Amama már megint a nyaralásról ábrándozik! Hol a vadregényes Adriát emlegeti, hol a langymeleg görög tengert.
– Igazán befizethetnénk egy tíznapos halkidiki üdülést, Tegyula. Olvasom a hirdetést, nem a világ, mindössze százötven euró személyenként, és kényelmes busz röpít bennünket az azúrkék Ion tengerig. Igaz, az étkezésről magunknak kell gondoskodnunk, de majd kijárok ott is a piacra, mi az nekem. Már el is képzeltem, ahogy esténként sétálgatunk a halkidiki tengerparton a pálmafák alatt, egyszer-kétszer betérhetnénk egy hangulatos tavernába, ahol buzuki szól, és mindenféle tengeri herkentyűket szolgálnak fel…
– Állj meg, Tematild, és kezdj el számolni – hozzá le őt a fellegekből atata. – Először is honnan veszed azt az ezer eurót, amennyire minimum szükségünk lenne az utazáshoz és a herkentyűkhöz, és amennyit egész évben se tudok félretenni ebben virágzó országban? Másodszor, gondolj bele, hogy mekkora macera a tizenvalahány órás buszozás ebben az őrült kánikulában, miközben a migránsokat kerülgetjük a határokon. Akkor már inkább lemegyek a strandra biciklivel, az nem kerül semmibe. Igaz, itt nem a buzuki szól, hanem a Cécó bömböl a hangszóróból, de a hideg sör ezt is feledteti.
– Az én anyósomnak is folyton a tengeren jár az esze – szóla közbe a Zacsek. – De ő nem akárhova utazna, hanem a mesés mexikói Riviérára!
– Nocsak, Zacsek, talán pénzzé tette a családi aranyat, hogy befizethessen a kedves anyósának egy életre szóló túrát? Nem is néztem volna ki magából, hogy ilyen áldozatkész vejkó!
– Egy frászt fizetek én neki nyaralást! Hanem az a szerencse érte az öreglányt, hogy egy utazási ügynökség kisorsolt neki egy mexikói nyaralást. Teljesen beleélte magát, szinte röpködött a boldogságtól, már azon gondolkozott, hogy beiratkozik egy spanyol nyelvtanfolyamra. Egészen addig tartott az örömmámor, amíg nem közölték vele, hogy a nyeremény csak a hotelszobára vonatkozik, az ellátást és a repülőutat magának kell fizetnie. Azóta olyan búskomor, mintha valamilyen nagy szerencsétlenség érte volna.
Egy újgazdag asszonyság hazajön mexikói nyaralásáról, és élményeiről mesél a barátnőknek.
– Egyszer szörnyű helyzetbe kerültem! Képzeljétek el: indiánok jobbról, indiánok balról, indiánok előttem, indiánok a hátam mögött…
– Ó, szegénykém! Képzelem, hogy megrémültél. És mit csináltál?
– Mit tehettem? Megvettem az egyik takarót, amit árultak.
Ámde a belgrádi politikusok is csak álmodozhatnak a nyaralásról, mert a Vucsics megtiltotta nekik az utazást, amíg nem alakul meg a kormány.
– Ahhoz képest, hogy mennyi időt vesz igénybe az új kormány megalakítása, a Luca széke expressz gyorsasággal készül – jegyzé meg a Zacsek. – Lassan két és fél hónapja a választásoknak, és még mindig csak találgatják, hogy kik lesznek az új miniszterek. Már legalább öt időpontot ígért a kormányalakító, de folyton valami közbejön.
– Nem érti ezt maga, Zacsek – inté őt atata. – Egy kormányalakítást nem lehet csak úgy elkapkodni. Sok mindent figyelembe kell venni a munkatársak összeválogatásánál. Kell lenni a kormányban, aki ügyel arra, hogy az orosz batyuskák érdekei ne sérüljenek, mert különben megharagszik a Putyin. Aztán kell valaki, aki az uniós csatlakozást forszírozza, mert megharagszanak Brüsszelben. Kell, aki a boszniai szerb testvérekről gondoskodik, továbbá figyelni kell arra, hogy kellő számban kapjanak helyet a haladópárti káderek és a koalíciós partnerek, köztük a VMSZ emberei. Aztán a gazdaság, a hadsereg, a nyugdíjasok képviselői…
– Egyedül azokat a kormánytagokat nem említette, Gyula zomzéd, akik majd dolgoznak is – veté közbe a kukacos Zacsek. – Akik nem pártkáderek, hanem szakértők, és akik végrehajtják a sokat emlegetett reformokat. Vagy számukra már nem is marad hely?
Jaés találkozik a francia, az angol és a szerb miniszterelnök.
– Nagy gondban vagyok, – mondja a francia. – Kiderült, hogy az egyik miniszterem alkoholista, de nem tudok rájönni, hogy ki az.
– Nekem is hasonló a problémám – így az angol. – A minisztereim közül valaki korrupt, de nem tudok rájönni, ki az.
– Ismerős a helyzet – teszi hozzá Vucsics. – Az egyik miniszterem szakértő, de nem tudok rájönni, ki az.
Ámazonban egy komoly szakértő már kapott hivatalt Belgrádban: Muamer Zukorlics főmufti, aki a képviselőház oktatási és tudományos bizottságát vezeti. Hogy miben szakértő? Hát az iszlámban!
– Megáll az ész, hogy mi sül ki a pártok közötti piszkos alkudozásból! – füstölge a Zacsek. – Szükségük volt a haladóknak a bosnyák pártra, erre előléptetik a Zukorlicsot. Megérteném, ha a vallásügyi bizottság élére nevezték volna ki ezt a szandzsáki imámot, aki a politika kedvéért felfüggesztette egyházi tisztségét, de hogy pont az oktatással, a tudománnyal és az informatikával foglalkozó testületet bízták rá!
– Messzebb kell nézni, Zacsek – világosítá fel őt az én bölcs faterom. – Gondoljon arra, hogy ki a szerb vezetők legjobb barátja? Ki fogja finanszírozni a belgrádi víziváros építését? Hát bin Zajed, az Egyesült Arab Emírségek dúsgazdag olajsejkje! Elfelejtette, hogy mit mondott a Nikolics Tómó, amikor ott járt vendégségben? Hogy Szerbiát és az emírséget testvéri szálak fűzik össze. Hátha testvérek lettünk azért a néhány százmillióért, akkor talán megválaszthatjuk a főmufti Zukorlicsot is.
– Én csak azt nem tudom, hogy hol találunk magyar nyelvű Koránt Pistinknek? – sopánkoda amama.
– Miket beszélsz, Tematild? Minek a Pistinek a moszlimok szent könyve?
– Hogyhogy minek, Tegyula? Ha az arabok a testvéreink, az oktatási halljakend pedig egy főmufti, akkor gondolhatod, hogy kötelező lesz a Korán tanulmányozása. Az informatika meg lesz, ahogy lesz.
Két frissen diplomált informatikus beszélget:
– Képzeld, tegnap este megismerkedtem egy szőke bombázóval.
– Szerencsés fickó… És, történt valami?
– Igen. Felhívtam a lakásomra, ittunk egy kicsit, átöleltem…
– És utána?
– Csókolóztunk, elkezdtem vetkőztetni…
– És azután?
– Azután lefektettem a notebook mellé, az asztalra…
– Ne mondd! Vettél notebookot? És hány gigás?
PISTIKE, szerencsés indián és ábrándozó szakértő
