Amamát annyira nyugtalanítja az elnökválasztás, hogy tegnap is totál elsózta a krumplilevest, alig lehetett megenni. Azért, mert főzés közben a híreket hallgatta és nem figyelt oda.
– Nem értem, Tematild, miért izgat téged ez a választás? – csodálkoza atata. – Amikor ebben az országban hálistennek minden évben megörvendeztetnek bennünket egy voksolással. Inkább az időjárást hallgatnád, hogy mikor lesz már végre szép idő.
– Azért izgat az elnökválasztás, Tegyula, mert kíváncsi vagyok, hogy mi lesz szegény Tómóval. Mindenfélét beszélnek az emberek. Van, aki azt mondja, hogy ő lesz megint az elnök, mások szerint mégse lesz ő. Azt is mesélik, hogy a Vucsics azért nem fogja őt jelölni, mert megirigyelte a posztját, és ő akar a helyébe lépni.
– Szamárság! – legyinte atata. – Dehogy irigyelte meg az elnöki hivatalt, ahol negyedannyi hatalma se lenne, mint kormányfőként. Ott nem nyilatkozhatna mindennap a tévének, mint most. Inkább az van a dolog mögött, hogy a haladók nagyon félnek, hogy a Tómó népszerűtlen és alulmarad a riválisokkal szemben, tehát kicsúszik a hatalom a kezükből. Más kerül az elnöki székbe, és akkor a Vucsics csillaga is leáldozik. Ezért óvatosságból szeretné rábeszélni a barátját, hogy önként lépjen vissza, és engedje át neki a jelöltséget. Mert ő állítólag biztosan győz, ezt mutatják a statisztikák.
– Na látod, Tegyula, ezek vagytok ti, férfiak! – válaszola sértődötten amama. – Csak a statisztika érdekel benneteket, de hogy mi lesz a Tómó lelki világával, az mellékes. Meg hogy mennyire töri őt össze a gondolat, hogy többé nem lesz elnök. És a tetejében a Dragicának is meg kell magyaráznia, hogy holnaptól nem ő lesz az első hölgy, mehet vissza a konyhába. Képzelem, micsoda csalódást okozna neki! Lehet, hogy már meg is varratta a tavaszi kosztümöt az avatásra.
– Nem az elnökné tavaszi kosztümje meg a lelkiállapota a kulcskérdés, Tematild, hanem hatalom megtartása – inté őt atata. – A pártok közismerten mindenre készek a hatalomért.
– Szép kis cirkusz lesz még ebből, azt megjósolhatom! – kuncoga a látnok Zacsek. – Nikolicsnak egyelőre esze ágában sincs félreállni, annyira megszokta a közszereplést meg a vörös szőnyeget. Nem fogja talán most mindezt feladni, és visszamenni Bajcsetinába pálinkát főzni. Sőt, olvasom a nyilatkozatát, hogy szerinte az egész haladópárt száz százalékban őt támogatja, mert olyan jól végzi a dolgát, hogy megérdemel még egy mandátumot. Úgyhogy izgalmas események következnek!
A Zacseknek van egy távoli rokona, aki színész és nemrég hasonló lelki állapotba került, mint az elnök, amikor kitették a színházból. Ezért kénytelen volt egy cirkuszban elhelyezkedni. Azt a feladatot kapta, hogy az elefánt után takarítson.
Arra tévedt egy régi ismerőse a színházból, és látja, hogy színésztársa éppen az elefánt után hátra maradt hatalmas gombócokat lapátolja.
– Te, hogy bírod elviselni ezt a bűzt, miért nem hagyott itt őket? – kérdi tőle.
– Mit képzelsz? Nem gondolod komolyan, hogy végleg szakítok a művészpályával?!
Ámde nemcsak választásokra készülünk, hanem a békeharcra is. Most már nem kell félnünk attól, hogy az alattomos agresszor meglep és leigáz bennünket, mert Vucsicsnak hála, nem fogunk hiányt szenvedni vadászbombázókban. Csak a múlt héten nyolc harci gépet kaptunk ajándékba Lukasenkától!
– Belegondolni is rossz, Tegyula, hogy eddig milyen nagy veszélyben éltünk, és fogalmunk se volt róla – sopánkoda amama. – Tárva nyitva volt a légterünk, bármikor behatolhatott volna az ellenség. Jó lesz, ha kitakarítod a pincét, nehogy légiriadó legyen.
– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy veszélyben van az ország? – idegeskede atata. – És mióta lettél ilyen nagy katonai szakértő?
– Nem én vagyok a szakértő, Tegyula, hanem a belgrádi lapok. Saját szememmel láttam a kioszkban a címoldalakon, hogy a körmönfont sipik támadásra készülnek. El akarják rabolni Dél-Szerbiát. Sőt, a horvátok is halmozzák a rakétákat, azok is minket akarnak megtámadni. Még szerencse, hogy a keleti testvérek így gondoskodnak rólunk, és nem hagynak cserben minket a bajban. Mint például a jószívű Lukasenka.
– Hát nekem is tátva maradt a szám a meglepetéstől, amikor a miniszterelnök nagy csinnadrattával bejelentette, hogy mekkora siker koronázta minszki útját – jegyzé meg a Zacsek. – Vagyis hogy a belorusz örökös elnök, akit Európa utolsó diktátorának szoktak nevezni, annyira szívén viseli a védelmünket, hogy csak úgy, a Vucsics szép szeméért, nyolc MÍG-vadászgépet adományoz Szerbiának. Igaz, kissé már elnyűtt masinákról van szó, és generálozásra szorulnak, akárcsak az én harmincéves Yugóm, de akkor is olcsóbbak, mint az újak.
– Én se hittem volna, hogy a fehéroroszok olyan nagy lábon élnek, hogy így osztogatják a vadászgépeket, még ha kimustráltak is – fűzé hozzá atata. – Mert eddig úgy tudtam, hogy nem nagyon dúskálnak a javakban, sőt legalább olyan éhenkórászok, mint mi. De őszintén szólva jobban megörültem volna, ha nem vadászbombázót, hanem a jó hírű traktoraikból kapunk néhányat ajándékba. Abból sokkal nagyobb hasznuk lett volna a mi mezőgazdászainknak, mint a bombázókból.
– Maga csak kifogásokat keres, Gyula zomzéd, hogy megszólja derék miniszterelnökünket – epéskede a Zacsek. – És elfelejti, hogy kezdődik a választási kampány, amikor meg kell győzni a választókat, hogy milyen kiváló vezetőnk van. Nemcsak itthon avat minden nap egy-egy nagyüzemet, nemcsak a villanyszámláinkat intézi el, hanem még külföldről is elárasztják olyan értékes ajándékokkal, mint a milliókat érő vadászbombázók. Mit gondol, ki figyelt volna rá, ha azt jelenti be, hogy hoztam nektek néhány traktort?
A régi komcsi időkben a szovjet Pravda beszámol a békeharc legújabb fejleményeiről.
„Súlyos incidens történt Kína felé eső határunkon. Egy kínai tankokból álló egység megtámadott egy békésen szántogató szovjet traktort. Az viszonozta a tüzet, és miután megsemmisítette az összes ellenséget, visszarepült a bázisra”.
PISTIKE, óvatos statisztikus és derék békeharcos
