A múlt hétvége a faternak rengeteg izgalmat tartogatott. Két focimeccs között megnézte, hogy a dveris Boško meg a tehetős Đilas hogyan tolakodnak a csendőrökkel a közszolgálati televízióban. Az történt ugyanis, hogy a zellenzékiek szerepelni akartak a tévéhíradóban, de ezt nem engedték meg nekik, merthogy nem ők a tévé szerkesztői, szerintük azonban a zerb állampolgároknak, akik fizetik a közszolgálati adó működését, „joguk van tudni mindenről”. Amint neszét vette a belegrádi eseményeknek, a zomzéd Zacsek betoppant hozzánk, hogy atatával közösen még melegében megtárgyalják Zerbia újabb kori történelmének e fontos epizódját.
– Én azt gondolom, zomzéd, hogy az erőszakos behatolás a tévészékházba nincs rendjén – mondá a Zacsek.
– Egyetértek – bólogata a fater –, azonban az egyoldalú tájékoztatás sincs rendjén. Gondoljunk csak bele mennyi mindenről nem vagy csak alig tudósított a közszolgálati adó: itt van például Jutka, a brusi hőszerelmes polgármester esete, akit titkárnője zexuális zaklatással vádol. Hiányzik a társadalmi párbeszéd. És ha nincs párbeszéd, sajnos megjelenik az erőszak.
– Bujošević igazgató azt nyilatkozta, hogy az ellenzék nyomást gyakorol a szerkesztéspolitikára, holott a közszolgálati adó független – jegyzé meg amama.
– Én meg Adonisz vagyok! – így a fater. – Ha az RTS teljesen önállóan alakítaná a műsorait, lehet nem is lennének tiltakozások.
– Az igazgató szerint a tévébe való erőszakos behatolással a tiltakozások elveszítették legitimitásukat – mondá a Zacsek.
– Nem tudom – sóhajtá atata –, emlékszik-e még az általa vezetett legendás műsorra, amelynek az volt a címe, hogy Nem szerbre vall a hallgatás. Nyilván az elhallgatás sem. Attól tartok, eme kijelentésével sokkal inkább Bujke veszítette el a legitimitását.
– Nekem az a benyomásom, mintha erőszakos képet akarnának kreálni a tüntetőkről – mondá sejtelmesen amama.
– Felénk, Tematild, a televíziónak meg a médiának úgy általában az egyik fő funkciója abban merül ki, hogy leleplezze a másik oldalt – nyugtázá a fater.
– Így van! – erősíté meg a Zacsek. – Ugyanarról az eseményről két médiaház néha annyira eltérő módon tudósít, hogy azt gondolná az ember, két különböző eseményről van szó. A napokban olvastam a Facebookon: „Mi nem abban hiszünk, amit látunk. Mi azt látjuk, amiben hiszünk.” Ez mindkét félre igaz.
– Ezt anno Sziveri János költő is szépen megfogalmazta Álompolgárok című versében – mondá a fater, és szavalni kezdé: „amit mi tapasztalunk az az igazi / tapasztalat / amit mi látunk az a hiteles / látvány / amit nekünk parancsolnak az az / igazi parancs / amit mi mondunk annak fedezete van”.
– Nyilván mindenki ezt gondolja magáról – dünnyöge amama. – De vajon mit gondol róluk a kisember?
– Ő nyilván úgy reagál a történésekre, zomzédasszony, mint az egyszeri ember, amikor megállította a rendőr – válaszola a Zacsek.
– Mert mi történt az egyszeri emberrel? – kérdé atata.
– Megállította a rendőr, és megkérdezte tőle:
– Ismeri ön Rezedát?
– Én?! Ugyan már, biztos uram! Hát honnan ismerném?! Még ilyet…
– És Töhötömöt?
– Töhötömöt?! Nahát! Akkor már inkább Rezedát.
A tévés esetre reagálva Vučko másnap sajtótájékoztatót tartott az elnöki palotában, ahol azt üzente, hogy „az állam legyőzi a huligánokat, a mágnásokat és a fasisztákat”. Az államfő beszéde alatt a tüntetők körbe kerítették az épületet, és a lemondását követelték. Amíg arra várt, hogy elhagyhassa az épületet, Vučko a belügyes Stefanovićtyal sakkozott. Erről egy képet is megosztott a Twitteren.
– Biztosan meg akarta mutatni, mennyire higgadt – mondá amama.
– Sokkal inkább azt demonstrálta, mennyire nem érdeklik a tüntető polgárok – dohoga atata.
– Vagy gyakorolta a szicíliai védelmet a nyugdíjas napokra – jegyzé meg a Zacsek –, a Jeremić szépen megmondta, hogy húsvétra megbukik.
– Az ex-külügyes nyilván egyik világ körüli útján szerezte ezt a bizalmas információt – kuncoga a fater.
– A húsvétról jut eszembe! – jajdula föl amama. – Kozovózunk meg tiltakozunk, közben lassan már krumplink sem lesz! Tegyula, ha valamelyik ismerős jön haza húsvétra Németből, hozatni kell vele krumplit!
– Miket beszélsz, Tematild?! – kérdé a fater.
– Ha a politikán és a focin kívül mást is olvasnál a zújságokban, akkor tudnád, hogy Zerbia Németországból, Hollandiából és Belgiumból importálja a burgonyát.
– A csicsókáját! – tűnőde el a Zacsek. – Ide jutottunk, hogy a pityókát Nyugat-Európából szállítjuk be, miközben sok föld parlagon hever?!
– Azért is kerül már annyiba: kétszer drágább, mint az alma! – mondá amama.
Amiről a Zacseknek egy újabb vicc jutott az eszébe.
Telefonál a feleség:
– Halló, rendőrség?
– Igen, asszonyom. Miben segíthetünk?
– A férjem három napja elment krumplit venni, és még mindig nem ért haza.
– Hát akkor főzzön valami mást ebédre!
Na de a nagyok körében az osztályzásról szóló új szabályzat is nagy port kavart.
– Hallotta, zomzéd – kérdé a fater –, az új oktatási szabályzat szerint nem lehet tetszés szerint leellenőrizni a diákok tudását, öt nappal korábban közzé kell tenni az iskola honlapján, hogy mikor lesz ellenőrző, nehogy feleslegesen tanuljanak a nebulók. Ja és nem lehet két ellenőrző egy nap!
– Nahát! – töprenge a Zacsek. – Nemsokára majd a kérdéseket is előre közzé kell tenni, aztán pedig még a feleleteket is, nehogy túlságosan megerőltessék magukat a telefonnyomkodásba fáradt gyerekek.
– Emlékszem – nosztalgiáza a fater –, amikor óra közepén Földrajz Pistabá felkiáltott: Ellenőrző! Előhúztunk egy darab papírt, ő felhúzta öt percre a vekkert, kitett egy nématérképet a falra, amelyen tíz számozott pötty jelezte egy adott ország városait, vagy egy térség folyóit, nekünk pedig az adott szám mellé oda kellett írni a megfelelő nevet. Amikor megcsörrent az óra, letettük a ceruzát, ő összeszedte a papirosokat, és folytatódott az óra. Harminc év múltán, ha összefutunk valahol a volt osztálytársakkal, amikor csak szóba kerül az iskola, egy dologban mindannyian egyetértünk: Földrajz Pistabá volt minden idők legjobb tanára a világon!
– Akkoriban biztos zegény diákok nem rendelkeztek az őket megillető jogokkal – jegyzé meg amama.
– A zegény diákoknak joguk van minden órára felkészültnek lenni! – mondá atata.
– Nekem nagyon tetszik az a japán iskolamodell, ahol nem alkalmaznak takarítókat az iskolában, hanem órák után a diákok takarítják fel maguk után a tantermet, a mosdót és a folyosót is – meséle a Zacsek.
– Képzelje, zomzéd, mekkora cirkusz kerekedne abból, ha valaki nálunk ilyet javasolna?! – élcelőde a fater. – Egyrészt csökkenne a diplomával és szakmai képesítéssel nem rendelkező pártkáderek elhelyezésének a lehetősége, másrészt pedig a szülők fellázadnának, hogy az ő drágalátos csemetéik kezébe söprűt vagy felmosót merészel adni valaki!
– Naná! – így a Zacsek. – Nem azért tanul az én gyerekem, hogy dolgozzon! – sivalkodnák a felháborodott szülők. És teleírnák mocskolódó szövegekkel a Facebookot!
– Akkora tüntetést szerveznének, amely simán lepipálná a polgári tiltakozásokat, a Boško–Đilas–Jeremić akcióit, de még a haladók karavánját is! – mondá nevetve atata.
A Zacsek pedig röhécselve elmesélt egy viccet.
– Mi a különbség az elégséges és a kitűnő tanuló között?
– Szinte semmi. Az elégséges tanuló öt perccel ellenőrző előtt, a kitűnő tanuló pedig öt perccel ellenőrző után felejt el mindent.
Pistike, a Sakk krumpli tévé hármasság összefüggéseit tanulmányozó nebuló
