Hát, ezek a felnőttek! Senki se tud elmenni rajtuk. Totál unalmasak, már egy hónapja másról se dumcsiznak, mint a választásról. Mintha ettől függne a vasárnapi rántott hús meg a mákos kalács. Hogy ez a párt így, az a párt meg úgy. Meg hogy ez itt csalt, az meg amott. Ahelyett, hogy dolgoznának. Közben ők mondogatják nekünk, gyerkőcöknek, hogy tanulj, tanulj, mert csak akkor lesz belőled valaki!
Sejtem, hogy mi lesz belőlünk, ha tanulunk! Mosogatófiú Londonban. Vagy biciklitaxis Amszterdamban. Esetleg utcasöprő Malmőben. De akkor is többre visszük, mint ők! A Zacsekpetit is folyton azzal szekírozzák a drága zülei, hogy hanyagolja a tanulást, ezért hordja haza az egyeseket. Mert folyton a tévét bámulja, ahelyett, hogy a matekot vagy a törit tanulná.
– Nagyon haragszom a tévére – füstölge a Zacsek. – Tönkreteszi a családi életünket. A fiam a tévé miatt áll bukásra, a feleségem a tévésorozatok miatt hanyagolja a háztartást. El is határoztam, hogy ki fogom dobni a lakásból!
– Nahát, ez aztán derék elhatározás, Zacsek! – dicséré őt atata. – És mikor dobja ki azt a vacak tévét?
– Amint véget ér a foci-Eb.
Addig is a választási eredményekkel szórakoznak a felnőttek. Annyit emlegetik, hogy már fejből tudom, hogy kinek hány százalék jutott, meg hogy ki kivel fog koalíciózni. A fater meg csak dörmög, hogy ezek már megint annyit kaptak, mintha tettek volna valamit a jólétünk érdekében.
– Ne keseregj, Tegyula, most már úgyis mindegy, hogy ki mennyit kapott – vigasztalá őt amama. – Kár ezen bosszankodni. Majd csak kihúzzuk valahogy az év végéig.
– Miért pont az év végéig, Tematild?
– Azért, mert akkor fognak emelkedni a fizetések. Hallottad, hogy mit mondott a Vucsics? Az év végén emelik a fizukat meg a nyugdíjakat. És azt is mondta, hogy az ellenzék csak nyugodtan cirkuszoljon a csalások miatt, ő akkor is folytatja az új gyárak avatását, és nem törődik a vádaskodásokkal. Mert neki mindig csak a nép jóléte van a szeme előtt.
– Csak egyet nem mondott a miniszterelnök, Tematild. Azt, hogy melyik év végén lesz az az emelés? Mert ahogy én elnézem a helyzetet, nem sok esélyt látok az ugrásszerű fejlődésre. Továbbra is megelőznek minket az olyan gazdasági hatalmak, mint Montenegró vagy Bosznia. A horvátokról meg a szlovénekről nem is beszélve.
– Hát nekem a politikusok ígéreteiről mindig a sógorom nagylánya, az Icuka jut az eszembe – kuncoga a Zacsek. – Őt is épp úgy átverték, mint ahogy a politikusok a jónépet.
– Talán az Icuka is besegített a választási kampányba? Segített meggyőzni a választókat? – érdeklőde amama.
– Dehogy, őt győzögette az udvarlója.
– Gyere fel hozzám, van néhány klassz CD-m – csalogatta a hódító a csajt.
– És megígéred, hogy csak zenét hallgatunk?
– Rendben.
– És ha nem tetszenek a CD-id?
– Az más. Akkor szépen felöltözöl, és hazamész.
De nemcsak választás volt a héten, hanem évforduló is: 36 éve, hogy meghalt az örökös elnök. Atata még emlékszik, hogy zokogott az egész ország. Megállt az élet, mindenki gyászolt, a politikusok pedig esküdöztek, hogy nem térnek le az ő útjáról. Úgy őrzik a testvériséget meg egységet, mint a szemük fényét!
– Nem azért zokogtak, Gyula zomzéd, mert annyira oda voltak érte – legyinte a Zacsek. – Hanem azért, hogy jaj, mi lesz velünk. Sejtették, hogy milyen sors vár rájuk. A politikusok meg azonnal hajba kaptak az örökségen. És addig nem is nyugodtak meg, amíg szét nem szedték a babaruhát!
– Hiába is szidjátok, Tegyula, én akkor is állítom, hogy az ő idejében sokkal jobban éltünk – szóla amama. – Nem kellett így garasoskodnunk, mint manapság, és Bécsbe jártunk bevásárolni. Most meg takarítani járnak az emberek a bécsiekhez. Ráadásul mindent lefizetésre vásároltunk, a mosógépet, a frizsidert. Méghozzá úgy, hogy a végén már alig kellett valamit törleszteni.
– Hát ez az, Tematild, fején találtad a szöget. Mert az ország is úgy élt, mint te: felvette az óriási hiteleket, amelyeket most kell törleszteni az utódoknak. Sajnos, azt a fajta gazdálkodást még egy Svájc se tudta volna sokáig folytatni, mert tönkrement volna.
– Az én anyósom is folyton visszasírja azt a régi világot – fűzé hozzá a Zacsek. – De főleg azért, hogy már nem tartozik hozzánk a csodaszép Adria. És mert nem keresheti fel a mesés Mljet szigetet, ahová ifjúkori emlékek fűzik. Ott töltötte ugyanis a mézesheteket a drága férjével. Már százszor elmesélte, hogy hogyan lubickoltak éjszaka a holdfényben a tengerben, méghozzá ruhátlanul! Mondtam neki: anyuka, ha annyira odavan azért a szigetért, most is elmehet. De fürdőruhát azért vigyen magával, nehogy valamilyen tengeri szörnynek nézzék.
Ámde atata szerint ez a 36 év arra volt jó, hogy rájöjjünk: se azok az idők nem voltak tökéletesek, de a mostaniak se. Akkor mindenki a kapitalista világ után sóhajtozott, mostanra meg kiábrándultak, mert kiderült, hogy ez se hozta el a Kánaánt.
Jaés a Vucsicsnak álmában megjelenik Tito!
– Jó, tudom, hogy neheztelsz rá, Józse, mert a vajda inasaként ki akartunk dobni a Virágházból azért, mert horvát vagy – mondja neki a szerb vezető. – Értsd meg, akkor olyan időket éltünk. Az kellett a népnek. De most, hogy én is olyan népszerű lettem, mint te, igazán segíthetnél nekem.
– Miben segítsek?
– Abban, hogy megnyugtassam az embereket. Hogy az ellenzék ne háborogjon a választási csalások miatt, a melósok ne méltatlankodjanak az alacsony fizetések miatt, a nyugdíjasok ne szidjanak, amiért megnyirbáltam a nyugdíjukat.
– Na, figyelj ide. Az ellenzéket intéztesd el a rendőrséggel. A melósoknak szúrd ki a szemét azzal az ígérettel, hogy jövőre már jobban élnek.
– És mit csináljak a nyugdíjasokkal?
– Őket küldd el hozzám.
PISTIKE, szekáns ígérgető és hódító CD-tulajdonos
