MagyarZó Pistike messéi

A zőseim számára akkora meglepetés volt a brexit, mintha csupa ötös bizonyítvánnyal állítottam volna haza!

– Mi lesz ebből az áhított unióból, ha távoznak az angolok? – sopánkoda amama. – Sőt, ahogy hallom, már a franciák, a dánok meg a hollandok is követni akarják a példát. Kihez fogunk mi csatlakozni, ha ezek mind kilépnek?

– Ne pánikolj, Tematild, ez még nem a világvége – nyugtatá őt a bölcs fater. – Először is az angolok kiválási ügye még nem fejeződött be, megtörténhet, hogy találnak valamilyen ésszerű kompromisszumos megoldást, és maradnak a közösségben annak ellenére is, hogy a népszavazáson elutasították a tagságot. Mert maguk is nagyon gyorsan rájöttek, hogy csak ráfizetnek a brexitre. Másodszor pedig, nem kell mellre szívni a belgrádi lapok lelkendezését, hogy most majd szétesik az unió, mert emögött az az oroszbarát propaganda áll, hogy inkább a batyuskák felé kell fordulni.

– Látom, Gyula zomzéd, hogy maga nem osztja a Hágát legyőző és lángésznek kikiáltott vajda véleményét – jegyzé meg a Zacsek. – Mármint azt, hogy a brexitnek örülni kell, vagy ahogy ő írta: „a legnagyobb örömhír ez a szerbség számára, mert az angolok ezzel galagonyakarót döftek az élő halott unió szívébe”. A vajdának kedvence ez a vámpírűző eszköz, én még emlékszem, hogy annak idején ő maga is galagonyakaróval akarta kiűzni az örökös elnököt a belgrádi virágházból, akit szintén vámpírnak tartott.

– Jesszusom, micsoda időket élünk! – sopánkoda amama. – Mindenfelé vámpírok meg fantomok! Ez már olyan, mint egy igazi rémfilm, csak a Drakula hiányzik. Ezek után azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Londonban szellemek kísértenek a kormányépületben, és azok kényszerítették rá a Cameron miniszterelnököt, hogy írja ki ezt a szerencsétlen népszavazást.

Jaés sétál a La Manche csatorna partján Angela Merkel, Francois Hollande és David Cameron. Egyszer csak találnak egy lámpást. Egyikük a kezébe veszi, és hirtelen előugrik belőle egy szellem. Így szól hozzájuk:

– Szerencsétek van, mindhárman kívánhattok tőlem egyet.

Először a német kancellár asszony szólal meg.

– Azt szeretném, ha az unió áthidalná ezt a mostani válságot, még jobban felvirágozna, hogy mindenkit be tudjon fogadni, aki csak oda kívánkozik.

– Meglesz! – feleli a szellem. – És te mit kívánsz? – fordul az angol miniszterelnökhöz.

– Azt kívánom, hogy Angliát egy magas fal vegye körül, hogy soha többé senki idegen ne jöhessen be.

– Ez is meglesz – feleli a szellem. – És te? – kérdi a francia elnöktől.

– Mondd csak, szellem, milyen falról lenne szó Anglia esetében?

– Nos, ez 5 méter magas és 1 méter vastagságú fal lesz és teljesen körbeveszi az országot, hogy senki ne mehessen be – feleli a szellem.

– Jó. Akkor én azt kívánom, hogy ha elkészül, töltsd fel tengervízzel!

Ámde a marakodó európaiak példát vehetnének Pepéről, vagyis José Mujica volt uruguai elnökről, aki az emberek közötti megbékélést hirdeti, és akit népe jótevőjeként emlegetnek.

– Biztosan kirabolták szegény embert Belgrádban, vagy elkallódott a bőröndje a repülőtéren – találgatá amama. – Láttam a híradóban, hogy nagyon kényelmetlenül érezte magát elegáns házigazdája, a Vucsics előtt.

– Honnan szeded, Tematild, hogy kirabolták az idelátogató Mujicát?

– Hogyhogy honnan veszem, Tegyula? Kell lenni valamilyen magyarázatnak arra, hogy egy szál gyűrött ingben volt kénytelen megjelenni a fogadáson. Se zakó, se nyakkendő.

– Dehogy rabolták ki, és a bőröndje se kallódott el! A Pepének becézett politikus arról ismert, hogy mint a szegények érdekeiért küzdő volt gerilla, egyáltalán nem ad az ilyen külsőségekre. Úgy is emlegették, amíg hivatalban volt, mint a világ legszegényebb elnöke, bár valójában nem volt szegény, csak önként lemondott elnöki fizetésének kilencven százalékáról, és azt szétosztotta a hajléktalanok között. Még elnökként is egy bádogtetejű házikóban élt, és luxusautó helyett egy kivénhedt bogárhátúval közlekedett.

– Nem ártott volna, ha a Mujicát körülautóztatják a Dedinyén, ahol a vezetők villái vannak, és utána elviszik a szkupstinába – kuncoga a Zacsek.

– Maga biztosan már megint valamilyen rosszindulatú megjegyzésre készül, Zacsek. Miért lett volna szükség erre?

– Azért, hogy hadd lássa, hogy élnek a politikusok nálunk, egy ugyancsak szegény országban. Esetleg ki is fejthette volna nekik a filozófiáját, azt, hogy egy vezető politikusnak nem kötelező olasz öltönyben feszíteni és drága Audi gépkocsival furikázni. Enélkül is szolgálhatja a választók érdekeit.

– Akkor már értem, hogy miért nem hívták meg a Tómóékhoz – veté közbe amama. – Nagyon kellemetlen helyzetbe hozták volna a Dragicát.

– Ugyan miért került volna kellemetlen helyzetbe az elnök felesége?

– Na hallod, Tegyula! Mit szólt volna ez az ágról szakadt latin-amerikai gerilla, ha a Dragica véletlenül abban a meggyvörös csipkeruha költeményben teszi elébük a kaficát, amiben legutóbb jelent meg egy jótékonysági rendezvényen. Olvastam, hogy az a ruci egy híres londoni divatcég, a Dolce-Gabbana készítménye, és kereken tízezer euróba kerül.

– Csak a puszta irigység beszél belőled, Tematild, mert neked nem futja ilyen méregdrága ruhakreációra – inté őt atata. – Nem vagyunk Latin-Amerikában, és az ország első hölgyének azért illik adni az eleganciára.

– Lehet is, hogy alaptalanul szapulja az ellenzék eme szegény elnöknét a túlzott flancolása miatt – vélekede a Zacsek. – Ki tudja, lehet, hogy titokban ő is secondhand boltba jár vásárolni, mint a jólétben élő burzsuj honfitársai, és ott akadt a turkálóban a Gabbana-rucira. Az angol trónörökös felesége, a Katalin hercegnő dobta ki, és véletlenül hozzánk került. A múltkor én is találtam egy micisapkát, rajta az angol címerrel, az meg lehet, hogy Vilmos hercegé volt.