Amama igazi ünnepi ebéddel lepett meg minket hétfőn: finom húslevessel, bécsi szelettel és szalmakrumplival, utána pedig omlós szilváslepénnyel, fahéjas cukorral a tetején.
– Mi történt Tematild, hogy ilyen pazar ebédet készítettél nekünk, méghozzá hétköznap? – csodálkoza atata. – Valamilyen ünnep van, amiről én nem tudok? Vagy találtál egy elkallódott ezrest a kötényed zsebében?
– Sem ez, sem az, Tegyula. Azt ünnepeljük, hogy megúsztuk a háborút. Bevallom, én már lelkileg felkészültem a legrosszabbra, mert nem lehetett tudni, hogy mit hoz a hétfő reggel. De hálistennek átvészeltük a banyalukai referendumot!
– Honnan szeded ezt a marhaságot, hogy a háború szélén volt az ország Dodikék népszavazása miatt?!
– Egyáltalán nem marhaság, Tegyula. Te nem jársz piacra, és nem látod a kioszkban kitett újságokat. Minden cím azt ordította, hogy jön a háború! Meg hogy megvédjük a Dodikékat. Sőt, a Putyin is megvédi őket minden eszközzel! Lelki szemeimmel már láttam, ahogy a ruszki tankok végigcsörtetnek a Szabadka–Újvidék autóúton, hogy elérjék Banyalukát.
– Nem kell felülni ezeknek a felelőtlen bulvárlapoknak. Mindenből szenzációt csinálnak, nem törődve azzal, hogy oktalanul keltenek pánikot.
– Mit tudjuk mi, Tegyula, hogy volt-e ok pánikra, vagy nem volt. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Szombaton például akkora tömeg volt az áruházban, hogy félórát ácsorogtam a kassza előtt. Mindenkinek tele volt a bevásárló kocsija liszttel, étolajjal. Ők biztos tudtak valamit.
– Hát igen, könnyű felültetni a szerencsétlen jónépet. Elhinteni, hogy meg kell védeni a szegény ártatlan Dodikékat, akiket a gaz bosnyákok meg akarnak támadni csak azért, mert népszavazást tartanak a köztársaságuk napjáról. Úgyis teletömték a nép fejét, hogy mindenki csak bántja a szerbeket. Ha tehetném, jó nagy bírságot szabnék ki mindazokra, akik folyton félreverik a harangot, és háborús hangulatot keltenek.
– Lehet, hogy tényleg meg kellene büntetni a pánikkeltő szerkesztőket – veté közbe a Zacsek. – De mi van a többiekkel? Mondjuk a politikusokkal.
– Kire gondol, Zacsek?
– Például a Dacsics Ivicára. Kell-e nagyobb pánikkeltés, mint amikor a külügyminiszter azt üzeni Szarajevónak, hogy „ha háborút akartok, megkapjátok!”? Vagy amikor a Nikolics Tómó elnök kiadja az ordrét a hadseregnek, hogy fokozza az éberséget, nehogy meglepetés érje az országot? Engem nem nyugtatott meg Vucsics válasza sem arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e háború. Amire azt válaszolta, hogy nem lesz, de nem azért, mert ő netán félős lenne, mert mindenki tudja róla, hogy semmitől se fél, hanem azért, mert aggódik a jövőnkért.
– Csodálom magát, Zacsek. Nem nyugodott meg ettől a kijelentéstől?
– Mitől nyugodtam volna meg, Gyula zomzéd? Attól, hogy a miniszterelnöknek lenne bátorsága háborúzni, csupán a jövőnk miatt visszafogja magát? Nekem egy miniszterelnök ne játssza meg a rettenhetetlen daliát, és ne dicsekedjen a bátorságával ilyen zavaros időkben, hanem mindenkit intsen békére.
Egy nő valahol a Száva partján talál egy antik korsót, véletlenül megdörzsöli, erre kijön belőle a dzsinn.
– Mostantól az úrnőm vagy, és teljesítem egy kívánságodat!
Mire a lány:
– Elegem van már ebből a szegénységből! Intézd el, hogy kapjak végre rendes fizetést! De ne csak én, hanem mindenki.
– Te is tudod, hogy ez szinte lehetetlen, és a Valutaalap se nézné jó szemmel, ha a kormány túllépné a szerény költségvetési kereteket. Kérj valami könnyebbet! – feleli a tájékozott szellem.
– Jó, akkor kérek egy kedves, figyelmes, megértő és jóképű férfit, aki emellett józan életű, és nem akar folyton háborúzni a szomszédokkal.
Erre a dzsinn:
– Hogy mondtad, mennyi legyen a fizetésed?
Ámde nemcsak a háborús veszély múlt el, hanem a biztonsági helyzet tekintetében is óriási haladást értünk el! Újvidéken például szenzációs mértékben csökkent a bűncselekmények száma.
– Hát, hogy én mekkorát röhögtem a Sztefánovics belügyminiszter bejelentésén! – így a Zacsek. – Régóta hallottam már ilyen jó viccet, mint amilyent ittjártakor mondott a múlt héten. Hogy hála az éber rendőrségnek, két év alatt nem kevesebb mint 37 százalékkal sikerült csökkenteni a bűnözést városunkban! Amit úgy kell érteni, hogy az ő minisztersége alatt. De alig tette ki a lábát, másnap fényes nappal kiraboltak egy bankot Újvidéken. Úgyhogy tűzheti a kalapja mellé a bűnözési statisztikáját!
– Kár, hogy nem járt a mi utcánkban a miniszter – fűzé hozzá a mama.
– Miért, talán be akartad hívni egy kávéra, Tematild? – viccelőde atata.
– Nem, elvezettem volna ahhoz a három szomszédhoz, akiket az elmúlt néhány hétben raboltak ki. Kíváncsi vagyok, milyen statisztikával vigasztalta volna a szemközti szomszédasszonyunkat, aki tíz percre hagyta nyitva az ablakot, hogy szellőztessen, és amíg kiment a konyhába kávét főzni, a rabló beugrott, és elvitte a havi nyugdíját. A másik szomszédasszony pedig rajtakapta a fiókokban kutató fickót, de az fellökte, és elmenekült az ékszerekkel. És egy harmadik szomszédnál is járt egy enyveskezű látogató.
– Ezek sajnálatos egyedi esetek, Tematild, sajnos, ilyesmi jobb helyeken is előfordul. Nem állíthatnak rendőrt minden ablak elé.
– Az igaz, Gyula zomzéd – ellenkeze a Zacsek –, de akkor legalább ne tegye magát nevetségessé, és ne dicsekedjen a miniszter azzal, hogy milyen nagy arányban javult a közrend.
Atatának csak úgy, véletlenül eszébe jutott egy régi vicc a „Kárpátok géniuszáról”, aminek különben semmi köze a szerb belügyminiszterhez.
Egy feldúlt férfi kiáll a bukaresti főtérre, és teli torokból elkezdi kiabálni:
– Ceausescu hülye! Ceausesescu hülye!
Az elkövetőt bíróság elé állítják, és három év, három hónap és három nap börtönre ítélik.
Az ítélet indoklása: három nap azért, mert megsértette a főtitkárt. Három hónap azért, mert kihágást követett el a közrend ellen. A három évet pedig azért kapta, mert államtitkot fecsegett ki!
PISTIKE, rettenhetetlen dalia és tájékozott dzsinn
