Már a Zacsek is mindenfelé rémeket lát! Olyan izgatottan állított be hozzánk, hogy két kupica se volt elég, hogy megnyugodjon. Elmesélte, hogy csukázni volt a Kis-Dunán.
– És mi zaklatta fel ennyire, Zacsek? – érdeklőde atata. – Talán megakasztott egy hatalmas csukát, és elharapta a zsinórt? Ez tényleg bosszantó tud lenni.
– Bár csak ez történt volna! – sóhajta a Zacsek. – De akkora halat se fogtam, mint az ujjam. Mintha esővizes hordóba dobtam volna be a pecám. Hanem ahogy ott bóklászok a part menti erdőben, keresem a jó pecahelyet, egyszer csak mit látok?
– Na, mit, Zacsek? Egy pénztárcát, tele ezresekkel.
– Ne vicceljen, Gyula zomzéd, nincs nekem olyan szerencsém. Egy ládát látok.
– Hát ez nem egy nagy izgalom, Zacsek. Én a múltkor egy komplett konyhabútort láttam, a frizsidert is beleértve. Sajnos, a lelkiismeretlen polgártársak ott rakják le a kimustrált holmit. Olyan a part menti erdő, mint a szemétdomb.
– Nem erről van szó, Gyula zomzéd. Ez egy nagyon gyanús láda volt. Meg merek esküdni, hogy puskagránát volt benne. Vagy aknavető. Arra gondoltam, hogy biztosan valamilyen merénylők ott rejtették el a fegyvereiket. Most nem tudom, hogy kit értesítsek: a rendőrséget vagy a terrorelhárítást? Merthogy újabban haséban vannak egymással.
– Ne nevettesse ki magát, Zacsek. Nyugodjon meg, az is csak egy kidobott fásláda lehetett. Látom, hogy magát is megfertőzte a Sztefánovics belügyminiszter, aki teljes lázban van, amióta egy járókelő megtalálta azokat a fegyverládákat a jajinci erdőben, a Vucsicsék családi háza közelében. Ettől rögtön beindult a fantáziája, és mindenféle elméleteket talál ki. Például azt, hogy azért hagyták pont ott a fegyvereket, mert arra szokott elhaladni a miniszterelnök a gépkocsijával, amikor a szüleit jön látogatni, és kénytelen lassítani a kanyarban.
– Milyen szép tőle, hogy a rengeteg bokros teendői mellett időt szakít a szülei meglátogatására! – sóhajta amama. – És azok a szemtelen merénylők pont ezt akarták kihasználni, hogy megtámadják. Mert nem tetszik nekik, ahogy a Vucsics fellendíti az országot. Hallottad, hogy mit mondott a Sztefánovics? Hogy az utóbbi egy hét alatt kilencvenhét merénylő mászkált arrafelé. Borzasztó bele is gondolni! Ha csak a Vucsicsék háza környékén ennyi a merénylő, akkor mennyien vannak az egész országban? Egyedül azt nem értettem, hogy miért kell őket apasági DNS teszt alá vetni?
– Ne beszélj szamárságot, Tematild! Nem az apaságot vizsgálnák, hanem a fegyvereken talál DNS-nyomokat, ezek alapján próbálják beazonosítani az állítólagos merénylőket. Csak sajnos kiderült, hogy nagyon sokan összefogdosták azokat a fegyvereket, és így még a hollywoodi Columbo felügyelő se tudná megtalálni az igazi tettest.
– Szerintem ezen a nyomon kellene elindulniuk Sztefánovics nyomozóinak – okoskoda a Zacsek. – Vagyis hogy olyan gazfickókról lehet szó, akik életükben nem láttak krimi filmet, mert akkor tudnák, hogy le kell törölni az ujjlenyomatokat. Az viszont már kiderült, hogy a miniszterelnök szülei nem is laknak ott, hanem csak hétvégi kirándulásra használják azt a házat, így még nehezebb feltételezni, hogy pont a Vucsics ellen szervezkedtek.
– Nem lepne meg, ha a nagy hűhó elültével az derülne ki, hogy valakik meg akartak szabadulni a fegyverektől, amit a boszniai harcterekről hurcoltak haza, és egyszerűen kitették a ládákat az út menti bokorban – következtette atata. – Ahol annyi fegyver van a lakosságnál, mint nálunk, ott ez könnyen előfordulhat.
Jaés még az átkos szovjet időkben Brezsnyev beszédet mond a Vörös téren. Egyszer csak valaki rálő, ám a lövés célt téveszt.
A rendőrség percek alatt elfogja a merénylőt, és megkezdődik a vallatás.
– Neved?
– Iván Ivánovics.
– Foglalkozásod?
– Mesterlövész.
– Te mesterlövész? Hiszen nem tudtad eltalálni.
– Persze hogy nem, mert hogy célozzak, ha állandóan lökdösnek hogy: Lőj már, Iván! Lőj már!
Ámde nem elég, hogy galád merénylők veszélyeztetik a miniszterelnököt, hanem még a nyugdíjasok is fellázadtak ellene!
– Azért nem volt szép tőlük, hogy pont most vonultak fel a Vucsics ablaka alatt nyugdíjemelést követelve, amikor így megviselte szegényt a rá leselkedő veszély – állapítá meg amama. – Ráadásul, amikor kiharcolta nekik a valutaalapnál az év végi többletet. Nem is csodálom, hogy a Vulin miniszter ellenzéki ügynököknek nevezte a felvonulókat.
– Csak egyszer találkozna eme júlos miniszter az anyósommal, majd megmutatná neki, hogy ki az ügynök! – felelé a Zacsek. – Merthogy az a négy-öt ezer dinár, amivel kecsegtetik őket, egy nagy semmi. Az anyósom ugyanis, akinél smucigabb teremtést még nem láttam, pontosan kiszámította, hogy két év alatt kereken százezer dinárt vettek el a nyugdíjából arra hivatkozva, hogy ebből fogják fellendíteni az ország gazdaságát. Ahelyett, hogy azon a pénzen elment volna egy felkapott gyógyfürdőbe, fiatalító kúrára. Most pedig nagylelkűen visszaadnak ötezret, és azt várják, hogy essenek hasra a nyugdíjasok. Ami pedig a jövő évre ígért másfél százalékos emelést illeti, abból legfeljebb öt kiló krumplit vehetnek.
– Ha öt kiló, hát öt kiló, Zacsek – inté őt atata. – Azért is hálásak lehetnének a nyugdíjasok. Megtörténhetett volna, hogy semmit se kapnak, merthogy az országos lendülés, sajnos, nem jött be. A gyógyfürdőt pedig felejtse el a kedves anyósa, mert néha kellemetlenségekkel jár.
Egy idős házaspár a negyvenedik házassági évfordulón elutazik egy szigetre, ahol a legenda szerint olyan csodálatos fürdő működik, amiben annyira megfiatalodnak az emberek, hogy rájuk se lehet ismerni.
Az üdülésről visszatérve a lányuk várja őket a repülőtéren, de sehol nem látja a szüleit. Egyszer csak odalép hozzá egy fiatal nő, karján egy csecsemővel, és megszólítja:
– Lányom, én vagyok az. Ugye nem ismersz meg? Megfiatalított a csodaforrás!
A lány döbbenten kérdezi:
– Mama, te vagy az? De ki ez a csecsemő?
– Az apád. Ez a hülye elaludt a vízben.
PISTIKE, DNS-szakértő és szemetelő fantaszta