Atata a héten kardiológiai vizsgálaton járt, ahol az orvos azt javasolta neki, sétáljon többet, mert az jót tesz a szívnek. Azóta is egyfolytában a séta jótékony hatásairól hadovál. A tavaszias időnek köszönhetően a zomzéd Zacsekkel a virágoskertben felállított hintaágyban sörözgetve a minap ki is fejtett minden tudnivalót a séta egészségügyi előnyeiről.
– Tudta, zomzéd – magyaráza a fater –, hogy rendszeres sétával rengeteg kalóriát égetünk? A séta javítja az immunrendszert és az egyensúlyérzéket, jót tesz az ízületi gondoktól szenvedőknek, erősíti a csontjainkat, csökkenti a stresszt, attól pedig, hogy a levegőn vagyunk, boldogabbak leszünk.
– Akkor nincs mese, sétálni kell! – érte vele egyet a Zacsek.
– Lehet, a tüntetők is azért sétálnak már vagy száz városban, hogy egészségesebbek legyenek – szóla bele a férfidumába az estikéit vetegető amama.
– Ők a társadalmat szeretnék meggyógyítani – mondá atata. – Meg is fenyegették a hatalmat, ha április 13-ig nem mond le a Vučko, az Ana, a Maja, a köztévés Bujke meg még néhányan, akkor az adott napon Belegrádban akkora tüntetést szerveznek, hogy az lesz maga a demokrácia fesztiválja!
– Őszintén, mennyire reális ez a követelés? – kérdé a Zacsek.
– Azt hiszem, csak nyomást akarnak gyakorolni a hatalomra, hogy valamelyest vegye figyelembe a tiltakozók követeléseit – így atata.
– Nekem úgy tűnik, mintha a tévéostrom óta az ellenzék lassan átvenné a tüntetések irányítását – jegyzé meg a Zacsek.
– Lehetséges, zomzéd, de ez az ellenzék mennyire képes egységes követelést megfogalmazni?! – töprenge amama. – Mindenféle beállítottságúak vannak közöttük, annyi a közös bennük, hogy egyikük sem szereti a Vučkót. Szerintetek egymást szeretik?
– Ha engem kérdezel, ezek között csupán plátói zerelem dúl – válaszola sejtelmesen a fater.
Amiről a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
A vagány srác bemegy a falusi kocsmába, és megkérdezi a söntésnél álldogáló aggastyánt.
– Adjon isten, Pista bácsi, tudja kend, mi az a plátói szerelem?
– Hogyne tudnám, öcsém, az olyan, mint amikor kívülről nyalogatod a pálinkásüveget.
Úgy tűnik azonban, hogy a haladók is hallottak arról, hogy a séta a legjobb orvosság.
– A Vučkóék sem akarnak lemaradni – közlé amama –, április 12-én Újvidéken, 19-én pedig Belegrádban vonulnak fel, hogy megmutassák, ők mégis többen vannak!
– Ha ilyen sokan sétálnak, lassan roppant egészséges társadalom leszünk – nyugtázá a fater.
– Hej, mennyit sétáltunk mi is anno a kilencvenes években, többé-kevésbé ugyanazok ellen, akik most vannak hatalmon – sóhajta a Zacsek.
– A séták alatt még szerelmek is szövődtek – mondá elérzékenyülve amama. – Mesélte az egyik munkatársnőm, hogy a lánya, aki most rendszeresen részt vesz a tiltakozó felvonulásokon, teljesen meghatódott, amikor megtudta, hogy a szülei a tüntetéseken találtak egymásra. Csuda dolog a szerelem!
– De még mennyire! – helyeslé a Zacsek, és elmeséle egy viccet.
A húsz év körüli srác megkérdi az apját:
– Fater, tudod te mi a szerelem?
– Na mi?
– Mikor összeszorul a szíved, elakad a lélegzeted, földbe gyökerezik a lábad, kiver a víz, és úgy érzed, most azonnal el fogsz ájulni.
– Hát igen. Ezt negyven alatt szerelemnek hívják, negyven fölött pedig hátsó fali infarktusnak.
– Nem vagyok biztos benne, hogy örülnék annak, ha tudnám, hogy a szüleimet a Vučko & Co. hozta össze – morfondíroza atata.
– Úgy is tekinthetünk a dologra, hogy az akkori séták segítettek egyeseknek, hogy européerekké váljanak – mondá amama.
– A tanítványával ellentétben a Šešeljnek aligha sikerült bármit is változni, pedig még egy tizenpáréves aktív kiképzésen is részt vett – kuncoga a Zacsek. – A NATO-légitámadásokra való megemlékezésen szokásához híven amerikai és EU-s zászlókat égetett.
– Neki ez a stílusjegye, zomzéd, meg, ugye, ehhez ért – mondá atata. – De visszakanyarodva az iménti kérdéshez, gondoljon csak bele, mekkora trauma lehet, ha rádöbben az ember, hogy ha nincs a Zlóbó, a Tómó, a Sejsej meg a többiek, a szüleid talán soha nem találkoznak egymással, és te sem leszel.
– Ja, ja! Igazából hálásnak kell nekik lenned, hogy egyáltalán a világra jöhettél! – kedélyeskede a Zacsek.
– Kész stresszhelyzet! – állapítá meg a fater, és jól meghúzá a sörösüveget.
Amamának pedig a stresszről a mai huszonévesek gondjai jutottak eszébe.
– Képzeljétek – mesélé nagy beleéléssel az öreglány –, olvastam a zújságban egy amerikai kutatásról, amely megállapítja, hogy a mai fiatalok szerint az ő életükben sokkal nagyobb mértékben van jelen a stressz, mint az idősebbekében, meg hogy az élet manapság sokkal stresszesebb, mint bármikor korábban volt.
– És vajon kitér-e e bölcs tanulmány arra, hogy mi jelenti leginkább a stresszhelyzetet eme szerencsétlen nemzedék tagjainak? – kérdé élcelődve atata.
– Nagyon sok minden – felele amama. – Leginkább az, ha elveszítik a hitelkártyájukat vagy a telefonjukat, ha nagy a tömeg a közlekedésben, ha lassú a wi-fi, ha lemerül a telefonkészülékük és nincs náluk a töltőjük, ha nem kapnak lájkot a közösségi oldalon, de idegileg az is borzasztóan kikészíti őket, ha elsőként érkeznek egy buliba, vagy munkamegbeszélésre kell menniük. Utóbbi esetben egyharmadukat jobban stresszeli, ha megkapja a munkát, mintha nem.
– Meghiszem, hogy stresszes lehet háromhavonta munkamegbeszélésre menni – kuncoga a Zacsek –, mivel az előző munkahely elviselhetetlen volt, és ott kellett hagyni: mert vagy undok volt a főnök, vagy alacsony volt a fizetés, vagy unalmas volt a munkafeladat, vagy sok volt az elvárás, vagy rendszeresen be kellett járni, vagy egy hónap után sem történt előrehaladás a ranglétrán… Hát hogy lehet ezt elviselni?!
– Abba pedig aztán végképp bele lehet betegedni, ha tíz perc alatt nem tetszikelik legalább százan a reggeli müzlidről közzétett fényképet – kuncoga atata.
– Hiába gúnyolódsz, Tegyula – korholá a fatert amama –, a tudósok szépen megállapították, hogy nem szükségszerű, hogy a stresszt valami nagy esemény váltsa ki.
– Persze, elvisznek a háborúba, vagy egyedül maradsz a semmire néhány apró gyerekkel, kisöpörik a padlásod, kilakoltatnak a házadból, repülők szórják fejedre a bombákat, hát mi ez ahhoz képest, hogy vacakol az internet?! – ironizála a fater.
– Neked semmit sem érdemes mondani, látom, hogy nem érzed át a mai fiatalok gondjait – mondá rezignáltan amama.
– Mi tagadás, nem – mondá atata, és a zomzéd Zacsekkal szinte egyszerre hangos nevetésben törtek ki.
Ám a fater nemcsak a mai fiatalokat, hanem az óraátállítás megszüntetése körüli nagy fölhajtást sem érti.
– Évekig ment a duma az évi kétszeri óraátállítás ellen, miután a héten az EP elfogadta a megszüntetését célzó határozatot, melynek végrehajtására 2021-ig adott időt a tagállamoknak, most majd két évig töprengenek azon, vajon a természetes téli, vagy a mesterséges nyári időszámítás legyen használatban.
– Ezt alaposan meg kell beszélni, ne kelljen az egyesült Európában egy utazás során óránként tekergetni az órákat – mondá amama.
– A közös ismerősünk, a Vranyek kolléga sem szereti az óraátállításokat – jegyzé meg a Zacsek –, főleg ezt a tavaszit nem komálja, amikor ukmukfukk egy órával előrébb lépünk. Azt mondja, ilyenkor, amíg át nem áll a biológiai órája, gyakran megesik vele, hogy a reggeli merevedése nem az ágyban, hanem munkába menet a városi buszban éri.
– Az bizony kellemetlen lehet – bólogata megértően a fater, és elmeséle egy példázatot a megbolydult időérzékű emberekről.
A közeljövőben járunk valahol Európában. Egy ember nyitás előtt bezörget a könyvesboltba:
– Biblia van?
– Nincs.
– Talmud?
– Nincs.
– Akkor mi van?
– Korán!
Pistike, a stresszhelyzeteket sétával oldó nebuló
