A Zacsek olyan vidám arccal állított be, mintha fizetésemelést kapott volna a munkahelyén, vagy mintha teli pénztárcát talált volna a buszon, és senki se jelentkezett, hogy az övé. Örömében rögtön lehajtotta a kupica barackot, amit amama tett elébe.
– Azt hiszem, hogy megfogtam az Isten lábát – kezdé mondókáját a boldogságtól repdeső Zacsek. – Ilyesmi csak egyszer fordul elő az ember életében. Többször is elolvastam a levelet, hátha csak a szemem káprázik.
– Miféle levélről van szó, ami ennyire feldobta, Zacsek? – csodálkoza atata. –Talán ifjúkori szerelme jelentkezett, hogy elvált milliomos férjétől, és most visszatérne magához? Vagy kecsegtető ajánlatot kapott a szövetséges haladóktól, hogy szívesen koalícióznának magával a helyi közösségben, mint közkedvelt kisebbségivel?
– Egészen másról van szó, Gyula zomzéd! Nem fogja elhinni: üzenetet kaptam a világhálón, hogy kisorsoltak nekem ötszáz eurót. És azonnal átutalják mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, amint elküldöm a kontószámomat. Az ötszáz éppen elég lenne, hogy megadjam a tartozásaimat.
– Szóval akkor én is reménykedhetek, Zacsek?
– Ha az első körben nem is, de a másodikban egészen biztosan. Ugyanis az ötszáz euró csak a kezdet. A tetejébe részvényessé is válok, és évi tizenötezer euró jutalék üti a markomat. Hiába, nagy dolog a világháló!
– Hogy neked nincs ilyen szerencséd, Tegyula! – sóhajtoza amama. – És mondja Zacsek zomzéd, ki az a gáláns gavallér, aki ezt üzente magának? Nem valamilyen hazánkfia, aki annyira felverekedte magát odakint, hogy bankot nyitott?
– Dehogy! Egy német nevű kölni fickó, egy bizonyos Benjamin. Azt írja, hogy a barátja dúsgazdag gyáros, de súlyos beteg, ezért elhatározta, hogy szétosztja vagyonát ismeretlenek között, nehogy pokolra jusson a smucigsága miatt. Ő pedig véletlenül ráfutott az én e-mail címemre. Még ma elküldöm a kontószámot, nehogy a nagybeteg meggondolja magát, vagy feldobja a talpát, mielőtt elküldi nekem a pénzt.
– Tényleg nagy dolog a világháló – bólogata atata. – De még a világhálónál is nagyobb az Isten állatkertje, benne az olyan naiv teremtményekkel, mint maga, Zacsek. Nem gondolja komolyan, hogy valaki csak úgy, jóindulatból ekkora összeget ajándékoz magának? Nem hallott még az internetes szélhámosokról, akik sorra verik át a pénzsóvár balekokat? Mit gondol, mi fog történni, ha megadja a bankszámát? Nem pénzt fog kapni, hanem még azt a csekélyke fizetését is le fogják szívni a számlájáról!
– Azt hiszem, hogy magából csak az irigység beszél, Gyula zomzéd – válaszola a sértődött Zacsek. –Irigykedik, hogy nekem sorsolták ki ezt a szép summát. De azért tényleg várok egy kicsit azzal a válasszal, nehogy magának legyen igaza.
Jaés meghal a dúsgazdag bankár, nagy temetést rendeznek neki. A gyászmenetben egy szakadt ruhájú, elhanyagolt külsejű hapsi sír a legkeservesebben. A mellette haladó férfi megkérdezi tőle:
– Elnézést, uram, talán rokona volt a bankár úr?
– Sajnos nem. Azért sírok ennyire.
Belgrádban meg a Dacsics Ivica sírdogál, mert attól fél, hogy a kormányalakító Vucsics megfeledkezik a rokonságukról, és nem jut neki miniszteri bársonyszék. De ott pityereg a Jovánovics Csédó meg sokan mások is.
– Őszintén szólva, nekem már a könyökömön jön ki ez az egész kormányalakítási komédia – hümmöge atata. – Úgy elhúzzák a dolgot, mint a rétestésztát. Másfél hónapja volt a választás, és még mindig nem tudni, hogy kik lesznek a koalícióban. Az embernek az az érzése, hogy csak azért halasztgatják, hogy a haladó vezér minél többet szerepelhessen a híradóban. Lassan már többet van a képernyőn, mint a Szulejmán.
– Az én anyósomat bottal sem lehetne elzavarni a tévé elől, amikor a híradó kezdődik – veté közbe a Zacsek.
– Talán a kedves anyósa ennyire megkedvelte a közimádatnak örvendő miniszterelnököt, és nem akarja elszalasztani bölcs és szívfacsaró nyilatkozatait? – érdeklőde amama.
– Egy frászt kedvelte meg! Csupán az izgatja, hogy bekerül-e a kormányba Radulovics? Hallotta, amikor az Elég volt! párt vezetője kijelentette, hogy a Vucsics elrabolt a nyugdíjasoktól 200 millió eurót, és ezt nevezi reformnak. Ezzel rögtön belopta magát az anyósom szívébe.
De még a kormányalakításnál is nagyobb szenzáció, hogy megoldódott a fantom rejtély! Naná, hogy ezt is az imádott Vucsics derítette ki!
– Én nagyon szégyelném magam az ő helyében – füstölge a Zacsek. – Másfél hónapra volt szüksége annak kiderítésére, amit a verebek is ciripeltek, mármint hogy a belgrádi elöljáróság vezényelte ki a fantomoknak elkeresztelt álarcosokat a belgrádi Szávamála negyedbe, hogy lerombolják a vízi város helyén levő épületeket. De én megesküdnék, hogy kezdettől fogva tudta, hogy a jobb kezének tartott Szinisa Mali polgármester a vétkes, csak abban bízott, hogy nem lesz ekkora balhé az ügyből, és a jónép másnapra elfelejti.
– Ne legyen ilyen szigorú a kormányfővel szemben, Zacsek – inté őt atata. – Látja, hogy mekkora gondokkal küzd, és mégis talált időt a fantom ügy tisztázására. Sőt, azt is megígérte, hogy a vétkesek lakolni fognak. Ez nem nyugtatja meg magát?
– Engem az nyugtatott volna meg, Gyula zomzéd, ha nem is került volna sor erre a példátlan jogsértésre, de ha már sor került, akkor a miniszterelnök azonnal meneszti az elkövetőket, és nem hiteget bennünket heteken át, hogy a hatóságoknak semmi közük az ügyhöz. A legkevesebb, amit tehetne, hogy bocsánatot kér, amiért megpróbálta félrevezetni a közvéleményt.
A Belgrádba tartó gyorsvonat első osztályú fülkéjében egyetlen utas ül. Hirtelen felpattan az ajtó, és egy fegyveres, álarcos gengszter lép be:
– Gyerünk, add ide az összes pénzedet! – parancsol az utasra.
– De hiszen nekem egy vasam sincs! Csóró nyugdíjas vagyok.
– Akkor meg miért reszketsz ennyire?
– Mert azt hittem, hogy a kalauz jön. Ugyanis jegyem sincs.
PISTIKE, közkedvelt kisebbségi és csóró részvényes
