A héten két nagy élményben volt részünk: megünnepeltük a márciusi idust, vagyis a ’48-as szabadságharc évfordulóját, és vendégül láttuk Károly herceget és Camilla hercegnőt. Amama valahonnan beszerzett egy angol zászlócskát, és ki akarta tenni az ablakba, de atata lebeszélte.
– Hogy jut eszedbe ilyen badarság, Tematild, hogy brit zászlót tegyél az ablakba?! – idegeskede atata. – Épp az hiányzik nekünk, hogy egy idegen királyság szimpatizánsának könyveljenek el bennünket.
– Miért, Tegyula, az most már nem bűn. Látod, hogy milyen fényes fogadtatást rendeztek számukra Belgrádban. Mintha mi is királyság lennénk. Gondoltam, hátha a mi utcánkat is útba ejtik, és integethetnénk nekik az ablakból. Szeretném közelebbről is látni a Camilla kalapját.
– Én nem a Camilla kalapjára voltam kíváncsi – jelentkeze a Zacsek –, hanem arra, hogy ugyan meghívják-e Karagyorgyevicsékat a díszvacsorára, amit Vucsics rendezett a királyi vendégeknek? Merthogy a miniszterelnök köztudottan haragszik Sándorra az áramtartozása miatt.
– Miért ne hívták volna meg őket, Zacsek? Elvégre komaságban vannak Károly herceggel, Sándort személyesen VI. György angol király, Károly nagyapja keresztelte. Emellett együtt jártak iskolába. Nagyon megsértődött volna, ha nem találkozhatott volna a rokonával, aki a brit trón várományosa.
– Képzelem, hogy a vajda is mennyire sértve érezte magát – fűzé hozzá amama.
– Miért sértődött volna meg Sejsej, Tematild?
– Azért, Tegyula, mert az angol vendég komáját meghívták, őt meg kihagyták. Pedig ő is komaságban van Vucsiccsal meg a Tómóval is. Egymás gyermekeit keresztelték, mint a hercegek. Illett volna őt is meghívni, és akkor felvághattak volna az előkelő vendégek előtt.
– Ugyan mivel vágtak volna fel, Tematild?
– Például azzal, hogy az ő komájuk ugyan nem walesi herceg, de vajda, és legyőzte a hágai bíróságot. És több könyvet írt, mint az ő Shakespeare-jük!
– Sok hűhó semmiért – legyinte a Zacsek, aki viszont drámairodalmi műveltségével szokott felvágni. – Miközben ezt a hercegi dínomdánomot meg a talpig lüszterbe öltözött, finomkodó politikusainkat néztem, arra gondoltam, hogy mi hasznom volt nekem, közönséges mezei polgárnak mindebből. Netán több beruházás érkezik a szigetországból? Vagy javulni fog az életszínvonalom?
– Ejnye, Zacsek, maga már megint csak a saját zsebére gondol – inté őt atata. – Gondoljon arra, hogy egy szép napon Károly lesz Nagy-Britannia uralkodója, ezért fontos, hogy jó benyomásokkal távozzon az országból. Sokat segíthet nekünk az uniós felzárkózásban. Emellett abban is segít, hogy Szerbia végre eldöntse, hogy kihez akar tartozni: a művelt Nyugathoz vagy Putyinhoz.
– Hát még akkor mennyit segítene, ha itt meg a Sándor lenne az uralkodó! – sóhajta amama. – Testvérország lehetnénk Angliával, és úgy élhetnénk, mint az angol alattvalók!
Vucsics szabadnapot vesz ki, és lemegy horgászni a Száva-partra. Mit ad isten, kifogja az aranyhalat!
– Ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat – hápogja a szerencsétlen partra vetett kopoltyús.
– Hát legyen! – mondja neki Vucsics. – Először is az összes ellenfelem kerüljön börtönbe. Másodszor, arassak abszolút győzelmet a választásokon! Harmadszor: legyek trónörökös!
Visszadobja a halat, és hazamegy. Másnap ébreszti a felesége:
– Ne lustálkodj annyit Ferdinánd, indul a vonat Szarajevóba.
Ámde atatát még a hercegi látogatásnál is nagyobb lázba hozta a villanyszámla. Azt remélte, hogy a nyúlfarknyi februárban sokkal kisebb summa jön össze, erre nagyobb lett, mint januárban!
– Mit füstölögsz amiatt a néhány ezres miatt, Tegyula! – szóla amama. – Mit szóljanak a szegény árvízkárosultak, akiknek a házát is elvitte a víz. Még szerencse, hogy idejében megszűnt az özönvíz, hála a szinódusnak.
– Hogyhogy a szinódusnak, Tematild? Mi köze a szerb egyháznak az esőzésekhez?
– Az a köze, ha nem tudnád, hogy az ő közbenjárásukra állt el az eső. Pénteken hangzott el a molebán, a könyörgés esőügyben, és hétfőre kiderült. Hiába mondjátok, hogy nem használ az ima, amikor itt van a bizonyíték!
– Én meg azt mondom, hogy nagyobb haszon lett volna eme buzgó főpapokból, ha imádkozás helyett lapátot ragadnak, és segítenek nyúlgátat építeni – kuncoga a kukacos Zacsek. – Ha engem kérdeznek, én is megígérhettem volna a felhők elvonulását, miután meghallgatom a meteorológusokat. És akkor most kikiálthatnának szentnek, aki felvette a kapcsolatot az égiekkel, és megmentette a lakosságot az újabb árvizektől.
– Maga meg a szentek! Ne nevettessen, Zacsek! Tudja, mikor tekintenék magát szentnek? Ha elintézné, hogy a vajda önként utazzon el Hágába, hogy meghallgassa a nemzetközi bíróság ellene hozott ítéletét. Mert akkor megmentené az országot egy jó nagy cirkusztól, amivel a Sejsej elszállítása fog járni. De attól tartok, hogy ilyen csoda akkor se történhet, ha maga Szent Péter interveniál az égieknél!
– Pedig igenis történnek csodák, Gyula zomzéd – replikáza a Zacsek. – Például az unokahúgomnak is része volt csodában.
Az unokahúg felkeresi a nőgyógyászt, aki a vizsgálat után így szól:
– Kedves hölgyem, ha este hazaér a férje...
– Nincs férjem, soha nem is volt.
– Nos, ha nincs férje, akkor ha legközelebb találkozik a barátjával...
– Nincs barátom, soha nem is volt.
Az orvos lassan odasétál az ablakhoz, és hosszadalmasan, csendben bámul az égre.
– Doktor úr, csak nincs valami baj? – kérdezi aggódva a nő.
– Nincs baj hölgyem, de amikor utoljára ilyen csoda történt, keleten felragyogott az égen egy csillag!
PISTIKE, buzgó meteorológus és sértődős koma
