Amama előre bejelentette, hogy nem lesz vasárnapi ebéd, mert szavazni megy a család, és ő nem fog ezen a sorsdöntő napon a konyhában robotolni.
– Leadjuk a voksunkat, Tegyula, és utána szépen elviszel minket egy finom halászlére a Horgász-szigetre. Olvasom a meteorológiát, gyönyörű időnk lesz, kiülünk a folyópartra, és élvezzük a tavaszt. Most már megengedhetjük magunknak ezt a luxust, mert jobb idők jönnek.
– Mitől lesznek jobb idők, Tematild? – csodálkoza atata.
– Attól, hogy emelkednek a fizetések, Tegyula. Hallottad, hogy soha nem látott mértékben növelik a fizetéseket, az átlag állítólag háromszáz hatvanról négyszázhatvan euróra emelkedik. Vagyis pont százzal fogsz többet kapni, mint a múlt hónapban. Ebből azért könnyebben kijön az ember.
– Matild, muszáj neked mindent elhinni, ami a kampánybeszédekben elhangzik? Tudhatod jól, hogy ilyenkor kissé elrugaszkodnak a politikusok a valóságtól, nagystílűen ígérgetnek fűt-fát abban a meggyőződésben, hogy úgyis feledékenyek az emberek. Különben az a soha nem tapasztalt emelés, amit hallottál, az egész évre vonatkozik, vagyis legfeljebb decemberben lesz négyszázhatvan az átlagfizetés. De akkor se megyünk sokra, mert addigra a szlovének már jóval ezer felett lesznek, a horvátok meg a nyolcszázat is meghaladják. Sőt, még a közmondásosan szorgalmas góracok is le fognak sajnálni minket a maguk ötszázas átlagával.
– Látom, Gyula zomzéd, hogy magán sem uralkodott el az a kimondott felhőtlen optimizmus, és a szép ígéretek ellenére is bizalmatlan – veté közbe a rosszmájú Zacsek. – Akárcsak az anyósom. Alig tudtam lebeszélni, hogy ne menjen el a nyugdíjas szakszervezet tüntetésére, ahol a levonások ellen tiltakoztak. Már a transzparenset is elkészítette.
– És mit írt rá a kedves anyósa? – érdeklőde amama.
– Azt, hogy „Adjátok vissza, amit elloptatok! Ne a mi pénzünkön rendezzetek választást!”.
– Nem félt, hogy esetleg összetűzésbe keveredik a rend őreivel?
– Á, dehogy! Sokkal harciasabb az öreglány. Vitte volna a botját is, úgy bánik vele, mint egy vívóbajnok a kardjával. De most már bánom, hogy lebeszéltem, mert azóta felugrott a vérnyomása, nekem pedig nincs maradásom a lakásban.
– Talán vitatkozik magával, Zacsek zomzéd?
– Sokkal rosszabb. Komolyzenét hallgat reggeltől estig, de maximális hangerővel, merthogy kissé nagyot hall szegényke. Valahol olvasta, hogy Mozart és Bach zenéjének gyógyhatása van, jobban csökkenti a vérnyomást minden tablettánál. Azóta nálunk remegnek az ablakok a fúgától és a tokkátától.
Jaés egy szintén komolyzene-rajongó turista afrikai körúton van, és eltéved a szavannában, amikor váratlanul egy vad oroszlánfalkával találja magát szembe. Már feladja a reményt, hogy élve megússza ezt a veszélyes kalandot, amikor eszébe jut, hogy nála van a szájharmonikája. Hirtelen ötlettel előveszi, és egy Mozart-variációt rögtönöz rajta. A vadállatok csodák csodájára megtorpannak, majd körbeülik és áhítattal hallgatják a varázslatos muzsikát.
Egyszer csak megjelenik egy újabb oroszlán, de ez nem teketóriázik, hanem odamegy és felfalja a szerencsétlen zenészt.
Az egyik oroszlán megböki a másikat:
– Na, látod, ugye megmondtam előre, hogy ha idejön az a süket, azonnal vége lesz a koncertnek.
Minálunk meg a kampánynak lett vége! De hogy ki kit falt fel, még nem tudhatjuk.
Atata szerint az egész választási cécóban annak örülhetünk a legjobban, hogy vége van. Mert akkor végre fellélegezhetünk, hogy már nem kell minden este végigélvezni a híradóban a jelöltek okoskodását, nem gyömöszölik tele a postaládát a politikusok fotóival, és a lármás buszos aktivisták is hazamennek. Hogy otthon fogyasszák el az ajándékba kapott szendvicseket.
– Majd akkor örülj, Tegyula, ha hétfőn is nyugalom lesz. Mert nagyon félek a fejleményektől – fejté ki aggodalmát amama.
– Miféle fejleményekre célozgatsz, Tematild?
– Nem hallottad, Tegyula? A bitangok felfordulást terveznek. Mármint a vesztesek. Láttam a kioszkban az újságcímeket. Cirkuszt akarnak csinálni, ha nem ők győznek.
– Hülyeség! – legyinte atata. – Azok az újságok abból élnek, hogy folyton háborút jósolnak. Hol azt jósolják, hogy a genocid horvátok támadnak meg minket, hol meg azt, hogy az akasztófavirág albánok készülnek lerohanni az országot. Most azt találták ki, hogy a vesztes elnökjelöltek robbantanak ki véres összetűzéseket.
– Akkor már értem, hogy miért siettetik az orosz bratyókat, hogy küldjék már azokat az ajándék vadászbombázókat – kuncoga a Zacsek. – Mert eddig nem győztem csodálkozni, hogy miért az a főhír mindennap a híradóban, hogy mikor érkeznek a MIG-ek? Mintha ez lenne a legfőbb gondja a jónépnek, hogy még nem köröznek a fejünk felett azok a repülők. És nem az, hogy miből vesz egy kis húst a vasárnapi ebédhez.
– Azért ne banalizálja el a hondvédelmet, Zacsek – inté őt atata. – Láthatja, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, ahogyan Virág elvtárs mondaná. Főleg itt, a bérces Balkánon, ahol amúgy is folyton farkasszemet néznek egymással a volt testvérnemzetek. Nem elég, hogy dél kivételével már mindenfelől NATO-tagállamokkal vagyunk körülvéve, mi pedig semlegesek akarunk maradni az orosz testvérek kedvéért, hanem most még a góracok is csak egy lépésre kerültek a NATO-tagságtól, tehát onnan is veszély fenyegethet. Ebben a helyzetben maga talán nem esedezne a MIG-ekért, ha maga lenne a védelmi miniszter?
– Én másért esedeznék, de nem mondom meg, hogy miért, mert úgyse kíváncsi a kutya se az én véleményemre.
Még a hidegháború idején az amerikaiak lelőnek egy szovjet vadászbombázót, a pilótának azonban sikerül katapultálnia. Az amerikaiak elfogják, és vallatják.
– Szergej, mondd el nekünk a MIG 29-es műszaki adatait!
Szergej csak hallgat. Elviszik szegényt és jól megverik.
Ez többször megismétlődik, mígnem az amerikaiak megunják az egészet, és hazaengedik Szergejt.
Moszkvában kérdezik tőle a barátai:
– Mondd, sokat kérdeztek? Hogy bírtad?
Mire Szergej:
– Fiúk, azt tanácsolom nektek, hogy tanuljátok meg a MIG 29-es adatait, mert belőlem a zart is kiverték, amiért nem tudtam.
PISTIKE, elrugaszkodott zenerajongó és nagystílű bitang
