Amama egész héten a londoni terrortámadás miatt sopánkodott.
– Már nem is szeretném, Tegyula, ha a Pistink az iskola után Londonban próbálna szerencsét, ahogyan te javasolod.
– Mi a kifogásod egy ilyen világváros ellen, Tematild, mint London?
– Az a kifogásom, hogy nagyon veszélyes hely lett. Hallottad, hogy a héten is mi történt? Hová jutott a világ? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ezek a kegyetlen dzsihadisták csak azért gyilkolnak ártatlan embereket, mert más a vallásuk és nem Allahot imádják. Szörnyű! Bele se merek gondolni, hogy ha már ott lett volna a Pisti, lehet, hogy ő is pont azon a hídon sétálgatott volna, ahol ezek öldököltek.
– Ne képzelődj, Tematild! Addigra talán változik a helyzet, bár az ilyen kockázatokat nem lehet teljesen kiküszöbölni. Ilyen veszélyes világban élünk. Mint ahogy azt sem tudja senki megjósolni, hogy hol fognak legközelebb lecsapni. Ez a sátáni szervezet, amely iszlám államnak nevezi magát, éppen a kiszámíthatatlanságra spekulál, hogy ne lehessen megelőzni az akciójukat. Most már lemondtak a nagy előkészületekről a merényleteknél, és a legegyszerűbb módszereket és eszközöket vetik be. Egy kamion, egy autó vagy csak néhány késsel felfegyverzett fanatizált fiatal is elég egy ilyen borzalmas tömeggyilkossághoz.
- Ezeknél is úgy van, mint ahogy nálunk is volt a kilencvenes években, amikor még folyton meg akarták védeni a szomszédban élő nemzettársakat, és ezért ezrével küldték mások fiait a háborúba, köztük a mi fiainkat is – kapcsolóda be a párbeszédbe a Zacsek. – Az iszlamistáknál sem a főkolomposok csemetéit bízzák meg az öngyilkos merényletek végrehajtásával, hanem azokat a naiv és szerencsétlen sihedereket, akiket a hitszónokok meg tudnak szédíteni a túlvilági mesékkel a rájuk váró égi jutalomról és a szűzlányokról. Szeretném egyszer már azt hallani, hogy valaki a főnökeik közül vett a hátára robbanóanyaggal megrakott hátizsákot, és robbantotta fel magát Allah dicsőségére és a szűzlányok reményében.
- Erre még várhat, Zacsek, mert annyi eszük azért van, hogy magukat megkíméljék. Addig meg, sajnos, mindig találnak megszédített önkénteseket. Hogy aztán az interneten dicsekedhessenek, hogy az ő harcosaik hajtották végre a dicső cselekedetet a hitetlen nyugatiak ellen.
De a zősök azt is megdumcsizták, hogy a vitéz góracok NATO-katonák lettek! És most már nem arról szól a guzlicás hősi ének, hogy ők meg a ruszkik kétszázmillióan vannak, mint azelőtt, hanem arról, hogy nekik meg a NATO-nak 8502 tankjuk van! Ebből kettő az övékké. Meg plusz két repülőjük, de csak egy tud repülni.
- Most már Herceg-Noviba se mehetünk nyaralni – sóhajta amama. – Pedig milyen gyönyörű az ottani strand! És azok a mesés tájak! Máig is emlékszem az ott töltött szép napokra meg az életre szóló élményekre.
- Én arra az élményre emlékszem, hogy mindent megfizettettek velünk a kedves házigazdák, a nyugágytól a napernyőig. Meg arra, hogy strandolás helyett főleg hegymászással telt az időnk. Kiderült ugyanis, hogy a telefonon lefoglalt vendégszoba valóban mindössze kétszáz méterre van a parttól, csak nem vízszintesen számolva, hanem függőlegesen, vagyis fent a hegyoldalban. Ezt elfelejtették velünk közölni. Úgyhogy mindennap olyan izomlázzal kerültem este az ágyba, hogy másnap alig tudtam felkelni. De nem értem, Tematild, hogy miért ne mehetnénk megint oda?
- Azért Tegyula, mert ellenséges ország lett Crna Gora. Látom a kioszkban az újságokat, úgy írnak róluk, mintha máris megtámadták volna Szerbiát. Hogy a Milót ne is említsem, aki hazaáruló, tolvaj és bandita egy személyben.
- Hát igen, úgy írnak róluk, mintha megbocsáthatatlan bűnt követtek volna el azzal, hogy beléptek az észak-atlanti katonai szövetségbe és felzárkóztak a fejlett világhoz saját jól felfogott érdekükben – bólogata a Zacsek. – És nem vettek példát rólunk, akik a büszke semlegességet meg a szegénységet választottuk, a ruszki testvérek nagy örömére. Úgy hogy tényleg megérdemlik a megvetésünket, mert az ellentáborhoz csatlakoztak.
- Hiába ravaszkodik, Zacsek, sejtem, hogy már megint amazoknak szurkol – inté őt atata. – És egyáltalán nem hatja át a hazafias aggodalom amiatt, hogy most már az egész földközi-tengeri térség északi része a NATO ellenőrzése alá került, megszűnt az utolsó rés is, amit a cérna tengerpart jelentett. Meg hogy a ruszkik már csak álmodozhatnak a montenegrói „meleg” tengerről, amit mindig szerettek volna megszerezni. Pedig még az ősszel majdnem sikerült nekik puccsal megbuktatni Gyukánovicsot.
– Azt se hagyja ki, Gyula zomzéd, hogy néhány itteni lelkes ruszki barát patrióta segítségével.
– Jó, igaza van, Zacsek. De mondja, azt sem tartja aggasztónak, hogy Szerbiát teljesen bekerítette a NATO?
- Tudja, mi aggasztana engem, zomzéd? Az, ha a ruszkik kerítettek volna be bennünket. Mert valahogy nem csípem azokat a durva hideg orosz teleket. Nagyon fázós vagyok.
Két jóbarát telefonon beszélget. Az egyik orosz, a távoli Szibériából, a másik a napfényes Floridából.
- Te Iván, nálatok tényleg mínusz 60 fok van?
- Á, dehogy is. Legfeljebb olyan mínusz 20–25 fok lehet.
– De az itteni hírekben azt állítják, hogy mínusz hatvan fok van nálatok.
– Hidd el cimbora, mondom én neked, hogy nincs itt annyi. Legfeljebb mínusz 30, de ennél nem alacsonyabb.
– Hát Iván nem is tudom. Itt nézem a TV-ben a híreket, mínusz hatvan fokot emlegetnek. Az autók lefagyva, méteres jégcsapok, kihalt utcák.
– Ja odakint? Az lehet.
Nálunk viszont direkt forró a helyzet! Nemcsak a meteorológiából, hanem a kormányalakításból kifolyólag is.
– Azért nem gondoltam, hogy ebben a sziklaszilárd hatalmi koalícióban ekkora a széthúzás – jegyzé meg atata. – Amint meg kell nevezni a leendő kormányfőt, úgy egymásnak estek, mintha sosem lettek volna szövetségesek. A haladók is meg a szocik is körmük szakadtáig ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő emberük legyen a miniszterelnök.
– Nem csoda, hogy ragaszkodnak, Tegyula, mert csak az ő jelöltjeik felelnek meg a szigorú feltételeknek, amelyeket valószínűleg az alkotmányban szabtak meg – okoskoda amama.
– Miféle feltételeknek, Tematild?
– Például annak, hogy a jelöltnek legyen gyereke. Legyen szülő. Mert ha van saját gyereke, akiről gondoskodnia kell, akkor jobban tud majd gondoskodni az országról is. És az ő jelöltjeiknek mindnek van gyereke.
– Matild! Ezt az egész mesét a Pálma becenevű különc, jagodinai polgármester találta ki, és semmi köze az alkotmányhoz. Azért hajtogatja, mert végtelen ellenszenvet érez az államigazgatási miniszter asszony iránt, aki köztudottan meleg hajlamú és pártonkívüli, és aki a Vucsics egyik jelöltje a kormányfői posztra.
– Szerintem nem is annyira a meleg hajlam a döntő tényező – állapítá meg a Zacsek. – Azt még valahogy elnéznék, még ha fogcsikorgatva is. Hanem Pálma meg a társai attól félnek, hogy egy pártonkívüli szakember, aki a tetejében még nő is, esetleg helyre hozná a dolgokat, és ami még nagyobb félelmet ébreszt bennük, hogy félreállítaná a semmihez se értő pártkádereket. Ettől úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől! Merthogy elsősorban azért áll így ez az ország, mert mindenfelé olyan pártkáderek ülnek a vezetői posztokon, akiknek halvány lila dunsztjuk sincs a rájuk bízott feladatokról.
– Látom, Zacsek, hogy sokat fejlődött az utóbbi időben – veté közbe atata. – Dicséretes, hogy már nincsenek fenntartásai a melegekkel szemben, mint egy igazi európainak, így el tudná fogadni, ha egy ilyen személy töltené be a második legmagasabb tisztséget az országban. Bár én abban nem nagyon hiszek, hogy tényleg egy pártonkívüli kerül majd erre a posztra, abban pedig még kevésbé hiszek, hogy saját szája íze szerint alakítaná meg a kormányát, és kihagyná a pártkádereket. Tudni való, hogy nálunk ki diktálja a dolgokat, és az is, hogy azért mindig megvédte a pártbeli cimboráit. Mert sose tudhatja, hogy egyszer nem szorul-e maga is a támogatásukra.
– Ebben én sem kételkedek, Gyula zomzéd. Látom, hogy a Tómó cimborájáról is gondoskodott, hogy ne kelljen nyugdíjasként nélkülöznie. Létrehozott a számára egy teljesen felesleges állami hivatalt. De ami az én fejlődésemet illeti, én még a fekete ördögöt is elfogadnám, ha rendet teremtene ebben az országban, és nem az állandó dicshimnuszokat hallanám tőle a példátlan sikerekről, miközben én semmiféle javulást nem észlelek. Mert az előző kormány sikerpropagandájával már tele van a padlásom, hogy szalonképesen fejezzem ki magam.
Egy pártkáder elmegy az ismert jósnőhöz, hogy megérdeklődje a jövőjét. Főleg az érdekli, hogy megtarthatja-e a zsíros állását az után is, hogy új kormány alakul. Vagy kirúgják a munkahelyéről.
A jósnő belenéz a kristálygömbbe, aztán belekezd a mondanivalójába:
– Amint látom, ön egy kétgyerekes apa.
– Téved. Három gyerekem van.
– Ezt csak ön hiszi…
PISTIKE, szédült vitéz és leendő apuka
