Ebben a szép tavaszias időben amama úgy kivirágzott, mint a márciusi kikerics! Folyton a tükör előtt igazgatja a frizuráját, és közben dallikázik.
– Vársz valakit, Tematild, hogy így csinosítgatod magad? – kérdé atata.
– Mindig jöhet valaki, Tegyula, nem lehetek ápolatlan. Tegnap is volt egy nagyon kedves látogatóm. Egy magas, jóképű fiatalember. Kellemesen elcsevegtünk a kapuban.
– No nézd csak! És mit akart?
– Ne legyél mindjárt féltékeny, Tegyula. Nem akart semmit, csak megkérdezte, hogy vagyunk mostanában. Azután aziránt érdeklődött, hogy mennyire vagyok elégedettek a kormánnyal és kire fogok szavazni az elnökválasztáson. Azt mondta, a haladópártból küldték, mert direkt kíváncsiak az én véleményemre. Nem gondoltam volna, hogy a kormányban tudják a címemet és ennyire gondoskodnak rólunk!
– Egy frászt gondoskodnak rólunk, Tematild! – oszlatá el amama illúzióit a fater. – Közeleg a választás, és a kormánypárt bemelegítésként úgynevezett ajtótól ajtóig kampányba kezdett. Otthonukban macerálják az embereket, faggatják őket, pedig ez teljesen törvénytelen, mert az szigorúan magánügy, hogy én kinek adom a voksom. De hát megszokhattuk, hogy ők fütyülnek a törvényekre. Csúnyán visszaélnek a helyzetükkel, azzal, hogy van pénzük megfizetni ezeket a szerencsétlen házalókat.
– Na, az én anyósommal találkoztak! – jelentkeze a Zacsek. – Azt hiszem, megemlegeti az a pártagitátor, aki hozzánk becsöngetett!
– Talán rácsapta az ajtót a kedves anyósa? – érdeklőde amama. – Vagy valamilyen csúnyát mondott neki?
– Azt nem, csak szép finoman megkérdezte tőle, hogy ugyan mennyit fizetnek neki ezért a szégyenteljes munkáért, amit egy komoly úriembernek, aki ad magára, nem volna szabad elvállalnia?
– És mit válaszolt az illető?
– Csak hebegett-habogott szegény. De rögtön becsukta az aktatáskáját, és eloldalgott. De hogy mit írt be a füzetébe, nem tudhatom. A lényeg az, hogy azóta egyszer sem háborgattak bennünket.
– Ez örvendetes, Zacsek – jegyzé meg atata. – De azt azért nem ajánlanám magának, hogy mostanában új állásra pályázzon, mondjuk, valamilyen állami hivatalban, mert esetleg elutasításban lehetne része. Olvastam, hogy ezek a pártagitárok kötelesek jegyzéket készíteni az ellenzéki beállítottságú szavazókról. És magát azok között fogják számon tartani, akik kétségbe vonják a kormány nagyszerű eredményeit, amikkel mindennap etetnek bennünket.
Jaés a szovjet pártagitátor magyaráz a munkásgyűlésen:
– Bölcs pártfőtitkárunknak köszönhetően új vízi erőmű épült számotokra a közeli folyón!
Egy hang hátulról: – Ott voltam a múlt hónapban, nem láttam semmilyen erőművet.
– A szomszéd városban megépült egy új lakónegyed!
– Ott jártam két hete, még csak az alapkövet rakták le.
– Egy másik közeli városban új stadiont adtak át!
– Arra kószáltam két napja, éppen csak elkezdték építeni a stadiont.
Az agitátor megelégeli a megjegyzéseket.
– Ide figyeljen, elvtárs! Magának kevesebbet kellene kószálnia az országban, és többet olvasnia az újságot!
Volt még egy izgalom a héten: mindenki csupa ideg volt, hogy lesz-e dupla szavazás, vagy csak sima elnökválasztás? Jobban izgatta az embereket, mint az, hogy drágul-e az áram, vagy sem.
– Csodálom a Vucsicsot, Tegyula. Hogy is győzi ezt a rengeteg munkát? Délelőtt új üzemet avat, délután alapkövet betonoz, közben repülős reklámfilmet forgat, majd fogadja a valutaalap küldöttségének gratulációit. És akkor mindennek a tetejében még arról is neki kell dönteni, hogy legyen-e rendkívüli képviselőházi választás! Nem csoda, ha néha olyan ideges, szegény, hogy letorkolja az unalmaskodó újságírókat.
– Engem az sem fog meglepni, Tematild, ha legközelebb fel is pofozza őket – bólogata atata. – Mert most már tényleg félő, hogy kikészülnek az idegei, amiért mindenről egymagának kell döntenie.
– Én meg azon röhögtem – csatlakoza a Zacsek –, hogy az egész dilemmát ő maga vetette fel, aztán napokig izgalomban tartotta a közvéleményt, hogy lesz-e előrehozott szkupstinai választás, vagy nem lesz. A végén pedig kegyeskedett eldönteni, hogy nem lesz. Mert mint az erre az alkalomra összecsődített tévések előtt kijelentette, mi olyan tökéletes demokráciában élünk, hogy egyáltalán nincs szükség újabb rendkívüli voksolásra. Biztosan úgy értette, hogy a demokrácia akkor tökéletes, ha ő maga dönt mindenről. Nehogy valaki valamilyen rossz döntést hozzon.
– Nem kell ennyit epéskedni a Vucsics számlájára, Zacsek zomzéd – veté közbe sértődötten amama. – Hallotta, hogy ő mennyire kedvel minket, ezért nekünk is illik rászavazni. Meg hogy ő szavatolja nekünk a stabilitást. És a tetejében legalább vigaszt nyújt az embereknek. A héten például ismét megvigasztalt minket, hogy az idén mindenképpen megkezdődik az aranykor, amikor majd emelkednek a fizetések meg a nyugdíjak. Azt ugyan nem mondta, hogy ez pontosan mikor következik be, de remélem, nyárig meglesz. Jó lenne megint elmenni nyaralni, mert már nem is emlékszem, mikor voltunk a tengeren!
– Na, arra aztán várhatsz, Tematild, hogy a kampány alatt elhangzó ígéretekből lesz valami – legyinte atata. – Gondolj csak a be nem váltott eddigi ígéretekre. Tele van velük a padlás!
– Az én feleségem is folyton reménykedik, aztán mindig csalódnia kell – csatlakoza a Zacsek. – Ilyenkor nekem kell őt megvigasztalni.
– És sikerül őt megvigasztalnia, Zacsek?
– De még mennyire! A múltkor például nézegette magát tükörben, és egyszerre sírva fakadt.
– Mi a baj, drágám? – kérdeztem tőle.
– Az a baj, hogy egyre mélyebbek a ráncaim, egyre rondább vagyok…
– Ugyan, ne bőgj már! – mondtam neki. – Hiszen te csak akkor látod magad, ha néha belenézel a tükörbe, de én egész nap látlak, és mégsem sírok.
PISTIKE, gondoskodó agitátor és macerás vigasztaló
