Nálunk akkora hőség volt a héten, hogy atata majdnem napszúrást kapott, amikor elment a boltba, és nem vitt kalapot. Olyan szédelegve jött haza, mint aki lehajtott egy-két kupicával. Mert az a pár szál haja uopste nem nyújt védelmet az ilyen természeti csapások ellen.
– Azért történt ez, Tegyula, mert nem hallgatsz a meteorológusokra – korholá őt amama. – Szépen megmondták, hogy délelőtt tizenegy és délután öt között nem ajánlatos a napra menni, pláne ilyen fejjel, mint a tied.
– Nem fogja nekem a meteorológus megmondani, hogy mikor menjek az utcára – vitatkoza atata. – Nem vagyok én puhány szobakukac, aki rögtön bepánikol, ha harminc fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A katonaságban ilyen hőségben meneteltünk egész nap, és kutya bajom se lett.
– Az lehet, Tegyula, de ez harminc évvel ezelőtt volt. És olyan sűrű volt az üstököd, hogy semmilyen napsütés nem ártott neked.
Atata csak legyinte erre.
– Nem kell így felfújni a kánikulát, Tematild. Mikor legyen meleg, ha nem nyáron? Különben lassan meg kell szoknunk, hogy minden évben egy-két fokkal nagyobb lesz a hőség, ezt hozta a globális felmelegedés. És ha az emberiség tovább szennyezi a légkört, akkor még pokolibb hőhullámokkal számolhatunk. Remélem, előbb-utóbb a Trump elnök is belátja ezt, és keserűen megbánja, hogy kiléptette Amerikát a klímaegyezményből.
– Az én feleségem is a globális felmelegedés áldozata – jelentkeze a Zacsek. – Egész nap csak a panaszokat hallom.
– Nem is tudtam, hogy gyengélkedik a kedves felesége – csodálkoza amama. – És miben nyilvánul meg a betegsége?
– Abban, hogy neki is hőhullámai vannak. Nem elég a kánikula, hanem még az ő panaszait is hallgatnom kell.
– Ne legyen ilyen érzéketlen, Zacsek zomzéd! – inté őt amama. – Nagyobb megértést is tanúsíthatna élete párja iránt, aki úgy látszik, belépett a változókorba. Sajnos ezt egyikünk sem tudja elkerülni.
Mindenki úgy védekezik a hőség ellen, ahogy tud. A Zacsek unokaöccse például a víkendházba menekül, és minduntalan zuhanyozik. Kijön pucéran a zuhany alól, és megkérdi a feleségétől:
– Drágám, ma túl meleg van, így mennék ki füvet nyírni a ház elé. Mit gondolsz, mit szólnának a szomszédok, ha meglátnának?
Mire az asszony flegmán:
– Biztosan azt mondanák, hogy csak a pénzedért mentem hozzád.
A nagy hőség a honatyákat is megviseli, ezért nem tudnak dönteni az új kormányfőről.
– Ilyenkor derül ki, hogy azért a képviselők élete se fenékig tejföl – bólogata atata. – Különösen azoké nem, akik sehogy se tudják megemészteni, hogy az LGBT-populáció egy tagja legyen a kormány élén. Állandó kételyek emésztik őket.
– Jé, ilyen pártról még nem hallottam – veté közbe amama. – Ennek a tagja a Brnabics Anna, a Vucsics választottja?
– Matild, a Brnabics nem tagja semmiféle pártnak! Az LGBT nem egy párt, így nevezik diszkréten ezt a populációt, amelynek melegek a tagjai. Ami különben normális országban szigorúan magánügy, és a nyilvános életben szóba se kellene hogy kerüljön. Attól még ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint mindenki más. Ám nálunk egyes politikusok képtelenek ezt megérteni, és ezért ellenzik Brnabics megválasztását. Az a legkevésbé se érdekli őket, hogy van-e szaktudása, és mennyire rátermett.
– Ha a jagodinai polgármester, a Pálma nevezetű, egy daliás szépfiú lenne, akkor sem udvarolnának neki ennyien – kuncoga a Zacsek. – Nagyon fontosnak érezheti most magát, hogy a koalíciós partnerek szünet nélkül ostromolják. Kíváncsi vagyok, hogy rá tudják-e venni, hogy gondolja meg magát, és fogadja el az új kormányelnököt olyanként, amilyen. Mert ha ő és pártocskájának hat képviselője kitart amellett, hogy csak az lehet miniszterelnök Szerbiában, aki családos és gyerekei vannak, és nem szavaz Brnabicsra a parlamentben, akkor összedőlhet az a kártyavár, amit a Vucsics építget. Nem lesz ki a szükséges 128 igen szavazat.
– Nem annyira a rábeszélés hozhat majd eredményt, mint a haladóknak az a fenyegetése, hogy kipenderítik a koalícióból mindazokat, akik nemmel akarnak szavazni – vélekede atata. – Ez pedig súlyos csapás lenne számukra, mert azt jelenti, hogy lemondhatnak azokról a zsíros állásokról, amiket a koalíciós tagságnak köszönhetnek.
Egy mellőzött pártkáder felkeresi miniszterré választott párttársát, és arra kéri, hogy szerezzen neki egy nyugodt, jól fizető állást.
– Sajnos, komám, ez lehetetlen! – válaszol a miniszter . – Így is sok a létszám feletti a minisztériumban, ráadásul az új kormányfő megszigorításokat ígért a programjában. Mit szólna hozzá, ha én most a haveromat felveszem?
– Nem tudnál mégis valami új munkahelyet kitalálni?
– Várj csak... Támadt egy ötletem! Csinálok neked egy állást, ahol nem kell megerőltetned magadat különösebben, mert semmiről se fogsz dönteni. Kinevezek egy bizottságot a létszámfelettiek számbavételére, és te leszel a bizottság elnöke.
Atata szerint Brnabics is hasonló ötletből lesz kormányfő, vagyis az lesz a dolga, hogy gondoskodjon a jó gazdasági eredményekről, de lehetőleg ne szóljon bele a politikába, amiről majd mások döntenek, akik „okosabbak” nála. Hiába nevezik majd miniszterelnöknek, ha a politikát a Dacsics Ivica irányítja, és mindenről végső soron az elnök dönt.
– Jól ki van ez találva, le a kalappal Vucsics fifikája előtt – állapítá meg a Zacsek. – Megmutatta a külföldnek, hogy milyen modern reformpolitikus, aki a konzervatív hagyományokkal és előítéletekkel szembeszállva egy párton kívüli szakembert, ráadásul egy meleg nőt jelölt ki utódjául, de közben nagyon ügyelt arra, hogy az illető nehogy főszerephez jusson. Ezért helyezte mellé afféle felügyelőnek a minden hájjal megkent Dacsicsot. Hát kíváncsi vagyok, hogy fog működni ez a furcsa páros, elfogadja-e Brnabics, hogy nem dönthet mindenről. Szerintem abból sose szokott valami jó kisülni, ha két dudás van egy csárdában.
Egy elégedetlen ifjú színész felmászik a híd tetejére, és azzal fenyegetőzik, hogy leugrik, mert nem kapta meg egy jó nevű rendező filmjében a főszerepet.
Kiérkezik a rendőrség, mentők, tűzoltók.
Könyörögnek neki, hogy jöjjön le.
– Addig nem jövök le, amíg nem kapom meg a szerződést.
Így megy ez több órán keresztül, amikor a rendező megunja a dolgot, és azt mondja:
– Jól van, jól van, megkapod a szerepet, csak gyere le!
– Jó, jó, lejövök, de azt árulja el nekem, rendező úr, hogy mit kell eljátszanom?
– Egy színészt, aki le akar ugrani a hídról, mert nem kapta meg a szerepet.
De most napokig azt fogjuk lesni, hogy ugrik-e a Pálma? Ami az ő esetében elég nagy loccsanással járna. Ha meg nem ugrik a főrendező rábeszélésére sem, akkor abban a szerencsében lesz részünk, hogy ismét rendeznek nekünk egy rendkívüli választást!
– Lassan világrekorderek leszünk a választások tekintetében – bólogata atata. – Három év alatt négy rendkívüli voksolás, ez igazán szép teljesítmény lenne a haladóktól. Nem győz majd csodálkozni rajtunk a külföld. Csak azt érném meg, hogy egyszer már ne az ilyen rendkívüli dolgok miatt csodáljanak bennünket, hanem az életszínvonalunk rendkívüli gyarapodása miatt.
Jaés atatának van egy pesszimista vicce.
Miért nincs még mindig földalattija Belgrádnak?
Azért, mert összeütközne az életszínvonallal.
PISTIKE, globális dalia és gyarapodó dudás
