama. – Remélem, mielőtt felszáll az Izraelbe tartó repülőgépre, húz a lábára cipőt, nehogy a Közel-Keleten még azt higgyék, hogy egy mezítlábas migráns érkezett hozzájuk Európából.
Amiről a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
Egy szíriai menekült sok viszontagság után Belgrádban talált menedéket. Az egyik tömbépület lakói a rendelkezésére bocsátották a közös helyiségeket, azzal a feltétellel, hogy majd segít nekik a házimunkákban. Egy reggel kivitte az egyik néni szőnyegét kiporolni. Porolja, porolja, amikor egy arrajáró odaszól neki:
– Mi van, Ali, nem indul?
Ám a fater beszéde elgondolkodtatta a Zacseket.
– Hallja, zomzéd, ez a maga önfényező dumája nem rossz ötlet – jegyzé meg fellelkesülve. – Ezt a szöveget beadja egy haladó csajszinak, s lehet, az még el is hiszi, hogy egy Adonisszal van dolga.
– Majd adok én nektek haladó csajok csábítgatását! – hörtyene föl amama. – Van, aki azokat fűzögesse!
– Itt mindenki mindenkit fűzöget, Tematild – mondá rezignáltan atata. – Lassan már azt sem tudni, ki kivel van. A Vučkónak semmi sem játszik annyira a kezére, mint az ennyire megosztott ellenzék. Márpedig erős ellenzék nélkül aligha lehet leváltani a haladókat. Bárhogyan is káromkodjon a Sergej színész. Meg kellene vele értetni, hogy attól, hogy mindenkit, aki nem tetszik neki, ocsmányul összeszid, még nem jut előbbre a társadalom. Abban versengenek, ki a nagyobb ellenzéki, és azt találgatják, vajon ki az álellenzéki tégla. Többet foglalkoznak egymással, mint a hatalom rossz lépéseivel. A demokraták egy része ugyan újraegyesülne, de ez kevés a boldogsághoz. Tenni is kellene valamit az asztalra. A Đilas pedig állítólag átveszi a Zöld Környezetvédelmi Pártot.
– Hogyhogy átveszi? – értetlenkede amama. – Miért nem alapít sajátot?
– Igaza van, zomzédasszony – helyesle a Zacsek. – Az lenne a logikus, ha az ideológiailag és célkitűzésükben azonos állásponton lévő emberek összejönnek, pártot alapítanak, majd megválasztják maguk közül a vezetőséget.
– Egy új párt alapítása hosszadalmas procedúra, meg tízezer személy szükséges hozzá – magyaráza a fater. – Így könnyebb, legfeljebb majd nevet változtatnak.
– Nálunk nem a tagság választja meg a pártelnököt, hanem a pártelnök édesgeti magához a tagságot? – veté fel a költői kérdést amama.
A védelmis Vulin azonban senkit sem akar fűzögetni és magához édesgetni, ő a nagy álmát akarja valóra váltani és majd’ harminc év késéssel bevonulni katonának – legalább tizenöt napra, mintha nyaralni menne.
– A sok marhaság közül, amit néha vezetőink kitalálnak, ez a tizenöt napos kiképzés azon 30 éven felüliek számára, akik nem voltak sorkatonák, az egyik legnagyobb – jegyzé meg a Zacsek.
– Nézze, zomzéd – mondá a fater –, a két hét alatt kiképzett 40–50 évesekből olyan alakulatot rittyent össze ukmukfukk a Che Guevara-rajongó miniszter, hogy kész csoda, ha ennek okán Brüsszelben nem tartanak rendkívüli biztonságpolitikai NATO-konferenciát.
– A búcsúestre és az eskütételre nyilván majd a kanadai nagynéni is eljön – lelkesede amama –, így legalább végre megismerjük ezt a drága hölgyet, aki 205 ezer eurót adott kölcsön Vulinnak és feleségének lakásvásárlásra.
Pistike, tizenöt napos úttörőtáborba készülő és a szeplős Emesét fűzögető Adonisz
